Mikor Elég .

293 15 4
                                    


TOM SZEMSZÖGE :

A szobába érve megpillantottam Rubyt, az ágy szélén feküdni, közelebb mentem hozzá, s láttam, hogy még ébren van.

- Elmegyek fürdeni viselkedj - Nem válaszolt csak bólintott.

Bementem, a fürdőbe, és levettem, a ruháimat be álltam, a víz alá, és ki engedtem, a gőzt. Jól esett, a hideg zuhany 15 perc után kiszálltam, a tus alól, s a derekamra kötöttem, egy törölközőt, és be mentem, a szobába.

Láttam, hogy Ruby még nem alszik. Rám kapta, az arcát, de azonnal el is fordult. Nem vagyok, egy szégyenlős ember, ezért lekaptam, a törölközőt, és kerestem, egy alsót. Láttam, a szekrény tükréből, hogy Ruby engem néz, láttam, ahogyan vörösödik, az arca, és ahogy elpirulva elfordul.

Magamra kaptam, egy Boxert, és befeküdtem, az ágyba, Ruby derekát megfogva magamhoz rántottam.

- Ha ennyire tetszik máskor, a szádba rakom tündér bogár -  Súgtam fülébe.

- Hagyj már békén, nem volt elég, a mai nap? 

- Azt, majd, én eldöntöm, hogy mikor elég -  Mondtam, majd rá feküdtem.

Könny áztatott kék szemével, a lelkemig hatolt. Törékeny kis teste , a hosszú vörös haja, a rózsaszín duzzadt szája, az elefánt csont színű bőre, végig néztem vékonyka kis testén, és rá kellett jönnöm, hogy nála szebb lányt még nem láttam.

Pólója alá vezettem kezemet, s formás mellébe markoltam, éreztem,, ahogy megfeszült, a teste, a száját pedig össze szorította.  Rá hajoltam szájára, s meg csókoltam, közben egyik kezemmel végig tapogattam formás idomait.

- Undorodom tőled engedj el! - nyögte ki össze szorított szemekkel.

- Azért nézted, a farkam, mert annyira undorodsz tőlem igaz?  - Gúnyos mosoly terült szét arcomon.
- Fogd meg -  Mondtam, s fogtam meg kezét, és tettem, a farkamra elakarta húzni, de erősen tartottam apró kezét, s kényszerítettem, hogy marokra fogjon.


- Eressz már el te perverz fasz! - Csattant keze, az arcomon.

RUBY SZEMSZÖGE :

Szeme megtelt dühvel, s erősen neki szorított, az ágy támlájának.

- Hogy merészelsz megütni?  -  üvöltött arcomba.
- Úgy látom te tényleg meg akarsz halni -  Csattant hatalmas keze, az arcomon.

- Miért, nem ölsz meg?  - Néztem szemébe könny fátyolos szememmel.

- Mert kellett, egy nő akit kedvem szerint használhatok.
- És te Rubyt, az, én játék szerem vagy - szorított rá nyakamra.
- De tudod mit aludj, mert nincs kedvem hallgatni, ahogy rinyálsz - engedett el, és feküdt be mellém, az ágyba.

Az ágy szélére húzódtam, s össze kuporodva könnyeim közt merültem álomba.

Te más vagy ~Tom Kaulitz. Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora