Tény és való, hogy nehéz volt megválnia Avril-től. Miképpen a valóságban is, a díszletek között sem volt könnyű feladata, hiszen szerelme olyan mély és tiszta volt iránta, hogy elfelejteni nem egyszerű. Lehet, már csak a megszokás diktálta ezt, de akkor is keserűen indult az útjára. Félóra töprengéssel később, abban a sötét szobában, aminek egyetlen ablakát is komor, nehéz anyag ülte meg... Eldöntötte, hogy megteszi első bátortalan lépéseit az új élete és döntései felé, mégha egyelőre bizonytalan is a jövőnek szele. Viszont nem akarta változatlanul itt hagyni ezt a számára, annyira értékes helyet, melynek emlékei évekig fogolyként fojtogatták. Teljes eleresztéséhez, elhatározta, hogy elhúzza az ablaka elől a függönyt.
Kedves olvasó, bizonyára csekély egy változtatásnak tartod ezt, de ő, odahaza, soha nem engedte be a napfényt a szobájába. Túl vidámnak tartotta a melengető sugarakat, ahányszor fényesség töltötte meg a tereket, annyiszor érezte keserűbbnek a valóját. Mert akkoriban nem sok oka adódott a boldogságra. Avril szerelme sem volt elegendő arra, hogy ezen változtasson. Ezúttal viszont, úgy vélte, hogy eleget borult már ez a kicsiny hely a éjszaka sötétjében.
„Vosges, egy elragadó hely! A hegyek, a megannyi rét szépsége, a nagy tó csillogó vize. Szerettem azt a kilátást, ami a szobából nyílt. Pont a kertre nézett, a sok dombra és völgyre." – eddig minden olyan hitelesen, pontosan volt alakítva, hogy Damian valóban joggal gondolta, hogy az ismerős táj jelenik majd meg előtte. Tévednie kellett, de ami helyette szemei elé tárult, annak annál inkább örült. Egy dombot látott maga előtt, a tetején egy gótikus templom állt, ennek az elülső szárnyából magas toronyóra emelkedett ki, amin ott lengedezett az eddig áhítozott vörös zászló.
Röpke pillanatokig sem akarta vesztegetni az idejét, gyorsan lerohant a ház lépcsőin, egyenest a mosókonyha felé, aminek az egyik ajtaja az udvarra nyílt. Itt aztán könnyen kijutott a kis veteményeskertbe. Az udvarban ugyanazok a növények nőttek és virágoztak, mint otthonában, csupán a kerítésen túl fogadta őt más látvány.
Damian feltekintett az égre, nappal volt, egy kellemes őszi nap, amelynek izzó fényei simogatták a színes levelekkel fedett domboldalt. Az egész kép olyan romantikus volt, mint a festett majálisok. Jóleső érzés volt kiérkezni erre a csodálatos dombra. Nem látott környező fákat, sem házakat, olybá hatott, mintha a domb, a rajta lévő templommal együtt a semmiben lebegne. Jobbra, balra is levelekkel fedett mezők húzódtak. Amikor hátra tekintett, akkor találta szemben magát a városi épületek rengetegével. Alig volt képes feldolgozni a tényt, miszerint erős tartással és egy csöppnyi bátorsággal eljuthatott idáig. Kíváncsi volt, mi fogadja az épület falai mögött, illetve, hogy mikor is juthat ki a való világ kapuiba, mert idebent kezdte elveszíteni minden reális érzékét.
Futva érkezett fel a templomhoz és izgatottan tépte fel súlyosan nehéz ajtaját, ami legnagyobb meglepetésére lakat nélkül fogadták. Odabent aztán kissé csalódottan vizsgálta a félhomályba burkolt termet. Nem is templom volt ez, csak külseje tévesztette meg. Sem, oltár, sem feszület, semmi sem adott bizonyítékot arra, hogy ez a hely imádkozásra lett emeltetve. Sőt mi több, ez egy hangversenyterem volt, méghozzá egy, a párizsi Akadémián lévők közül. Amiben pár fontos esemény alkalmával járhatott már. Első igazi mestere volt, az a zongorista, aki felkérte, hogy szerepeljen komolyabb hallgatóság előtt. Mondván, hogy a fővárosi ember, mégiscsak elismerőbb közönség lehet. Addig a napig, Damian csak is Vosges városában lépett fel egy-két nemesebb alkalommal, meg vállalt olykor kántori szerepet, de igazán nagy jelentőségű fellépése valóban nem akadt. Boldog, izgatott és elégedett volt, mikor beléphetett ebbe a nagy múltú terembe, hogy fitogtassa tudását.
„Végre, valami kedves is jutott nekem!" – gondolta mélyet sóhajtva, hiszen az az este sikerrel koronázott alkalom volt. Mennyi gratulációt, elismerést tudhatott akkor magáénak.
ESTÁS LEYENDO
MINDEN DALLAM AZ OPERAHÁZBA VEZET I. - A Fantom Klaviatúráján
Misterio / Suspenso- Hogyan lett egy maffiózó fiából híres zongorista? - Nos, ez egy érdekes történet, igyunk még egy kört a zöld tündérből és elmondom neked.
