E S C A P E

18. fejezet

Jelen
11/23

Az elmúlt közel egy hónap alatt beállt egy napi ritmus az életembe.
Tiago-nál húztam meg magam, minden nap elmentem dolgozni és csak akkor tértem be Lionel lakásába, amikor biztosan tudtam, hogy nincs ott. Ami múltkor történt kettőnk között, felbosszantott és megpróbáltam annyira elkerülni, amennyire tudtam. De esélytelen volt teljesen kizárni az életemből, hisz mindenhol egymásba botlottunk, de megtartotta a három lépés távolságot. Nem merészkedett a közelembe, minden egyes alkalommal inkább más feladat után nézett, csak ne kelljen szemtől-szemben elém állnia. Ennyi idő után kezdtem egyre frusztráltabb lenni, mert bár örültem a térnek, amit adott nekem, másrészről viszont ott motoszkált a fejemben, hogy eltávolodtunk egymástól.

Egyedül sétálgatva néha rám tört a paranoia, úgy éreztem, mintha valaki követne, de minden egyes alkalommal tévedtem. Persze semmi pénzért nem árultam el senkinek, hisz azonnal megtiltották volna, hogy egyedül járjak, keljek a városban.
Ismertem már annyira a főnökömet és Ti-t is, biztosan kiakadtak volna és kísérettel kellene járnom a mai napig. Mi lenne velük, ha megtudnák az igazat? Szerintem mentem szívinfartust kapna mindkettő.

— Sienna, mégis miért bámulod magad a tükörben? Te vagy az est házigazdája, neked már rég lent kellene lenned. — Lizzy hangja süvít végig a Feel-In-ben lévő öltözőben. Amilyen kicsi, olyan nagy a hangja, mégis ő az, akivel az elmúlt időszakban közelebb kerültünk egymáshoz.

— Jézusom Lizzy, olyan hangerőn nyomod, hogy a dobhártyám sérülést szenved. Nyugalom, csak leellenőriztem magam, szeretném a legjobb formámat nyújtani. — ez perce álca, hisz a tükör előtt merengve végigpörgettem az agyamban az eseményeket. De az nem hazugság, hogy mindezt Tiago-ért és a Home-Less-ért teszem. — Tudom, tudom, tudom, ne is emlékeztess rá. Már kész vagyok, indulhatunk.

Mosolyt varázsolok az arcomra és megszorítom a kezét, hisz az ölelés még mindig nem nekem való. Annyira senkiben sem bízom, hogy olyan közel engedjem magamhoz.
Tiszteletben tartja, megért és nem kérdezősködik a múltamról. Elegendő információt osztottam meg vele és ha készen állok rá, akár mindent bevallok neki. De egyenlőre ezt elképzelhetetlennek tartom.

— Kezdődjék az este, Show Time. — kacsint, majd maga után húz a színpad mellé.

Innen lentről is ijesztőnek tűnik a helyiség, teljesen átalakítottuk a Jótékonysági estre, mi lesz velem, ha ki kell állnom a színpadra és ennyi ember előtt beszédet kell mondanom?!
Remegés fut végig a testemen, rohadt gáz. Itt parázok 23 évesen, miközben már ennél durvább dolgokat is megéltem. Kell valami, ami eltereli az agyament gondolatokat és az idegességet kiűzi a fejemből.

Meglátom a pincért, ahogy közeledik felém egy tálca pezsgővel és határozottan elé állva elveszek kettőt magamnak.
A jobb kezemben lévőből először óvatosan, finoman kortyolgatva ízlelgetem. Hisz én választottam ki mindent, az italoktól kezdve, az utolsó szál virágig, mind az én kezem és akaratom gondosan kiválasztott munkájának gyümölcse.
A második korty már abszolút nem óvatos, sőt úgy iszom, mintha víz lenne, mennyei víz.

— Candy, nem lesz gyors így elsőre? Óvatosan, élvezd ki minden egyes cseppjét. — eddig olyan jól sikerült elkerülnöm, miért pont most kell megjelennie? A bal kezemben lévő poharat kicseni az ujjaim közül és pillanatok alatt eltünteti a folyadékot.

— Neked is szia. Köszönöm kéretlen tanácsod, de nem lesz gyors. Most pedig, ha megbocsátasz... — lelépek mielőtt szóváltásba keverednénk.