Az Élet könyve

11. Aziraphael

Aziraphael arra ébredt, hogy mindene fáj. Már régóta nem érzett ekkora kínt. Az egész teste lüktetett, a szárnyai pedig élettelenül lógtak a hátán. Az utolsó emléke az volt, hogy Mammon kínozza, nem igazán tudta, mikor vesztette el az eszméletét, vagy hogyan szökött meg a Pokolból.

Aziraphael a szemével végigpásztázott a helységben és rá kellett jönnie, hogy a könyvesboltban van. Mellette egy széken Crowleyt rémálmok gyötörték. Fejét ide -oda kapta, arckifejezéséről a fájdalom tükröződött, közben pedig kétségbeesetten az angyal kezét szorongatta. Aziraphael ijedten felült, vagy inkább felült volna, ha a sebesülései megengedték volna ezt. Felnyögött és visszazuhant az ágyra.  A hangra Crowley is felriadt és Aziraphael felé hajolt. Aggódva és eltorzult arckifejezéssel mérte végig az angyalt.

- Szervusz Crowley! - krákogta Aziraphael gyengén - Minden rendben? Mammon nem bántott?

A démon egy darabig hitetlenkedve bámulta, majd megkönnyebbülten hátradőlt a széken.

- Ezt te kérdezed angyal? Nézz magadra! Hogy tehette...? - lángolt fel Crowleyban a düh, de a helyét egy pillanat alatt a bűntudat vette át - Az én hibám... Nem tudtalak megvédeni. Hogy tehette...? Ott voltam melletted...

Aziraphael értetlenül bámult a barátjára, mire láthatóan Crowley teljesen zavarba jött.

- Mammon...- bizonytalanodott el a démon - Tudod megkínzott.

- Ja, hogy arra gondolsz? - sóhajtott Aziraphael megkönnyebbülten - Már kezdtem megijedni.

Most Crowleyn volt a sor, hogy bamba arckifejezéssel bámuljon.

- Ugyan már Crowley - szívta be a levegőt az angyal - Ez semmiség!

Azért, hogy ezt bizonyítsa, a fájdalom ellenére mozgatni kezdte a karjait és a lábait, majd óvatosan felült. Az egyedüli amivel nem tudott mit kezdeni az a szárnya volt. Ennyire sérülten nem tudta elrejteni, így jobb híján csak békén hagyta.

- De... - zavarodott össze Crowley még jobban.

- Semmi de! Egyikünk sem Isten, hogy életről és halálról döntsön - mosolyodott el Aziraphael - Ennél sokkal nehezebb helyzeteket is túléltünk már. Amúgy is legrosszabb esetben meghalok, nem lenne nagy tragédia.

Crowley az ajkába harapott és frusztráltan felvette a napszemüvegét.

- Nem lenne nagy tragédia? - sziszegte a démon folytott bánattal - Hogy lehetsz ennyire...ennyire... ostoba? Mihez kezdek, ha eltűnsz ebből a világból, te hatalmas idióta? 

Aziraphael egy pillanatra elhallgatott, majd halkan és keserűen válaszolt:

- Élsz, ahogy eddig is, és gondolom gyűlölnél, amiért elhagytalak.

- Még szép, hogy gyűlölnélek! - kiáltott fel Crowley - Soha nem bocsátanék még meg! Örökké keresnélek! Ha kell Istenhez is elmennék, hogy kérdőre vonjam, vagy megöljem!

Aziraphael idegesen fészkelődött, nem tetszett neki az irány, amerre a beszélgetés haladt.

- Elvett tőlem mindent - folytatta a démon - De téged nem hagylak! Te az ÉN idióta angyalom vagy! Úgyhogy ha értem nem is, de a drágalátos Istenedért életben kell maradnod!

Aziraphael teljes sokkban hallgatta a barátját miközben, ki- és becsukta a száját. Érezte, hogy forróság járja át. Nem olyan pokoli tűz, melyet Mammon használt, hanem valami lágy, akár a tavaszi szellő. A csókra gondolt, ami mintha évszázadokkal ezelőtt lett volna. "Mire vágysz?" hallotta Mammon szavait. Abban a pillanatban pedig nem Istent, hanem Crowleyt féltette. Tudat alatt az eget kémlelte, hogy tudjon reagálni, ha a démon merész kijelentései miatt megtámadnák őket.

A benne áramló tavaszi szellő egyre erősebb és erősebb lett, mígnem cselekvésre késztette az angyalt. Finom és váratlan mozdulattal átölelte a szerelmét és vígasztalóan végigsimította a hátát. Crowley teljesen lefagyott mintha csak kőből lett volna. Aziraphael érezte, hogy a másik szívverése felgyorsul a levegőt pedig egyre szabálytalanabbul veszi. Egy idő után a démon izmai ellazult a és a légzése is szabályossá és izgatottá vált. Az angyal elmosolyodott és megpróbált elhúzódni a másiktól. Crowley azonban megragadta és még közelebb húzta magához. Aziraphael érezte, a démon forró leheletét a vállán és az erős kezeit a hátán. Megdöbbentő módon az erős ölelés nem okozott fájdalmat, ami nagy teljesítmény volt figyelembe véve, hogy az angyal egész testét sérülések borították. Aziraphael érezte, hogy arcán az emberekre jellemző pír jelenik meg és bár erős késztetést érzett a menekülésre, de nem volt képes eltaszítani magától a másikat. Visszaölelte, mire Crowley megremegett a karjai között és beletemette az arcát Aziraphael vállába. Az angyal pedig érezte, hogy a ruháját forró könnycseppek áztatják át.