E S C A P E

3. fejezet

Jelen
10/12

Az aprócska szoba ajtaját nem lehetett kulccsal bezárni, mégis megnyugtatónak találtam a helyiséget.
Nem attól érzi biztonságba magát az ember, ha kulcsra zárja az ajtót, hanem ha érzi, jó kezekben van.

Nem szándékozom a kelleténél több időt itt tölteni, de kezdésnek tökéletesen megteszi.

Van ágy, ahol álomra hajthatom a fejem.
Nem az utcán kell az éjszakákat töltenem, holott ha kint ragadtam volna, biztosra veszem, hogy napokon, vagy akár órákon belül halálra fagynék odakint.

Elfordulva, az ablaküvegen keresztül saját magammal nézek farkasszemet.
A külsőm ápolatlan, undorító bűz leng körül.
Az apró szekrényt kitárva szembeütközik velem egy váltás tiszta ruha. Kivéve és jobban megnézve ugyan nagynak tűnik, inkább férfinak való, de nem panaszkodom.
Kilépek a folyosóra és megkeresem a fürdőszobát.
Reményeim szerint nem tévedek el, vagy a rosszabbik eset, nem másokat zargatok fel éjnek évadján a pihenéséből.
Kezemben a ruhával útnak indulva próbálok rájönni, melyik helyiség is lehet az, amit keresek.

A folyosó végén bal oldalon nyitott ajtó fogad. Bepillantva felfedezem a zuhanyzókat, melyeket egy lehelet vékony függöny takar.

Beslisszolva, mintha valami betolakodó lennék, célirányosan a legeldugottabb felé veszem az irányt.
Hiper gyorsan levetkőzve meglepetésemre a meleg vízsugarú tus alá állok.
A polcon elhelyezett szappanért nyúlok átdörzsölve a testemet, de a jobb bordámhoz érve felszisszenek a bele nyilalló fájdalomtól.
Rohadtul fáj és biztosan több hét mire begyógyul.

Kilépve épp törölközőt keresve döbbenek rá, hogy bizony nincs a közelembe.
Kintről zajokat hallva csendben visszahúzódva a fülkébe várakozom.

Rövid idő után a hangok abbamaradtak, de emberi léptek zaja üti fel a fülem.

— Elnézést az éjszakai zavarásért, biztosan maga az, aki befogadott. Nos történt egy kis malőr. Nem találok törülközőt, lenne kedves hozni egyet, hogy meg tudjam törölni magam? — hangom halkan verődik vissza a tágasabb fürdőből. Válasz nem érkezik, de hallom, hogy kinyit egy szekrényt, majd a léptek közelednek felém.

Pár másodperc várakozás után elhúzva a függönyt megtalálom a viseltes törülközőt a zuhany előtt.
Gyorsan kinyúlok érte és magamhoz veszem, majd elrendezem magam.
A fehér neműimet koszosan nem húzom vissza.
Eddig kénytelen voltam azokban a ruhákban eltölteni a napjaimat, de mától nem.
A kupac ruhába megbújva találok rá a kisebb fajta férfi boxeralsóra, amibe belecsúsztatom a lábaimat, cipőt húzok és a függönyt elfelejtem visszahúzni.
Épp a pólót ügyeskedem magamra, ám a fájdalom megbénít. Olyan hangos pisszenés hagyja el a számat, hogy még a mélyen alvó emberek is felébredhetnek rá.

— Hogyan sérült meg ilyen csúnyán? — a hang az ajtó irányából egyenesen a csontjaimig hatol. Beférkőzik a bőröm alá és nem tágít. — Lehetséges, hogy eltörött a bordája, rosszabbik esetben zúzódása van, aminek a felépülési ideje...

— Mégis mit képzel magáról, hogy csak úgy rám ront? — a harag végig cikázik az amúgy is nyomorúságos testemen — Amúgy is, éjszaka mit keres a kihalt folyosón? Kérem, távozzon. — bökök az ajtó felé.

— De had vigyem be a kórházba. Egy orvosnak... — felemelem a kezem. Remegek. Ideges vagyok és fáradt.

— Azt mondtam, távozzon. Nem kell a segítsége... — indulok el vissza a szobám felé. Megállva az ismerős hang mellett, egyből bevillan, honnan ismerős. Fekete, csillogó szemek, amik az enyémet keresik. Az én szememből kihunyt a fény már rég. Rádöbben kivel is áll szemben. Akit ma éjszaka elsodort a biciklijével. — és álljon félre az útból. — a maradék türelmem véges és kezdd elfogyni. Felemelem a kezem, hogy ne folytassa, de haszontalannak bizonyul.

— Hisz miattam szerezte a sérülését, meg kellene röntgenezni. — a pillantása a csuklómra szegeződik és a csillogás eltűnik a szemeiből.

Nem válaszolok. A kimondatlan szavak a levegőben maradnak.

Mi a fenét keresett itt az éjszaka közepén?
Úgy járt, kelt, mintha ismerné a helyet.
Nem tudom mit, vagy kit keresett itt az éjszaka, de van egy olyan érzésem, hogy a tudomásomra fog jutni.

Nem akarok az idegenre gondolni, akibe ma éjjel kétszer is bele botlottam.
Elegendő volt egyetlen pillantást vetnem a sötét szemeire és ... Nem nincs és. Nem gondolhatok rá.

Jobban teszem, ha száműzöm a gondolataimból.
Magamat kell összeszednem, minden téren.
Emlékeztetem magam, miért is vagyok itt valójában.

Az agyam zsong az elmúlt hetek történései és a múltban átélt fájdalmak miatt.
Hinnem kell abban, hogy többre vagyok képes, mint amit az élet adott nekem.
A múlt beárnyékolja a jövőképem és ha nem teszem rendbe a dolgaim, megkeseríti a jövőm.

Visszaindulok a szobám menedékébe és bebújok a takaró alá. Az államig felhúzom és próbálom lecsillapítani a heves szívverésem.

~

Sokáig forgolódtam az ágyba, mire elnyomott az álom. A testem pihenésért, alvásért kiáltott és kiált is még mindig, de az agyam még nincs összhangban a testemmel. Úgy látszik külön életet él.
Pedig ha ki akarom pihenni magam, aludnom kellene.
Pár órás szemhunyásnyi idő után, a napfény bekukucskál az ablak üvegein, egyenesen az arcomra.
Erre nem is gondoltam éjszaka. Ilyen jóleső érzés, mint a napfény, bearanyozza a napom. Máris jókedvűen, kicsit nagyobb lelkesedéssel kelek ki a biztonságot nyújtó menedékemből.
Megigazítva az ágyneműt az ablakhoz sétálok.
Az épület mögötti hatalmas területet fű borítja, zöld növényzettel díszítve. A hátsó udvari részt teljesen belepte a kora hajnali zúzmó. Ilyentájt a leggyönyörűbb a szabadban fellelhető táj, érintetlen és a maga tökéletes pompájában lenyűgöző.
Az ablakot bukóra nyitva hagyom és kilépek az ajtón.
Hatalmas zsivaj fogad, de a forrást még nem tudtam behatárolni.
Autó hangja, emberek hangos beszélgetése és ládák pakolásának hangjai hallatszanak a távolból.

Miközben keresem a hangok forrásának pontos helyét, van időm szemügyre venni a Home-Less takarosan felszerelt épületét.
A falakat fehér színre festették, valamikor 20 évvel ezelőtt, ugyanis a folyosón elhaladva a fal több helyen is óriási foltokban hiányos.

De nem panaszkodom, ez csak egy pici észrevétel.

A nyakamat nyújtogatva szeretnék több információhoz jutni, de az univerzum viccet űz belőlem és a hátammal nekiütközök valakinek. Az egész testemet és körülöttem mindent belep a fehér por. Az orromba kúszik a liszt illata.

Megpróbálva a liszttől megszabadulni, szemeimet törölgetve kérek elnézést a bénaságomért.

— Szeretnék elnézést kérni, amiért miattam kiborult a sok liszt. Kérem, ne haragudjon rám. — könyörgő hangom kétségbeesetten hangzik.
Kuncogás hangja csapja meg füleimet.

— Jajj édes lányom, hogy én haragudni? Lássuk csak... — de a nevetés nem halkul — Semmi baj, jöjjön. Amúgy is elkél a segítség a konyhán. Hamarosan reggeli idő és az ételek nem készítik el önmagukat.

— Te pedig tisztítsd meg magad a liszttől. Most úgy nézel ki, mint egy vézna hóember. — az idegen felé bök, hatalmas mosollyal.

Köszönöm, hogy elolvastad!🤍

Ha tetszett a fejezet, kérlek jelezd ⭐️-al.

🍬 Véleményetek erről a fejezetről?

Jövő hét szombaton új fejezet.

D.
24.06.08.