"Nem látom magam szépnek, kívánatosnak. Egy lelki roncs lettem, aki nem hiszi el, hogy szerethető."
- Desiree Dumarché -
"Mindössze két dolgot akarok az élettől, szeretni és szeretve lenni. De sajnos úgy tűnik, nekem ez nem adatik meg."
- Charles Le...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nem hiszem el, hogy Charles rábeszélt a fotózásra. Azt pedig még annyira se tudom elhinni, hogy élveztem. A csapat fantasztikus volt, és mindenki profi munkát végzett. Gyönyörűnek éreztem magam, és a képek még nekem is tetszenek.
Charles végig ott volt velem, és biztató mosollyal figyelt. Bár azt hitte ügyesen titkolta, mindig észrevettem, ha a gatyáját igazgatta.
Mindent összevetve, a tegnapi nap nagyon izgalmas volt, de közel sem annyira, mint a mai. Kora reggel érkeztünk a nőgyógyászhoz, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban minden rendben és nyugodtabb szívvel várhatjuk a gyerekünket. Mióta a teszten megjelent a két csík, minden pillanatban aggódtam a kicsiért, és ez már mindig így lesz.
-Desiree Dumarché!
-Bemehetek veled? - nézett rám Charles.
-Igen, lebeszéltem a doktornővel.
Az orvos kedves mosollyal fogadott, és intett, hogy üljünk le a vele szembe lévő székre.
-Hogy érzi magát Desiree?
-Őszintén szólva, legszívesebben állandóan aludnék, de nagyon jól.
-Vannak reggeli rosszullétek, szédülések?
-Csak bizonyos szagoktól kezd hányingerem lenni, de eddig nem volt semmi durva.
-Hát akkor nézzük meg, hogy van a magzat!
Miután felfeküdtem a vizsgalószékre, az idegességem az egekbe szökött, és Charles keze után nyúltam, aki összefonta az ujjainkat és egy apró puszit nyomott a kézfejemre.
-Csak legyél rendben! Csak legyél rendben! - motyogtam.
Az orvos mosolyogva fordította felénk a monitort, ahol már szemmel is látható volt a baba.
-Hát már nem egy vaktérkép - motyogta Charles, amin elnevettem magam.
-39 mm, ami egy szép nagy babát jelent így a tizedik héten - mondta a doktornő.
-Annyira gyönyörű.
-Tökéletes - nyomott egy újabb puszit a kezemre Charles.
-Most pedig ellenőrzöm a szívhangot, sokan vágtató lovakhoz hasonlítják, szóval ne ijedjenek meg a gyorsaságától.
Rátett egy szerkezetet a hasamra, és a teret betöltötte a gyorsan zakatoló szív hangja.
Csendben hallgattuk, miközben Charles-sal egymás tekintetébe merültünk.
-Soha nem hallottam szebbet - mosolygott könnyes szemmel.
-Tényleg gyerekünk lesz -ráztam a fejem hitetlen mosollyal, egy könnycseppem, pedig végig gördült az arcomon.
A doktornő adott egy papírtörlőt, amivel a hasamon lévő gélt Charles gondosan letörölte.
-Írok fel néhány vitamint, és a kapott papírokat ezentúl minden vizsgálatra hozzon magával. Legközelebb két hét múlva találkozunk, a trimeszter végén, előtte két nappal menjen el egy vérvételre.
-Rendben.
-Mikor tudjuk meg a nemét? - kérdezte a büszke apuka.
-A vérvétel segítségével kiszűrjük a kromoszóma rendellenességeket, mint például a Down-szindróma, és abból a vizsgalatból kiderül a neme is. Ha pedig olyan kedve van, az ultrahangon meg is mutathatja magát. Megelőlegezve az apukák által leggyakrabban feltett kérdést, nemi életet nyugodtan élhetnek, azzal nem ártanak a babának, majd a vége felé kell hanyagolni, illetve a szülés után, de addig még sok idő van, bár nem annyi, mint gondolják.
Átadta a papírokat, aminek a tetejére tette a friss ultrahang képet, és ugyanazzal a kedves mosollyal engedett utunkra, ahogy fogadott minket.
Ahogy kéz a kézben sétáltunk ki a rendelőből, kezemben a papírokkal olyan boldogság áradt szét a testemben, amilyet soha nem éreztem. Hiába volt lakásom, nem volt otthonom.
A kocsinál Charles finoman az ajtónak tolt és az ajkaimat mézédes csókba hívta. Szinte a fellegekben lebegtem az érzéstől, ahogy a keze az arcomra siklott, és cirógatni kezdte a bőröm.
-Szeretlek.
-Én is téged - mosolyogtam rá.
-Üljünk be, aztán nézzük meg a képet!
Nevetve ültem be az autóba és végig simítottam a papíron. Amint beszállt mellém, odahajolt hozzám, hogy jobban lássa.
-Szerinted fiú lesz, vagy kislány? - nézett rám kíváncsian.
-Kislányt érzek.
-Remélem igazad van. Mármint, egy fiú is remek lenne, és ugyan úgy örülök mindkettőnek, de imádnám, hogy egy hercegnő vár haza a királynőm mellett.
-Ne csináld ezt! - csaptam meg a mellkasát lekonyult szájjal.
-Imádom a terhes hormonjaidat - ölelte át a nyakam nevetve.
-Ne nevess ki, ez nagyon rossz! - szóltam rá, de én is elnevettem magam.
-Jól van, bocsánat. Ebédidő van, mit ennétek?
-Őszintén? Valami undorítóan műanyag kaját, de…
-Akkor azt kapsz. Utána viszont gyümölcs!
-Ez jó alkunak tűnik - bólogattam.
-Akkor irány a McDonald's.
-Jó apát választottam neked Picur - simítottam meg a hasam.
-Csak jót? Szívem, a legjobbat.
Mosolyogva néztem ki az ablakon, miközben a kezem ugyanúgy a hasamnál pihent.
Mióta kiderült, hogy várandós vagyok, teljesen más szemmel nézek a testemre. Nem undor fog el, ha a tükörbe nézek, hanem boldogság. Végre nem egy gusztustalan valaminek látom magam, hanem egy olyan nőnek, akiket mindig irigyeltem. Magabiztos lettem, ez pedig látszik rajtam. Egyelőre csak Charlotte tudja, hogy szülők leszünk, de már dolgozunk Charles-sal a keresztszülő felkérő ajándékon. Pár nap múlva elmondjuk a családjának, és a nehezebb része… az édesanyámnak.
Egy részem reménykedik benne, hogy a baba összehoz minket, de a racionális énem felkészül a legrosszabbra. Szeretnék esélyt adni neki, hogy megismerje az unokáját, de nem fogom kitenni a mérgező személyiségének. Ha megszületett, és úgy viselkedik, ami nem fér bele, nyugodt szívvel zárom ki az életünkből, azzal a tudattal, hogy én mindent megtettem.
Annyira furcsa, hogy soha nem volt családom, Charlotte volt az egyetlen hosszú évek óta akire mindig számíthattam, karácsonykor egy napot mindig rám áldozott, hogy ne legyek teljesen egyedül, most pedig itt ült mellettem az a férfi, akivel örömmel osztom meg az életem minden percét.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
