Te más vagy ~Tom Kaulitz.

Elillant Remény .

Miután abba tudtam hagyni, a sírást felálltam, a földről, s magamra ráncigáltam, a földön heverő fehérneműimet. Aztán lassan, az ajtó felé lépkedtem, amit aztán ki is nyitottam. Körbe néztem, a hatalmas folyosón de, egy lélek nem volt sehol sem, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, a kijárat felé kezdtem el rohanni.

Mikor meg pillantottam, az udvart hatalmas kő esett, a szívemről, azt hittem megszabadulhatok innen, azt hittem haza juthatok, de, a remény hamar elillant ugyan is oldalból valaki le térített, a földre.

Nyöszörögve feküdtem, az elrablóm alatt, aki nehéz testsúlyával, a földre szorított.

- Hová készültél tündér bogár?  - Jobb kezével szorította fejem fölé, a csuklóimat, bal térdével pedig leszorított, az alhasamnál fogva.

- Eressz el!  -  Sikoltoztam, s keservesen sírtam.
- Haza akarok menni kérlek szépen engedj el - Könyörögtem neki, de mindhiába nem hatotta meg, a dolog.

- Mit nem értel azon, hogy, az enyém vagy? Hmm?  - Hajolt közelebb arcomhoz.
- Ha nem viselkedsz be doblak, a Clubbomba, s riszálhatod, a formás kis segged, a férfiaknak, akik aztán jól megerőszakolnak, ezt szeretnéd?  Válaszolj! - Emelte fel hangját.

- N... Nem -  Nyögtem ki sírós hangon.

- Akkor viszont szót fogadsz, és nem nehezíted meg, a dolgomat értetted Cicám? 

A férfi szemébe néztem, s egy aprót bólintottam, ő pedig végre valahára leszállt rólam. Egy egyszerű mozdultnál fogva felrántott, a földről, de olyan erővel, hogy elvesztettem, az egyensúlyomat, ezért, a mellkasának ütköztem.

Széles vállai megfeszültek, két erős karjával pedig körbe ölelt, s kapott fel ölébe.

- Ha mégegyszer szökni próbálsz meg tudod mi, az, a fájdalom -  Nézett rám jéghideg tekintetével.

A gyomrom össze rándult, a torkomban pedig, egy hatalmas gombóc keletkezett, a szememet  pedig könny fátyol borította el. Erősnek akartam tűnni, de egyszerűen ebben, a helyzetben lehetetlennek tűnt. Egy idegen férfi fogva tart, semmit sem tudok róla, hogy mi, a neve? Hány éves?  Házas? Vagy szingli? Egyszerűen semmit sem tudtam...

- Vedd fel -  Dobott elém, egy hatalmas fehér pólót, amit, én hezitálás nélkül magamra kaptam.
- Éhes vagy?  -  Guggolt le elém, s egy vörös tincsemet, a két ujja közé fogott.

Válaszképpen nemlegesen megráztam, a fejem.

- Kérlek engedj el... -  Suttogtam alig hallhatóan.

Lassan felemeltem, a fejem így, a férfi ideges vibráló tekintetével találtam szembe magam.

- Utoljára mondom el! -  A falnak lökött, s egész tesesúlyával rám nehezedett.
- Mostantól, az én kurvám vagy, aki mindig végre hajtja amit kérek - Ezt mind üvöltve, mondta, az arcomba.

- Nem vagyok kurva!  -  Préseltem ki magamból.

- De igen, az, én kurvám!  Akit minden egyes nap használni fogok -  Pofozott fel, én pedig némán sírva elfordítottam, a fejem.

Erősen össze szorította állkapcsom, ezzel kényszerítve, hogy, a szemébe nézzek.

- Tudd hol, a helyed -  Morogta, majd ellökve magától, magamra hagyott, a szobában.

Zokogva, a földre rogytam, és most már be kellett látnom elillant, a reménységem. Soha nem fogok megszabadulni ettől, a férfitól.