Perfect Harmony

•NINETEEN•

- nem tudom Lucy szerintem bejössz neki - vonta meg a vállait Sophie majd újabb darab sült krumplit emelt a szájához.

- nem hiszem - ráztam meg a fejem és bele ittam a shakembe - csak barátok vagyunk semmi több. És csak annyit kérdezett, hogy leszek e a párja a bálba. Akár tőled is kérhette volna - vontam meg a vállam.

-ne élj tagadásba, bejössz neki. Konkrétan semmi ismeretség után elmondta az élet történetét. Ha meg valami más van a háttérben, vagy valaki akinek a neve Lucas akkor hagyd a háttérben. Nem érdemli meg, hogy a háttérből elő törjön, hiszen egy hét se telt el de már a szöszit leváltotta Mollyra-nézett a szemembe nyomatékosítva az érveit. Végülis ebben nincsen igaza, Lucas miatt soha nem ingana meg a gondolkodás módom.

Sophie csak nézett a szemembe mintha szuggerálná bele, hogy neki van igaza és fogadjam el amit teljes mértékben elutasítok hiszen nincsen igaza.
Kim csak pár óra után csatlakozott hozzánk mert fontos dolga volt, amit mind tudunk mi lehetett, hiszen kifulladva jött picit elmosódott sminkkel és rendezetlen hajjal. És Kimre nem vall, hogy nem a tökéletes kinézettel megy bárhova. Sophiaval meg is említettük neki, hogy ki volt az a fontos dolog de ő csak terelve a témát indult meg ruhákat vásárolni.

- az ott nem Molly? - meredt előre Kim ahogy kiléptünk a mosdóból, hogy ő rendbe szedje magát. Molly ott állt Lucassal enyelegve és kipirulva. Ezek konkrétan lenyelni egymást készülnek mire elkapott az undor - azt hiszem, hogy Lucy ezek után ne érj hozzá - nevette el magát Kim.

- nagyon vicces - löktem oldalba. Hirtelen ötletként elmentünk mellettük nevetgélve amire ők felkapták a fejüket. Lucas rezzenéstelen arccal nézett rám míg Molly diadalmasan mosolygott. De kitépném az összes póthaját.

- tudjátok mi lenne a teljesen más?-fordult Kim egy drágább kategóriájú boltba - ha a szüleink prűdek lennének, és nem akarnának felvágni a vagyonukkal-nézegette a ruhákat - talán soha nem is ismernénk egymást - nevetett fel.

- ennek mi köze a pénzhez? - fordultam Kimhez aki egy Dior táskát nézegetett majd vissza akasztotta és nézelődött tovább. Sophie a cipőknél állt meg míg én csak nézelődtem összevissza.

- az drága Lucy, hogy akkor nem járnánk az Elitbe. Tudjátok milyen megtisztelés ez? instán több százan írnak, hogy mennyire lennének a helyembe, hogy oda járhatnának - húzta ki magát megelégedve, majd felém fordult és a kezembe nyomott egy bársony ruhát - és ezt sem vehetném meg.

- nem a pénz a minden Kim! - szóltam rá és amit a kezembe nyomott ruha árára néztem majd vissza Kim majdnem hogy rikító zöld szemeibe.

- hát mondjuk a te családodnak tényleg nem - nevetett fel Sophie - konkrétan egy egész szigetet tudna venni a családod, mindig is érdekelt apádnak honnan van ennyi pénze - gondolkozott el mosolyogva. Szemet forgatva felálltam és fogtam a ruhát és bementem a próba fülkébe.

- igaza van, top négy legelitebb családba vagy. Vagyis a te családod az első, utána Lucasék utána én és Effyék. Sajnálom Sophie a te családod csak az ötödik - hallottam ahogy a telefonja képernyőén pötyög - Molly családja a negyedik fuj - szinte látom ahogy eltorzul az arca.

- kit érdekelnek a számok? - léptem ki a próbafülkéből - az a lényeg, hogy úgy van minden ahogy van, barátnők vagyunk az Elitbe járunk és szemrebbenés nélkül megtudjuk venni ezt a kurva drága ruhát - mutattam a ruhámra mire Kim és Sophie egyből elnevették magukat. Mintha csak valami önbizalmat kaptam ebbe a ruhába, és boldogságot, hogy az átlagnál is jobb életem van. Vagyis, családi hátterem.