•Love Full of Secrets•

21. 📜

Pár órával később

- Felvennéd? - Kérdezem amikor csörögni kezd a telefonom. Jisung kiveszi a farzsebemből a telefont majd megnézi hogy ki hív aztán felém nyújtja a készüléket. - Kiaz?

- Az anyukád.

- Vedd csak fel.

- De... Nem ismerem. - Néz rám bizonytalanul.

- Nekem pedig teli van a kezem. - Vonok vállat mire Jisung hümmög majd fogadja a hívást. Elmosolyodom amikor félénken köszön majd kinyitom az autót és a hátsó ülésre pakolok minden szatyrot ami a kezemben van. Jisung rögtön mellém áll gondolom azért hogy vegyem el tőle a telefont de én úgy csinálok mint aki nem vette észre. - Ülj be. - Nyitom ki neki az ajtót így Jisung beül az autóba ahogy én is.

- Megkérdezem. - Mondja majd a kezembe nyomja a telefont. - Azt kérdezi hogy mikor mész hozzá. - Kuncogok majd a fülemhez emelem a telefont.

- Szia anya. - Köszönök miközben Jisungot nézem.

- Ki volt az a kis édes fiúcska akivel az előbb beszéltem? - Kérdezi rögtön amin én kuncogok.

- Hallom azt szeretnéd hogy menjek.

- Igen! Ráérsz ma? - Hümmögök miközben Jisung füle mögé tűröm a haját mire ő pirongva néz rám. - Mr. Choi küldött egy csomó epret és ennyit mi nem tudunk megenni. Vihetnél belőle.

- Ki az a Mr. Choi?

- Minho~ ő az új szomszédunk.

- Aha. - Úgy csinál mintha nekem tudnom kéne hogy új szomszédjuk van. - Éppenséggel ráérek.

- Hozd a kis fiúdat is. - Kuncog majd meghallom apám hangját hogy ki a fiúm.

- Szerinted ő a fiúm? - Jisung értetlenül néz rám majd újra elpirosodik amikor az alsó ajkára simítok az egyik ujjammal.

- Nagyon remélem. Már vagy öt éve szingli vagy.

- Több mint öt éve. - Helyesbítek mire anya úgy csinál mint aki szívinfarktust kap. - Várj egy kicsit és megkérdezem.

- Mit? Hogy a párod akar-e lenni?

- Nem. - Kuncogok. - Jössz velem ugye? - Jisung bizonytalanul megrázza a fejét mire én bólintok. - Húsz perc és ott vagyunk. - Anya boldogan elköszön tőlem majd rámnyomja a telefont.

- Miért? - Néz rám értetlenül. - Nem akarok menni.

- Ennyivel jössz nekem. - Vonok vállat. - Nem maradunk sokáig igérem.

- De Minho... - Néz rám szomorúan. - Mivan ha sírni fogok? - Kérdezi halkan mire én értetlenül nézek.

- Miért sírnál?

- Hát... Mivan ha eszembe fog jutni ami az apukáddal történt vagy pedig elmeséli én pedig megint sírok?

- Jisung. - Mosolyodom el miközben az arcára simítok. - Nem baj ha sírsz.

- De nem akarok sírni.

- Ne aggódj; szép vagy sírás közben is. - Kuncogok majd elindítom az autót. - A párom vagy?

- Mi? - Néz rám értetlenül.

- Nem mondtam neki hogy ki vagy. El kéne döntened míg oda nem érünk. - Hümmög majd egy kis ideig csöndben marad.

- Eljátszom. - Motyogja mire én egy pillanatra ránézek. - Ha már az én apám is úgy tudja hogy együtt vagyunk. - Von vállat.

- Jolvan. - Bólintok. Jisung ez után nem mondott semmit csak a kezemet nézte amivel a combját simogattam. Körülbelül olyan húsz perc múlva tényleg megérkeztünk a szüleimhez viszont Jisung alig akart kiszállni az autóból. - Mitől félsz? - Nézek rá mire ő vállat von.