Kísért a múlt (BEFEJEZETT)

14

Másnap reggel amikor fel ébredtem, arra gondoltam hogy délután el megyek meg nézem Alex volt lakását, rendszeresen el járok oda és rendet teszek, van hogy ott is alszom ha egyedül akarok lenni, mindenkitől távol, ki használom ha már így alakult, úgyis ő fizeti, ennyi ki jár.

Délelőtt még segítettem anyának a házi munkában aztán pedig Ketrin és én sorozatot néztünk , amikor ezt meg untam én mondtam hogy lassan megyek így el köszöntem tőle aztán el köszöntem anyától és apától  is majd el indultam a lakáshoz az autómmal.

Mikor oda értem le pakoltam, majd a kulcsot a zárba helyeztem és ki nyitottam az ajtót, be lépve be is zártam azt, ezután fel mentem az emeletre, elő vettem a füzetem amibe írtam, dalokat vagy csak verseket ami éppen eszembe jutott, volt hogy a gondolataimat is oda vetettem le, igazából már olyan volt mintha csak egy napló lenne, de így könnyebbnek éreztem.

El mentem vettem egy forró fürdőt tettem bele kék fürdő bombát ami csillogott, és kék hortenzia illata volt, a kedvenc virágom.
És kapcsoltam egy kis zenét is.

Mikor végeztem a pihentető fürdessél ami úgy 2 órát vett igénybe még be kentem magamat test pólóval és a hajamat szárítás előtt még be fújtam haj ápoló olajjal,

Mikor ki jöttem a fürdőből fel vettem egy kényelmes ruhát ami egy hosszabb póló volt és egy bugyi, na igen itt senki sem lát és senki sem zavar így kényelmesen voltam ahogyan éppen akartam, és ezt már nagyon meg is szoktam.

Egyszer csak azt hallottam hogy záródik a bejárati ajtó, de hát be zártam, ki lehet ez?
Elő vettem a fegyverem majd az ajtó mellé álltam úgy hogyha ki nyílik akkor takarásban legyek.
Hallottam a lassan közelgő lépéseket és aztán nyílt is az ajtó.
Gyors mozdulattal előre léptem és a fegyvert a férfi fejéhez tettem, de amint meg láttam ki ő teljesen elsápadtam.

- Alexander. - ejtettem ki a nevét hüledezve. Nem voltam fel készülve erre a találkozásra.

- Napfény. - néz ő is ugyan olyan döbbent arccal akár csak én.

Elhátrálva az ágyhoz le ültem annak szélére és még félig vizeshajamba bele túrtam.

- Te jársz ide? - kérdezi. Majd le teszi nagy táskáját az ajtó mellé. És beljebb lép, be zárta az ajtót majd tisztes távolságra de le ült mellém.

- Elég gyakran. - felelek kérdésére.

- Mióta? - kérdez megint.

- Azóta. - válaszolok ezzel az egy szóval, de ebben minden benne volt.
- Mi történt? Vártalak. Nem egy hétig hanem hónapokig, az elején csak azt hittem közbe jött valami, mi történt Alex, annyira bizonygattad hogy vissza jössz hogy el hittem. - mondom neki szomorúan.

- Sajnálom Napfény. Amikor haza mentem, úgy tettem ahogy mondtam, beszéltem apámmal, mondtam neki hogy vissza jövök ide, de erre ő azzal jött hogy mi lesz az ottani ügyekkel meg hogy nekem ott kell maradnom. - itt vett egy mély levegőt.
- Amikor azt mondtam hogy én mind ezek ellenére is vissza akarok jönni, csak azt kérte menjek el vele egy ügyet el intézni.
- Amikor el mentünk, meg akartak ölni. Hátba támadott a saját apám, meg öltem mindakettőjüket. - mesélte

- De üzenhettél volna vagy hívhattál volna de semmit sem tettél. - mondtam szomorúan.

- Napfény. Azt hittem gyűlölsz- mondta és igaznak hallatszott tényleg sajnálta.

- De attól még szólnod kellett volna, meg értettem volna, ha tudom mi történt, még lehet hogy tudtam volna segíteni is. - mondtam fel dúltan.

- Napfény. Kérlek, tudom, de nem tettem, nincs rá magyarázat, nem tudok mit mondani. De tudod hogy én nem olyan vagyok mint mások, nem tudok érezni, legalábbis nem úgy mint te. - magyarázta.

Itt kellett rá jöjjek soha nem utáltam és soha nem tudtam el engedni, az embereimmel rideg voltam de ha róla van szó, akkor a tenyerén hordoz egy szavára és ez rémisztő hogy ennyi idő után is ilyen hatással van rám. De most nem engedhettem ezt meg magamnak, tudnom kellett mennyit érek, magamnak, neki.

- Szóval maradsz? - kérdezem.

- Igen Napfény. Maradok. - jelentette ki.

- Basszus. - mondom halkan. Mikor le esik hogy rajtam csak egy bugyi és egy póló van.

- Csinos. - mondja vigyorogva. Én pedig gyorsan elő szedtem egy rövid nadrágot és fel vettem. Míg ő csak kuncogott rajtam.

- Nem vicces. - mondom.

- Pedig szerintem nagyon szórakoztató. Ha bele gondolok hogy azóta mindig egy szál bugyiban szaladgáltál a lakásomban..hmmm.- Sóhajtott fel a végén.

- Na jó te beteg vagy. - mondtam.
- Most el megyek. - jelentettem ki.

- Ne menj. - mondta. De nem foglalkoztam vele le mentem az emeletről, a konyha pultnál meg álltam inni egy pohár vizet, mire azt vettem észre hogy Alexander keze a derekamhoz ér.

- Engedj el. - mondtam neki komoly hangon, mire két kezével meg támaszkodott a pulton így sakkban tartva engem.

- Ne csináld ezt. - mondja komolyan.

- Mit ne Alex? - fordultam hátra - Mindegy milyen okkal, tény hogy el mentél, egy évig nem láttalak, az nap volt az első alkalom hogy közelebbéreztelek magamhoz, de mostanra már azt sem tudom milyen érzés, hogy mit éreztem akkor. Nem tudlak csak úgy be engedni, még akkor sem tudtalak és most sem megy. - magyarázom neki.

- Napfény. Már akkor sem foglalkoztam ezzel te is tudod, hozzád értem ha akartad ha nem, most minek kellene változnia? - kérdezi.

- Nem érted meg, sosem érted meg. - mondom.

- Mit nem értek? - kérdezi.

- Engem. - mondom.

- Tehát nem mondtál el mindent, mikor kérdeztem volt még de te nem mondtad el. - realizálódik benne.

- Nem ment volna. - mondtam le hajtva a fejem.

- És most? - kérdez.

- Azt akarod hogy el mondjam mit tett velem? - kérdezem.

- Ha nem megy ne tedd.
- Napfény, mit akarsz? - kérdezi komolyan.

- Időt. - mondom halkan, mintha attól tartanék hogy el ijesztem és végleg el megy.

- Időt? - kérdez vissza.

- Igen, nem tudnám meg mondani mikor éreztem útóljára bármit is, ezidáig. - mondtam. Egy év alatt, a vacsora napja volt az ami ki tudott belőlem váltani valamit is.

- Most mi változott? -, kérdez megint.

- Itt vagy. - Adtam az egyszerű választ aminek mégis hatalmas súlya volt.

- Azt hittem utálsz azért mert el mentem. - jelenti ki.

- Igen, én is ezt hittem. De tévedtem. Ha annyira gyűlölnélek mint amennyire megetettem ezt saját magammal vagy csak fele annyira, akkor már nem lennék itt, akkor el mentem volna abban a pillanatban hogy ide jöttél. - mondtam az igazat.

Mivel még mindig nem néztem rá egyik kezével az állam alá nyúlt és fel emelte a fejemet, mélyen nézett a szemembe, tudtam mit akar, láttam a szemében, és amikor le pillantott ajkaimra ezt csak még jobban megerősítette.

- Időt kértem Alexander. Ne tedd. - mondtam a szemébe nézve.

- Amint mondtam, már akkor sem törődtem ezzel, most miért tenném? És ha már itt tartunk van egy olyan érzésem hogy pontosan erre van szükséged. - mondta a szavakat majd lassan közeledni kezdett hozzám, mikor már majdnem oda ért én el fordítottam a fejemet, szerettem volna, akartam érezni, de nem éreztem helyesnek ezt az egészet, ilyen könnyen el kellene felejtenem azt amit történt?

Gondolatmenetemből egy erős rántás szakított ki amivel Alexander a fejemet újra maga felé fordította és ezúttal már ajkaimra is tapadt.

Lágyan csókolt de mégis akaratos volt, nem akarta hogy elhúzódjak és ezt éreztem, egy kis idő múlva visszacsókoltam, hihetetlen volt ezt újra érezni, meg tapasztalni, az érzést hogy ő itt van, éppen átkarolja a derekam és az ajkai az enyémen vannak.

- Mégis csak akartad. - mondta majd homlokát az enyémnek döntötte. - talán igen, de mi a garancia arra hogy itt marad?

- Túlságosan nagy hatással vagy rám. - jelentem ki.

- Ezt meg hogy érted?.

- Nem tudlak faképnél hagyni, pedig úgy meg tenném. - mondom őszintén.

- De én azt akarom hogy ne tedd, és ezért nem teszed. - mondta.

- Ha megint el mész...- de nem hagyta hogy be fejezzem.

- Nem fogok. Nem megyek sehová. - jelentette ki.
- Már nem.
- De mesélj nekem Napfény, mi történt veled mostanság. - vált témát.

- Hát. A múlt nap volt a diplomaosztó. Szóval hivatalosan is el végeztem az egyetemet. - mondtam egy mosollyal arcomon.

- Gratulálok. Tudod mit? - mondta majd már el is fordult és el indult valahová.
Majd vissza jött.
Egy üveg bor van a kezében.

- Azzal mi a terv? - kérdezem tőle.

- Ha már nem voltam ott legalább most igyunk rá. - mondta majd ki vett kettő boros poharat. Ki nyitotta az üveg bort majd töltött belőle mind két pohárba.
Az egyik poharat pedig át nyújtotta nekem.

- Gratulálok. - mondta.

- Köszönöm. - mondtam majd össze koccintottuk a poharakat és ittunk a borból.

- Át megyünk a szobába? - kérdezte.

- Igen. - válaszoltam, így fel mentünk az emeletre a szobába és ő az ágyra míg én a szobában levő fotelben foglaltam helyet vele szemben.

- Tudod azt hittem majd kiabálni fogsz és kirohanásod lesz de ehelyett nyugodt maradtál. - Mondta.

- Igen, kiabálni akartam, és dühöngeni de mint mondtam annyira bizonygattad hogy vissza jössz, kíváncsi voltam a magyarázatra és ha valami hülyeséggel álltál volna elő valószínűleg nem maradok nyugodt, de nem így volt. - magyaráztam.

- Szóval hiszel nekem. - mondja.

- Lenne okom nem hinni? - kérdezem.

- Nem. - feleli.
- Mit tervezel a jövőben? - kérdezi.

- Még nem tudom, azt úgysem csinálhatom amit szerettem volna, szóval első sorban el akarom kapni apámat meg azokat akik vele vannak, aztán meg látjuk. - mondtam.

- Már hangzavartcsaptál odaát is. - jelenti ki.

- Ezt meg hogy érted? - kérdezem értetlenül.

- Beszélnek rólad Napfény, vannak emberek akik nem szimpatizánsok veled hiába mondtam hogy hagyjanak mert tiszta vagy, tudod apád felkavarja az álló vizet mindenhol, talán ez a terve, mindenkit ellened fordítani aztán mikor összegyűl annyi ember hogy esélyed sem lesz ellene akkor jön el. - magyarázta nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom.

- Minél hamarabb meg kell találnunk. - mondtam végül.

- Valóban. Szóval a húgoddal hogy alakultak a dolgok? - kérdezi meg.

- Nem tudom, jól ki jöttünk utána és nem balhézott annyit, de mostanság eléggé keveset beszélünk és ez furcsa. - mondom az igazat.

- Nem gondolod hogy rosszban sántikál? - kérdezi.

- Fogalmam sincs, nem vagyok gyerek megőrző. - mondtam mire meglepetten nézett vissza rám.

- Történt valami?

- Semmi szimplán úgy döntöttem hagyom élni, és ha szüksége van rám úgy is szól. - magyaráztam.

- Nami. Hogy lehetsz ilyen naiv? - kérdezi.

- Most mi van? - nézek rá.

- Mi van akkor ha azért volt vissza fogott mert ez kellett ahhoz hogy újra bízz benne? Nem gondoltál még arra hogy mi van ha apád alá dolgozik és ellened? - kérdezi mire hitetlenkedve nézek rá.

- Hallod te miket beszélsz? - kérdezem.
- Ő a húgom aki majdnem meg halt apám miatt, de meg mentettem, mért akarnak vissza menni apához ezek után? - kérdezem

- A húgod naiv Napfény. Ha az apád azt ígérte neki hogy lehet egy normális életetek együtt már ez is elég indok lehet. - mondta, mire vennem kellett egy mély levegőt hogy ne akadjak ki.
Elő vettem a telefonomat majd csengetni kezdtem a húgom számát. Két csengésére fel is vettem így ki hangosítottam.

- Szia. Keti. - köszöntem.

- Szia. Mi a helyzet? - kérdezi.

- Semmi extra pihenek. Na és veled? - kérdezem.

- Hasonló képen. A lakásán vagy igaz? - kérdezi.

- Tudod hogy igen. - mondom.

- Beszélnünk kell. - mondta egy nagy sóhaj kíséretében.

- Valami baj van? - kérdezem.

- Már hívni akartalak. Apáról van szó. - mondja és hallom a hangján hogy ideges.

- Nekem is mondanom kell valamit, szóval mikor érsz rá? - kérdezem.

- Akár most is. Tudod mit, oda megyek. - mondja mire én fel pillanatok Alexanderre mire csak bólint egyet.

- Rendben, várlak. - mondtam.

- Jólvan szia.

- Szia.

Nem sokra rá meg hallottam a csengő hangját ami azt jelezte a húgom már itt van.

- Kíváncsi leszek az arcára amikor meg lát. – mondtam.

Le mentünk majd ajtót nyitottam, a húgom meg ölelt majd mikor el távolodott, hirtelen sápadt le.

- Szia Keti. - köszönt Alex.

- Szia. - mondta halkan, majd hirtelen.
- Te barom állat hogy teheted ezt vele te idióta - kezdte a húgom és neki akart menni Alexandernek de meg állítottam.

- Keti ne - fogtam meg.
- Nem az ő hibája- mondom neki mire csak aprókat pislogva néz rám.
- Már meg beszéltük, minden rendben. - mondtam neki komolyan.

-Ne haragudj. - néz bűnbánóan Alexre.

- Na szóval. Mit is akartál el mondani? - kérdezem Ketit mire fel sóhajt.

- Szerintem üljünk le. - mondja így be mentünk a nappaliba és helyet foglaltunk a kanapén.
- Na szóval az van hogy úgy egy hónapja fel keresett apa. - kezd bele de én már most meg szakítottam.

- És nem szóltál?  - kérdezem.

- Most szólok - néz rám komolyan.

- Egyszer még én öllek meg. - mondtam neki.

- Na szóval meg keresett és azt mondta hogy össze akarja hozni a családot és hogy nagyon sajnálja, meg kért hogy szóljak neked és keresselek meg, mondtam neki hogy át gondolom amibe bele is ment így most hogy egy hónap el telt, tegnap megint meg keresett, most már azt akarta mondjam el hol vagy de nem tettem. Azt mondta hogy beszélni akar veled, mondtam hogy át adom, erre azt válaszolta hogy ha nem leszünk mind ketten a keleti móló mellett Péntek este 20 00-ra akkor meg öl mindenkit akit csak ismerünk és valaha is köze volt hozzánk.

Idegesen doboltam a lábammal. Azt sem tudtam erre mit mondjak, ezt nem hiszem el, össze hozni a családot mi na persze. De Alexander pont ezt hozta fel.......

- Egy nagy lószart megyek én oda. - mondtam hirtelen.
- Valószínűleg egy csapda lesz az egész és ott halunk meg mindketten. - mondtam.

- Lehetséges, de lehet hogy el is kaphatjuk most őket. - mondja Alex.

- Ezt hogy érted? - kérdezem.

- Nem tudják hogy itt vagyok, senki sem, csak ti, nem számít rám és az embereim ott létére csak rátok, ez még előny lehet, és van itt pár kapcsolatom ami segíthet. Na mit szólsz? - kérdezi.

- Hu. Na jó de ha miattad halunk meg vissza jövök és én öllek meg. - Mondtam neki.

- De agresszív itt valaki. -, mondja Alex.

- Bekaphatod - mondtam neki majd fel álltam és ki mentem a konyhába inni egy pohár vizet. Mikor meg fordultam Alexander állt velem szemben.

- Mit mondtál Napfény? - kérdezte majd közel lépett hozzám.

- Azt hogy bekaphatod. - mondtam ki még egyszer.

- És mégis mit kellene be kapnom? - kérdezi csábos hangon.

- Mit szeretnél? - kérdezek vissza.

- Hmm inkább az a kérdés mit nem?! - mondta majd ajkaimra tapadt.

- Alex ne..- mondtam neki majd el húzódtam.

- Most mi van? - kérdezi.

- Egy itt a húgom, kettő most jöttél vissza. - mondom.

- És?

-  És ez nekem sok. -, mondom ki.

- Ugye tudod hogy nem....- kezdi de nem hagyom.

- Ha nem érdekelnek az érzéseim akkor én sem érdekellek és ha ez így van akkor el megyek ,most. - mondtam neki.

- Naomi. Ne csináld ezt. – mondja.

- Mit ne csináljak? Még mindig ezzel eteted magad azok után hogy el mondtad nem így van? - mondom neki dühösen.

- Sajnálom. - ennyit mondott majd fel kapta a kabátját az ajtóhoz lépett és ki viharzott rajta. Csodás.

- Ez most egy igen akart lenni? - kérdezem a húgomat.

- Legyél kicsit megértőbb lehet csak nehéz neki, az hogy be vallja. - mondja.

- Ja de nekem ne legyen nehéz hogy annak ellenére hogy időt kérek le támad, vagy csak szimplán meg akar fektetni, és tudod mi a legszomorúbb hogy, lehet még hagynám is mert olyan mint a kábítószer, teljesen ki üríti az agyamat , és csak utólag jutna eszembe mit tettem, túl nagy hatalma van felettem, és ha ezt képes lenne ki használni akkor nagyot csalódnék benne, és mind az amit művel egyre csak erre utal. - fejezem be végül.

- Naomi. Kérlek. Nyugodj meg, ha vissza jön beszélj vele erről, talán ha elmagyarázod neki meg érti. De ne dühtől vezérelve döntsd el mert azt nagy eséllyel rosszul tennéd.  - mondja.

Ezután még beszélgettünk kicsit majd el ment, én a fotelben ülve gondolkoztam és vártam hogy ez a tapló hazavonszolja a seggét. "Haza" annyit voltam itt az el múlt időszakban hogy már lassan ez lett az igazi hely ahová hazajárhattam.