Kísért a múlt (BEFEJEZETT)

28

Reggel fel keltem, Alex még aludt, el mosolyogtam magam, arca nyugodt volt, haja kicsit a szemébe lógott, illata belengte a szobát, közelebb csusztam hozzá, oda bújtam, a mellkasára kezemet rá simítottam még a pólóján keresztül is éreztem, milyen forró a teste, vettem egy mély levegőt, annyira szerettem őt, érezni, tapintani, az illatát az érintését, mindenét, teljesen magába bolondított, vele érzem magam egésznek.

Egyik kezét lassan kezdte el végig vezetni az oldalamon felfelé, de nem nyitotta ki a szemét, aztán keze vissza siklik lefelé, lassan le csúszik a keze a fenekemre amibe bele is markol, hirtelen bennem rekedt a levegő, keze tovább vándorol, fel a hátamra, a felsőm alatt, forró keze végig perzseli az én hűvös bőrömet, kissé szaggatott a lég vételem.
Keze újra lefelé veszi az irányt, most a nadrágom alá vezeti kezét, forró tenyere végig siklik a combom oldalsó részén.

- Alex. - ejtettem ki a nevét, mire most először ki nyitja szemeit. Írisze az enyémbe fúródott.

- Mond Napfény, mit szeretnél? - kérdezi elmélyült hangon, csak én érzem úgy hogy most nem arra gondol hogy mit akarok mondani, hanem inkább...

- Én...

- Te? - kérdezi majd fölém kerekedik így már én a hátamon feküdtem, két kezemet a fejem mellett le fogta, lágyan meg csókolt majd az arcomra hintett egy két puszit, aztán a fülem mellett kezdett csókokkal bombázni, aztán le tért a nyakamba, végig le egészen a kulcscsontomig, belőlem ezzel halksóhajokat kicsalva.
- Kész lennél rá. - mondja ezt teljes magabiztossággal.
- Tudom, érzem, a tested minden egyes reakciója el árul, mégis, szeretném a te szádból hallani. - mondja ezt mély, vágyakozó hangon.

Szemébe nézek, amik most a kék egy jóval sötétebb árnyalatban pompáznak.

- Akarlak. - mondtam, halkan mégis vággyal telve.

- És meg is kapsz, de nem most, és nem itt, azt akarom hogy olyan legyen az az alkalom amit sosem felejtsz el, olyan ami ki taszítja a fejedben levő összes rém képet, olyan amit csak velem élhetsz át, senki mással. - magyarázta mély hangján, majd hirtelen le szállt rólam, és ki ment a szobából, ott hagyva engem, értetlenül, mármint értem hogy nem itt akarja, de mért viharzott el így?

Miután észhez tértem, fel keltem az ágyból és átöltöztem, ezután le mentem, ki egészen a fő csarnokig ahol ott volt Alex és az apja is.
Alex felém fordult majd beszédbe kezdett.

- Naomi, Skorpió, Frederik, menjetek a tárgyaló terembe. - utasított minket csak hát fingunk nem volt hogy az hol is van pontosan.

- Khm. - köszörültem meg a torkom.
- Nem tudjuk hol van. - mondom mire fel sóhajt.

- Jó akkor várjatok. - mondta majd a többiekhez fordult.

- Ti mentek a gyakorló terembe, és a legjobb formába hozzátok magatokat, most nem lesz biztos a győzelem, akármilyen jó is lesz a terv, ezért a legjobbat várom el mindenkitől. - mondta mire mindenki egyként felelt.

- Igenis. - mondták majd el indultak.

Ezzel Alex is el indult, mi pedig követtük őt a tárgyaló terembe, ahová az apja is jött. Mikor be mentünk bele is kezdett.

- Na szóval, olyan tervre van szükségünk ami legalább 80% eséllyel sikeres lesz, és persze kell egy B terv is ha valami balul sül el, van egy kisebb vázlat a bázisról ahol vannak, nem pontos, régi, nem biztos hogy azóta nem történtek változások, de legalább van miből ki indulni. - magyarázta. - Hirtelen egy nagy pukkanást hallottunk, majd nagy kiabálás, mi a franc?

Azonnal meg indultam az ajtó felé, ki nyitottam majd le mentem a csarnokon keresztül a gyakorló terem felé, mikor ki nyitottam az ajtót, egy csomó hulla fogadott, az emberek nagy része ki menekült, de sok halott volt, aztán hirtelen valaki be dob valamit felém, a picsába, gránát.

Be csaptam az ajtót majd futottam amilyen messze érkeztem, és Alexet is vissza fogtam hogy ne menjen oda, mikor robbant, aggódva rám szegezte a tekintetét.

- Alex, ezeknél gránát van. - mondom ijedten.

Meg fogta a kezem és vissza sietett velem a csarnokba ahol az apja és Skorpió volt meg a többiek, az embereink is fel jutottak akik meg maradtak.

- Oké, rögtönzött terv. - kezdte Alex.

- A családom. - kezdem de meg állít.

- El intézem Nami. - mondta.

- Nami te fejvadász vagy, Skorpió és az emberei is, irányítsad őket, legyetek résen, keressetek helyet ahonnan le tudjátok őket szerelni, indulás. - mondta mire én intettem nekik majd mentünk is, volt egy vész lépcső ami fel vitt az épület oldalához, bent voltunk de falak voltak előttünk, nem mindenhol ez igaz, de búvóhelynek meg teszi, négy sarokban foglaltunk pozíciót, a többieket egy másik helyre pozícionáltam, ketten voltak lent is el bújva, mi négyen fent és meg négyen a bekötő folyosókon ami ide vezet hogyha baj van legyen időnk csinálni is valamit.

Mielőtt elhelyezkedtünk volna Alex egyik embere mutatott nekünk egy helyiséget ami tele volt fegyverekkel és egyéb dolgokkal így nálunk is volt gránát, kis pisztoly és mivel fej vadászok volnánk, tudom mindig azt mondtam nem vagyok az, ezzel vigasztaltam magam, hogy nem lettem ennyire rideg, és nem vagyok katona, de valljuk be az voltam, katona, volt aki Sniperrel próbálta meg le szedni őket, személy szerint én az M4 et választottam, túlságosan közel lesznek a célpontok innen, legalábbis nekem.

Nem sokkal ezután Alex és az emberei is el tűntek a látótávból, gondolom ki találtak egy tervet, így vártunk, míg el nem érik a csarnokot, a csarnok nagy, sok a hely, itt jobban tudunk érvényesülni.

Mikor az első emberek be értek a csarnokba, elő vettem a kispisztolyt, fel tartottam a kezemet hogy várjanak még, mivel Skorpió velem szemben volt a másik oldalon így látott és tudott jelezni a többieknek, mikor kettő ember alattam volt és be jött még 4 akkor jeleztem hogy lőhetnek, így le szedtünk mindenkit aki akkor be jött, majd gyorsan vissza bujtunk a helyünkre.

Egyre többen jöttek, párat le szedtünk de amikor már tudták merre vagyunk és gránátokkal kezdtek dobálni ott már nem voltunk biztonságban, intettem a többieknek hogy menjünk, így ki mentünk a folyosóra ahol még szerencsére nem voltak, el indultunk ellenkező irányba mint ahonnan jöttünk mert arra már sokan voltak, ahogy mentünk egyre többen jöttek utánunk így sietünk hogy ki jussunk innen, el mentünk a hosszú folyosón, le fordultunk balra, aztán jobbra és ott egyenes szakasz jött a hátsókijáratig. Mikor az ajtóhoz értünk, ki nyitottam majd ki mentünk rajta de amikor Dien éppen át jött útjára, el találták, gyorsan be zártam az ajtót és a lakatot is rá tettem. Dien le ült a földre, egyre szaporábban vette a levegőt, meg fog halni.

- Na...Naomi. - mondta a nevem, mire legúgoltam hozzá.
- Mindig.......féltem....meg...- próbálta mondani a szavakat.

- Tudom. Nem hagylak itt, nem leszel egyedül. - mondtam neki majd le ültem mellé. Sokan csak kényszerből csinálják, nem azért mert ezt az utat akarták, ő sem akarta, a családja el dobta, a maffia fogadta be, ha ők nincsenek meg hal, de sosem akarta ezt, mindig is szenvedett, sosem bírta a vért, a halált.

- Nami mennünk kell, már itt vannak nem messze. - hallom Skorpió hangját.

- Mingyárt. - mondom halkan. Már úgysem bírja soká, ennyit meg érdemel, hogy ne egyedül haljon meg.

- Köszönöm....hogy......vigyáztál...rám. - mondta még halkan, aztán el engedte magát. Legszívesebben el vittem volna a testét de erre nem volt lehetőségem, fel álltam gyorsan ki mentünk a kapukon kívülre, mikor vissza néztem meg láttam az emelet ablakában Alexet meg még pár embert, volt egy kötél a kezében, tudtam mit akar, meg kell tisztítani legalább ezt az oldalt.

- Meg kell tisztítani ezt a oldalt, hogy le tudjanak jönni. - mondtam és mindenki tudta a dolgát, sort álltunk és el kezdtük le szedni őket, mikor volt egy kis időnk, intettem nekik hogy mehet, de amikor le akarta engedni a kötelet az be akadt és nem jutott le, a fenébe is, vissza mentem a kerítésen át másztam, oda szaladtam, de meg lőttek, alig kaptam levegőt. Nehezen de leeresztettem a kötelet, amin sikerült le ereszkedjenek, míg a többiek feltartották az ellenséget.

- Nami, a fenébe, jól vagy? - hallom Alex aggódó hangját.

- Csak menjünk. - mondom nehezen, de ekkor valaki ki szalad elénk, és Alexre szegezte a fegyverét, hiába rántottam elő a fegyverem és lőttem azonnal, már csak azt láttam hogy Alex a földre esik.

És ez volt az a pillanat amit Saco látott, Alex nem mozdult, engem pedig már nem érdekelt hirtelen semmi, odalépkedtem nehezen hozzá.

- Alex.....nem teheted ezt velem, hallod. - sírtam el magam hírtelen.

- Alex kérlek......ébredj, kérlek. - Sírtam, és magamhoz öleltem.

- Nem szíven talált,...hallod kérlek mond hogy nem lett nagy a baj....Alex, kelj fel kérlek....te erős vagy. - sírtam.

- Vissza vonulni. - hallottuk Saco hangját. És nem tettek innentől semmit, tényleg csak őt akarta.

- Alex......kelj már fel.....- zokogtam.
- Még szükségem van rád.....hallod...szükségem van rád....- halkultam el, és csak sírtam őt szorongatva.

Hirtelen szaladt ki az orvos hozzánk, hozott egy defibrilátort. Éleszteni kezdte, már a harmadik után sem kelt fel.

- Még egyszer. - utasítottam.

- De.... - kezdte volna.

- Azt mondtam, még egyszer. - dörrenek rá mire engedelmeskedik. És ki üti még egyszer. Semmi.
- Újra. - mondom megint, és megint ki üti.
- Újra. - vágom rá még egyszer, és mikor ki üti, hirtelen felnyílnak szemei.

Hirtelen ölelem meg sírva, köszönöm istenem.

- Azt hittem elveszítelek. - sírtam a nyakába.

- Napfény. - nyöszörögte.

- Be kell vinnünk, stabilizálni kell, még így sem biztos hogy meg marad. - mondta a doki, a fiúk segítettek be vinni a dokinak, és nekem is kellett segítség hogy be menjek, nem még most sem jobb az érintés fóbiám, de amikor az ember a halállal kényszerül szembe nézni, ez nem lesz szempont.

Mikor be vittek, és a doki stabilizálja Alexet már amennyire tudja, engem is összefoltoz.

- Skorpió. - Szólítottam meg az emberem.
- Hol van Frederik? - kérdezem.

- Meg keresem. - mondta és már indult is volna.

- Kérlek, még annyit, tegyetek rendet. - mondtam mire bólintott majd ki ment.

Csak Alexet tudtam nézni, nem mozdult, egyedül a gépek csipogó hangja jelezte hogy életben van, és a gyenge lélegzetvételei.

- Éppen hogy súrolta a tüdejét a golyó, ennek ellenére valami mégis gátolja, nem tudom mi az, csak remélem hogy marad. Viszont a kóma, nem tudom mi lesz. - magyarázta a doki. Majd ki ment.

Le folyt egy könnycsepp az arcomon, nem lehet hogy ennyi legyen a vége, kell hogy legyen még időnk, ugye van még időnk?

*
*
*
El telt azóta egy hét, Alex apja meg halt, mikor meg találták, 3 golyó volt benne, egy a mellkasán és kettő a hasában, 2 napot bírt, a gépek hosszú sípoló hangot adtak ki, és ennyi volt, el ment, egyenesen rettegek attól hogy Alex gépe is be sípol, igen még mindig itt vagyok, már nem kéne bent lennem, annak ellenére hogy még fáj de nem bírom itt hagyni, nem bírok aludni, alig eszem, ha Skorpió be hoz valamit.
És hogy mi van Frederikel? Nem tudom, nem találtuk meg, sehol sincs, hívtam, írtam, kerestem ahol tudtam, még vissza is utaztam meg nézni a téren, de semmi, el tűnt, el ment, nem tudom. Magamra hagyott.....megint.

Nyílt az orvosi szoba ajtaja, Skorpió lépett be rajta, volt nála egy tálca, volt rajta rántotta meg pirítós, és egy kis tea. Hihetetlen mennyire törődött velem az elmúlt időben.

- Egyél valamit. - mondta majd le tette.
- Nem tudom mi van Frederik és az el tünése mögött, de ha meg találom én verem laposra. - mondta feszülten.

- Már nem érdekel, csak azt akarom hogy fel keljen. Túl kevés időnk volt.- néztem Alexet.

- Tudom. Fel fog, hidd el. - mondta bíztatóan.

- Frederik......tudod bele gondoltam, mi van ha el ment Sacoval? Végül is onnan jött, el fogtuk, mért ne ment volna vissza? - nézek Skorpióra. Láthatóan meg feszül a gondolatmenetem hallatán.

- Nincs ki zárva. - mondja komoran.
- Mennem kell, kezdjük az edzést a srácokkal, még jövök. - mondta.

- Rendben. - mondtam majd ki ment és újra egyedül voltam.

Fel keltem az ágyról majd Alex ágya szélére ültem.
- Ha tudnád mennyire hiányzol, ha tudnád mennyire félek, félek hogy elveszítelek, hogy nem kapunk több időt, hogy sosem mondhatom hogy szeretlek, még sosem mondtad hogy szeretsz. - sírtam el magam. Oda bújtam hozzá és magamhoz öleltem.
*
*
*
*
El telt 2 hét, még mindig nem kelt fel, még mindig életben van, de még mindig nem tudjuk mi baja, a seb lassan kezd be forrni, de ő valahogy mégsem tér magához, lehet én rontottam el? Nem kellett volna ennyire akaratoskodnom az újjáélesztéssel? Én juttattam kómába?

Már a bűntudat és a gyász határain voltam, nem tudtam mit tegyek, várjak? Menjek? Marasztaljam? Engedjem?

- Alex. - ültem mellé az ágy szélére már sokadik alkalommal.
- Nem tudom mit tegyek, nem akarlak elengedni, kérlek, miért nem ébredsz fel, miért nem jössz vissza, várlak, bárcsak vissza jönnél. - mondom könnyes szemekkel, mire hirtelen vesz egy nagy levegőt, majd mikor rá kapom a tekintetem, kékíriszeivel találom szemben magam.

- Doki jöjjön gyorsan. - kiabáltam ki.
- Istenem, Alex. - öleltem meg boldogan.

- Nami...- Ejtette ki halkan a nevemet. A doki is meg érkezett, meg nézte hogy minden rendben van e.

- Most már biztosan a fel épül, kell idő mire erőre kap és újra a régi önmaga lesz, de rendben lesz. - mondta a doki és szemmel láthatóan ő is örült a hírnek.

Ekkor Skorpió nyitott be az ajtón, a szokásos tálcával, amit le tett.

- Skorpió, fel kelt. - mondom neki mire Alex felé néz majd el mosolyodik.

- Jó újra látni főnök. - mondja.

- Titeket is. - mondja erőtlenül.

- Nem vagy éhes? - kérdezem.

- De. - pillant rám. És már tudtam mit akar, nem akarja hogy így lássák.

Félre léptem Skorpióval.

- Ki mennétek kicsit, tudod milyen. - mondtam neki.

- Persze, a látszat kedvéért. - mondja majd ki hív mindenkit, én bent maradok vele.
Segítek neki fel ülni az ágban, és elé teszem a tálcát.

- Megy egyedül? - kérdezem, mire furcsán néz rám.
- Alex, ugye tudod hogy előttem nem kell játssz? Itt voltam minden egyes nap, és csak azt vártam hogy végre fel kel, Skorpió a tanú, nem mozdultam mellőled. Ha azt mondod nem megy, segítek, sőt bármiben, az orvos nem tudta meg mondani mi okozta ezt, de helyrehozgató, és ez a lényeg, hagyd hogy segítsek. - magyaráztam neki csendesen.

Fel emelte jobb kezét és megsimította arcomat.

- Rendben. - felelte halkan. Így hát segítettem neki, mindenben amiben szüksége volt rá.
*
*
*
*
Eltelt egy hónap, már szinte teljesen rendben volt, aminek hihetetlenül örültem, még mindig nem szabadott leterhelnie magát, de legalább jól volt.

Este volt már feküdtünk le aludni. Alex nem tud még azokról a dolgokról amik azalatt történtek hogy ő lábadozott vagy kómában volt, még nem akartam terhelni, ha pedig jónak érzi úgyis tudtam hogy rá kérdez.

Le feküdtünk az ágyba.

- Nami, kérdeznék valamit. - mondja

- Csak rajta. - mondom őt figyelve, mivel egymással szemben feküdtünk.

- Hol van Frederik? - teszi fel a kérdést, veszek egy mély levegőt.

- Nem tudom. - mondom szomorúan.

- Ezt hogy érted? - kérdezi.

- Nem tudom, miután azt hitték meg haltál Saco és az emberei le léptek, nem láttam hogy Frederik el ment volna, de nem volt a bázison sem, szóval nem tudom, el ment valószínűleg, de hogy hová az rejtély. - magyaráztam.

- Nem hiszem el, azok után. - kezd idegeskedni de nem hagyom neki.

- Ne, Alex hagyd, ne idegeskedj, el ment, ha ő ezt érzi jónak menjen, engem már nem érdekel, csak azt akarom hogy rendben legyél. - mondtam neki.

- Holnap el viszlek valahová. - mondta mire elmosolyodtam.

- Alig várom. - mondtam majd hozzá bújtam, mire ő meg ölelt. Így aludtunk el.