Kísért a múlt (BEFEJEZETT)

11.

Az elkövetkezendő napokban úgy kerültem ahogyan csak tudtam. A bandában gond volt így ott kellett lennem, mivel apám miatt rám szállt egy egész banda. Nem engem akartak de ezt ők nem tudták csak annyit hogy a lánya vagyok. 5 embert öltem meg emiatt. És 3 emberünk lett oda.

Következő hét csütörtököt írunk ami azt jelenti egy napom maradt mielőtt Alexander végleg fel szívódik, tehát ez azt jelenti keresni fog, és meg is fog találni.
Úgy döntöttem hogy ezt a két napot ki hagyom ezzel meg nehezítem a dolgát.
Legalábbis azt hittem menni fog.

Délután a tér felé haladva valaki el kapta a kezemet és maga felé rántott, én meg már lendítettem a kést a kezemben és éppen hogy észre vettem ki is az így a kezem még meg tudott állni mielőtt a torkában végezte volna a penge.

- Alexander. Legközelebb ne csinálj ilyet. - mondtam neki.

- Most velem jössz. - jelenti ki.

- Rendben. Csak előtte menjünk be a térre el kell intéztek egyapróságot, fontos. - mondom neki.

- Jól van. Menjünk. - mondta majd el indultunk be a térre.

Be mentem a fő épületbe és az egyik emberemnél jelentettem.

- Josh. Az apámat a mellettünk levő faluban látták 2 napja, keresd meg hol van most minél hamarabb. Nem akarok meglepetést.

- Rendben főnök meg keresem. -mondta

- Köszi. – mondtam.

Ezután ki mentem majd oda mentem Alexanderhez.

- Mehetünk. - mondtam.

- Ez tényleg gyorsan ment. - jelenti ki.
- Úgy halottam akadt egy kis zűr itt a napokban.- mondta

- Igen akadt. – felelem, nem akartam vele beszélni. De muszáj.

Mikor oda értünk a kocsihoz be ültünk és ő el is indult.

- Mi történt? – kérdezi

- Csak az apám. Megint rám szálltak miatta. Mert aki őt utálja az engem is, mivel nyilván csak azzal vannak tisztába hogy a lánya vagyok de mással nem. - mondom.

- Ez a szakma ilyen. - feleli.
- Ismerem őket Napfény, addig nem állnak le míg nem kapják meg amit akarnak. És az jelen esetben te vagy. – na nem mondod gondoltam magamban.

- Csodálatos. – mondtam.

- Nem kell egyedül csinálnod - jelenti ki.

- Nincs választásom. - mondom.

- miért ne lenne? - kérdezi.

- Frederik már benne van. Ketrin benn nem bízom, te meg...el mész és tudtommal nem is érdekel. - vázoltamfel.

Lassan el értünk Alexander házához amin be lépve, feszélyezett érzésem lett. Valószínűleg azért mert amikor útóljára itt jártam sírtam, és sírva mentem el.

- El mondod mért kerültél? - kérdezi.

- Tudod egy valamiben tévedtél, te vagy az egyetlen aki meg tudott érinteni, fogalmam sincs hogy csináltad ilyen rövid időn belül, de neked sikerült, és a tudat hogy így mész el, és valószínűleg sosem látlak újra, na ez az ami egy szenvedés, és ezt örökre magamon fogom hordozni, persze ez nem a te hibád. - magyarázom. Erre meg csörrent a telefonom. Scot.
Fel vettem a telefont és bele szóltam.

- Scot szia. Mi a helyzet? - kérdezem.

- Tudom hol van apád. - jelenti ki. De a hangja nem csengett valami bíztatóan.