Fogvatartva

30.rész

Képtelen lennék újra átélni minden szörnyűséget, ami történt.

~ január 14. ~

Megérkezett a repülőnk a Los Angeles-be. Boldogan és izgatottan hagytuk el a repteret. Egyből egy hotelhez mentünk, hogy pár napra foglaljunk szobát, ameddig keresünk egy kisebb lakást.
Miután minden cuccunkat kipakoltuk, körbenéztünk a városban. Nagyon szép hely, imádom, muszáj volt bemennem egy boltba vásárolni is.
Az egész napunkat sétálgatással töltöttük, majd este visszamentünk a hotelbe, mert már eléggé elfáradtunk mindketten. Megvacsoráztunk, majd egyből el is aludtunk.

~ január 15. ~

Szép jó reggelt! Arra ébredtem, hogy a hegeim rettentően fájnak, gyorsan lejegeltem őket, ez egy kicsit segített. Még korán volt, de nem tudtam visszaaludni. Rossz előérzetem volt, féltem, hogy ugyanaz megtörténik mint Londonban. Azt pedig végképp nem akarom, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk, és nem szabad egyedül kimennünk az utcára. Ha Tom megint megtalál minket... Nem tudok elég messzire menekülni előle, bárhol megtalál. Aggódok, és túlgondolok mindent megint. Inkább kivertem mindezt a fejemből, majd felébresztettem Billt. Lementünk reggelizni, közben pedig megbeszéltük, hogy ma este elmegyünk a város legjobb klubbjába. Hogy őszinte legyek nem voltam még szórakozóhelyen, ezért egy kicsit félek, de biztos minden rendben lesz.

-Eljössz velem ruhát venni? - kérdeztem Billtől miután felértünk a szobánkba.

-Már megint? Minek ennyi ruha? - veti le magát unottan a kanapéra.

-Igen, már megint, mert kell estére, azért! - felelem határozottan. Bill nem válaszol csak megrázza a fejét.

-Hallgatás beleegyezés. - mosolygok önelégülten. - Na, indulhatunk is! - kapom fel a táskám.

-De még ráérünk.. - mondta Bill hisztisen, mint egy kisgyerek mikor nem akar óvodába menni:).

-Délután 4 óra van. Hol érsz te rá? - húzom fel őt a földről, majd az ajtó felé tessékelem.
Nagynehezen odaértünk a bevásárlóközponthoz. Az első rubaboltba be is mentem, és beráncigáltam Billt is.
Idegesen mászkálok a sorok között, de nem találok egy olyan darabot, ami illene is hozzám. Felpróbáltam egy csomót, de valahogy egyik sem tetszett.

-Kész vagy már? - kérdezi Bill idegesen, mert én még mindig a próbafülkében voltam.

-Mindjárt. - válaszoltam. Valójában fogalmam sem volt, hogy mi legyen. Kezdtem feladni a dolgot, inkább "hazamegyek", nincs kedvem többet felpróbálni. - Na, itt vagyok. - léptem ki egy rakásnyi ruhával a kezemben, mindet vissza is akasztottam a helyére.

-Nem is veszel semmit? - lepődött meg.

-Egyik sem tetszik. Elfáradtam, menjünk innen. - indultam meg a kijárat felé.
Visszaúton nem szóltunk egymáshoz, nem voltam abban a kedvemben, hogy beszélgessek bárkivel is.

-Figyelj, muszáj ma menni abba a klubba? - dobom le a táskám.

-Dehogy. Pihenj, én hozok neked vacsorát. - ezzel ki is ment.

Én közben elővettem azt a pengét, amit Billtől loptam el még az iderepülés előtt. Először kisebb, majd nagyobb vágásokat ejtettem a jobb karomon. A vér elkezdett fojni, és lecsepegett a padlóra. Tudtam, hogy nem fogom tudni elállítani a vérzést mire Bill visszajön, de nem is érdekelt.
Erre Bill belépett az ajtón, majd ilyedten becsapta azt. Odasietett hozzám, s elvette tőlem a pengét.

-Add vissza, az kell még! - álltam fel.

-De hisz ez az enyém, elloptad tőlem, hogy te is csinálhasd? - jött közelebb hozzám, és rászorított vérző karomra. Felsikítottam a fájdalom miatt. Kérleltem, hogy engedjen el, de nem tette. A vérzés nem állt el, a padlón egy tócsányi volt már.

-Mi a fasz? Eret vágtál, hogy ennyire vérzel? - törli meg a karomat egy törölközővel.

-Én..én nem akartam. - eredtek el a könnyeim. Nagyon fájt a karom, jobban mint valaha. - Kérlek, segíts! - könyörögtem.

-Persze, hogy segítek, na gyere. - húzott a konyhába, majd a hidegvíz alá tartotta a sebemet. Ez jól esett, és a vérzés is már majdnem teljesen elállt.
-Ezt pedig meg ne lássam nálad többször! - rakta el a pengét. Bólintottam, bár mással is tudok magamnak ártani. Nem feltétlen kell ahhoz a penge..
Inkább abbahagytam a gondolkozást, és eltakarítottam magam után.

Én a konyhában voltam, Bill tv-zett. Hátranéztem, hogy figyel-e rám, de nem, ezért elővettem a legélesebb kést, majd azzal próbáltam vágásokat csinálni. Véletlenül egy régi hegemet szakítottam fel vele. Ilyedtemben eldobtam a kést, mire Bill odasietett hozzám. Erőteljesen ellökött, amitől majdnem elestem.

-Te nem vagy normális! - kiabálta, s közelebb jött. - Segíteni akarok neked, de te csak azért is ártani akarsz magadnak. - mondta már nyugodt hangnemben. Szoros ölelésbe vont, amit viszonoztam. Nem engedtem el, örökké vele akartam lenni. Vele, senki mással. Boldogan és szabadon, egy jobb világban, egy jobb életben.

-Gyere, pihenjünk. - engedett el, majd a kanapéhoz ment s lefeküdt. Lefeküdtem mellé, és pár perc után el is aludtam.

~ január 16. ~

Hajnali 4 óra van. Most ébredtem fel. Bill még alszik. Ittam egy pohár vizet, majd az ablakhoz sétáltam. Azt csináltam, amit a legtöbbször szoktam, gondolkoztam. Nagyon aggódok, Tom miatt. Képtelen lennék újra átélni minden szörnyűséget, ami történt. Belehalnék. Vagy saját kezűleg vetnék véget az életemnek, hogyha Tom megint ránktalál, és netán kínozni akar minket. Biztos ezt tenném, vagy a gyors halál, vagy a lassú. Rajtam áll, hogy melyiket választom. Az életem már romokban hever. Bárcsak vissza tudnám mindezt fordítani, vissza az elejére. Szeptemberben kezdődött, de mégis olyan, mintha évek óta tartana. Csoda, hogy egyáltalán eddig kibírtam.

~807 word~
Több mint egy hónapja volt rész, bocsánat:(  én igyekeztem, de ezt a részt is nagyon nehezen írtam meg, már egy hete megvolt az első fele, és ma írtam meg a másik felét. Tudom h nagyon ritkán van új rész, de próbálkozok és igyekszem h ez változzon:)

2024.05.13.