„1926. Március elseje. Holnap indulok vissza Franciaországba, az út körülbelül egy napig fog tartani. Át is kell szálljak, szóval fel vagyok készülve a legrosszabbra. Utálom a zsúfolt vonatokat, ahogy a kényelmetlen hálókocsikat is. Legszívesebben örökre itt maradnék csupán azért, hogy elkerüljem az út okozta kellemetlenséget. Az ünnepek óta nem is írtam semmit a naplómba, ebből is látszik, mennyire hanyag egy ember vagyok. Sem levelekre, sem hívásokra nem szoktam válaszolni, de még naplót is három havonta vezetek. Aztán pedig csodálkozom, hogy az ég adta világon minden fontosabb eseményt az életemben elfelejtek. Most kint ülök az arezzoi kertben és a mandulafa árnyékában összeszedtem a legfontosabbakat. Az első, a Bona részéről kitartó levelezésem. Mint említettem az előbb, soha semmire nem válaszolok, pusztán azért, hogy az emberek érezzék megtisztelve magukat, ha esetleg mégis csak írnék pár sort. Nos, az ő leveleire rögtön azután válaszoltam, hogy megérkeztek. Sőt, még aznap délután postára is adtam őket. Az én értelmezésemben ez egy egyértelmű jel arra, hogy szeretném, ha mondjuk a visszatérésemkor valami több alakulna ki közöttük. Ám, Bona kétségtelenül úgy gondolja, hogy én elérhetetlen és plátói vagyok. Egyrészről nekem nagyon is imponáló, ha ilyen nagyra becsülnek, de jelenleg kétségbeesetten azon vagyok, hogy ne kelljen egyedül leélnem az életemet! Rettenetesen zavar, hogy nemsokára huszonhét leszek és még semmi tapasztalatom sincsen a kapcsolatok terén. Avril, házasodni akar, hát úgy tűnik nem divat a fling többé, komoly, felnőttes szerelmet keresünk, ahogyan öregszünk. Avril-t egyébként, nem sikerült kitörölnöm a fejemből, hiába igyekszem csak is arra összpontosítani, hogy annyira belehabarodjak Bona-ba, mint ahogyan ő belém. Először, Ines-t, vagy Sophia-t akartam meghódítani, de olyanra van szükségem jelenleg, aki megnevel, fejleszt, és jobban szeret engem annál, mint ahogyan én szeretem őt. Karácsonykor fulladoztam a féltékenységtől, amikor megpillantottam egy újabb tökéletes férjjelölt mellett. Próbáltam nem törődni vele, de ebből az következett, hogy három napig ki sem mozdultam a hajókabinból és mivel nem volt a közelemben semmi értelmes, így kénytelen voltam origamikat hajtogatni. Tudom, először megbotránkoztatóan értelmetlennek tűnik, de ha nincs semmi dolgod, akkor hamar bele lehet lendülni. Anya végig azon volt, hogy jobb kedvre serítsen. Két órát kellett zongorázzak a barátainak, aztán végig kellett hallgatnom, ahogyan agyon dicsér a kollegáinak. Ezeknek a szörnyű lezajlása után tudtam meg, hogy már óév estéje előtt tovább indulunk Olaszországba. Alig maradt időm arra, hogy valahogy megszerezzem Bona otthoni számát és elmondhassam, hogy nem fog összejönni a találkozó. Előre tartottam attól, hogy ezzel mindent elrontok kettőnk között. Nos, mondhatni így is lett! Indulnom kellett, így megbeszéltem az egyik Párizsban élő ismerősömmel, hogy menjen el helyettem a találkozó helyére és mondja meg neki, hogy sajnálom, de képtelenség lett volna megjelennem. A mostani állapot is nekem köszönhető, ugyanis nem adtam meg az arezzoi címemet, így Bona nem tud nekem leveleket feladni. Biztos szörnyen érzi magát! Ahogyan én is... De, annyira szégyellem magamat, hogy nem vitt arra a lélek, hogy felhívjam a tonbergraouxi számot pedig már biztos hazaérkezett. Az utolsó levelét azóta többször is elolvastam. Csupa kedvességgel és reménnyel írt a meg nem valósult találkozónkról... Nekem nem szakad bele a szívem, nem szeretem őt, de az izgat, hogy ő biztos telesírja a párnáját miattam." – Damian becsukta a naplójának fedelét és mélyen elmerült a gondolatainak örvényében. Tervezte, hogy talán indulása előtt felhívja a lányt és elnézést kér tőle. Mégis csak gerinctelen dolog volt, hogy nem tudott elmenni a megbeszélt időpontra. Még akkor is, ha nem tehet a történtekről.
Feltekintett a felette hullámzó virágokra. A mandulafa gyönyörűen kivirult a melegebb időben. Illata elkábította és a tavasz minden apró sóhaja melódiákat tűzdelt a fejébe. Nem másította meg a véleményét, ez az időszak valóban jó hatással volt a művészi lelkére. Inspirálta, de ugyanakkor a körülötte forgó szép világ egy általános melankóliába kergette. Kinyújtotta a kezét, hogy a fentről lepergő szirmok a tenyerére hullhassanak.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
MINDEN DALLAM AZ OPERAHÁZBA VEZET I. - A Fantom Klaviatúráján
Gizem / Gerilim- Hogyan lett egy maffiózó fiából híres zongorista? - Nos, ez egy érdekes történet, igyunk még egy kört a zöld tündérből és elmondom neked.
