"Nem látom magam szépnek, kívánatosnak. Egy lelki roncs lettem, aki nem hiszi el, hogy szerethető."
- Desiree Dumarché -
"Mindössze két dolgot akarok az élettől, szeretni és szeretve lenni. De sajnos úgy tűnik, nekem ez nem adatik meg."
- Charles Le...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Azt hittem az életem nem is lehetne teljesebb, de tévedtem. Fogalmam se volt arról, mi az igazi boldogság, egészed addig, míg meg nem láttam a feleségem, a kislányunkkal a karjában. Kimerült volt, csapzott, de olyan szeretetteljes mosollyal figyelte a karjában lévő újszülöttet, amilyet soha nem láttam.
Alig vártam, hogy haza jöjjenek, és most, a hálószobánkban lévő ágyon fekszünk, középen pedig Adèle szuszogott békésen.
-Köszönöm! - nyomtam egy puszit Desiree homlokára.
Nem válaszol, csak lehunyt szemmel simított végig az arcomon.
-Annyira félek, hogy álmodom - suttogta néhány perc elteltével.
-Ha így van, soha nem akarok felébredni.
-Én sem - nézett rám mosolyogva. - Őrültség, hogy szeretném, ha Anya megismerné Adèle-t?
-Igen. Viszont megértelek. Nem mondom, hogy repesek a gondolattól, hogy a közelébe legyen, de ha neked fontos, akkor hívjuk át.
-Nem lenne baj?
-Nem, de csak akkor, ha megígéred, hogy ez az utolsó próba. Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy bántson titeket.
-Esélyt akarok adni neki.
-Rendben.
-Köszönöm! - egy puszit nyomott a számra, majd behunyt szemmel feküdt le a párnára.
Nem akarom, hogy csalódj…
…
Vagyok én annyira jóban Albert herceggel, hogy az ablakon kilökött anyósom halálát öngyilkosságnak minősítse? Javítok, vagy rontok az esélyeimen, ha rákérdezek?
Még egy ennyire kötekedős, savanyú… Charlotte szavaival élve “fapinát”, mint az anyósom soha nem láttam.
“Desiree, remélem hamar elmész edzőteremben, az eddigieknél is szarabbul festesz.”
“Hogy tartjátok azt a szegény gyereket?”
“Desiree, remélem a lányod értelmesebb lesz.”
Többször is figyelmeztetőlegesen megköszörültem a torkom, utána tíz percig béke volt. Bármikor elküldtem volna a picsába, de a feleségem megkért, hogy maradjak csendben. Életembe nem tartottam még ilyen nehezen az adott szavam, de mindig olyan pillantással nézett, ami tiszteletben tartottam a kérését. Erőt gyűjtött a végső határa meghúzásához, ezt pedig nincs jogom elvenni tőle.
Egy idő után minden mozdulatát gyilkos szemmel néztem, az állkapcsom annyira megfeszült, hogy féltem szétroppan.
Az én drága anyósom, a kanapéra fektetett kislányunk fölé hajolt ciccegve, akit a feleségem simogatott, mosolyogva.
-Pont, mint te kiskorodban. Szerencsétlen, miért nem tudott az apjára ütni.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és végre Desiree elhatározta magát. Lassan kifújta a levegőt, és felnézett az anyjára.
-Ott találod azt az ajtót, amin szeretném, ha kimennél - biccentett. - Én megpróbáltam esélyt adni arra, hogy megismerd az unokád, de nem vagyok hajlandó kitenni őt, a mérgező személyiségednek. Adèle egy gyönyörű, egészséges kislány, és minden megteszek azért, hogy boldog is legyen. Mindent megadok neki, amit én soha nem kaptam meg tőled! Elsősorban megvédem azoktól az emberektől, akik nem méltók a szeretetére. Charles, kérlek kísérd ki, én megetetem a gyereket!
-A legnagyobb örömmel! - álltam fel a kanapéról.
-Jogom van látni, ha kell bírósághoz fordulok! - kapta fel viharosan a táskáját és elindult a bejárati ajtó felé.
Megfogtam a kilincset, de nem nyomtam le.
-Ez volt az utolsó alkalom, hogy megalázta - mondtam nyugodt hangon. - Sem a feleségem, sem a gyerekem közelébe nem vagyok hajlandó megtűrni. Ha megtudom hogy, próbálkozik olyat teszek amit magam is megbánok. Viheti az ügyet a bíróságra, de közeli kapcsolatot ápolok Albert herceggel. Tehát a saját jól meggondolt érdekében, maradjon távol a családomtól! Világosan beszéltem?
-Túl sokat gondolsz magadról - sziszegte, mint egy kígyó.
-Szálljon le a földre, és nézzen szét maga körül. Ki van ott? Gyanítom senki. Van egy fantasztikus lánya, aki nem is értem, hogy lehet ilyen, ha Ön az anyja. Most született meg az unokája, de soha nem fogja látni. Remélem egy nap rájön mit veszített, és fájdalmasan fog visszagondolni minden sértésre, amit Desiree-nek mondott. Most pedig takarodjon a lakásomból!
Kinyitottam az ajtót, de hosszú másodpercekig csak farkasszemet néztünk, míg végül kisétált.
Azonnal a gyerekszoba felé siettem, ahol a fotelban ülve találtam Desiree-t, miközben Adèle-t szoptatta. Leguggoltam elé, ő pedig könnyes szemekkel nézett rám.
-Kicsim… - simítottam a kezem az arcára.
-Minden rendben. Csak megkönnyebbültem - mosolygott.
Nyomtam egy puszit a homlokára, majd a karfára ültem, és a vállát simogatva figyeltem a babánkat.
-Tudod, nagyon büszke vagyok rád - súgtam a fülébe. - Csodálatos vagy. Egyetlen szavát se hidd el.
-Hogy tudott rosszat mondani egy ilyen pici emberre? - nézte a karjában fekvő lánykát. - Hogy tudott hibát látni, egy ilyen csöppnyi emberben?
-Nem tudom Desiree. Ahogy azt sem, hogy benned, hogy láthatott.
Az oldalamnak dőlve engedett ki egy sóhajt.
-Hülyeség volt idehívni.
-Szükséges rossz - javítottam ki. - Viszont szeretném tisztázni, hogy ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy Adèle közelébe engedtem. A családom vagytok, és gondolkodás nélkül mennék át rajta a kocsimmal, ha mégegyszer bántana titeket.
-Nem akarom láthatásra vinni a gyereket - nevetett.
-Akkor jó, mert túl szép vagyok a börtönhöz. Gondolj bele, mi van, ha leejtem a szappant?
Desiree horkantva nevetett fel, annyira rázkódott, hogy az addig nyugodtan szopizó gyerek összerezzent.
-Bocsánat, de apád nem normális - simogatta meg Adèle fejét még mindig kuncogva.
-Örömmel leszek a világ idiótája is, ha cserébe boldognak látlak - súgtam a fülébe.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
