9.fejezet Szarvas gondok

276 9 25
                                        

Alastor mindig is ismert volt nagy önuralmáról és kimértségéről ha a testi és érzelmi reakciókról volt szó, sose vonzották a vulgáris dolgok ellentétben más szarvasokkal neki fel se tűnt a párzási időszak sőt ami azt illeti soha nem is fájt ilyen gondoktól a feje mindig nyugodt maradt és kiegyensúlyozott s mivel ehhez volt szokva így kezelte a mostani időszak kezdetét is azonban valami megváltozott benne amiről ő még nem tudott.

Reggel a szokásos időben ébredtem nyújtóztam egyet majd épp kikelni készültem az ágyból amikor elfordulva az ördög pucér fenekével néztem farkas szemet ami máskor csak szemforgatást és undort váltott volna ki belőlem de most éreztem ismét azt a szorító érzést az ágyékomban s késztetést éreztem arra hogy megmarkoljam a feszes testrészt ám ekkor megráztam a fejem és inkább a másik oldalról száltam ki, majd utam a fürdőszobába vezetett ahol a tükörbe nézve olyan látvány fogadott amire nem számítottam az agancsaim megnőttek és ismét erekciom volt a férfi részem olyan vörös volt mint a jelzőlámpa s kicseszett módon  támadtak pajzán gondolataim amik elkerülése érdekében hideg zuhanyt vettem majd mikor sikerült kellőképpen lenyugodnom felöltöztem s csak úgy hagytam el a helyiséget, meglepetésemre a fenség ébren volt és engem bámult az álmos szemeivel:

- Jó reggelt ő fensége. Köszöntöttem udvariasan.

- Jó reggelt neked is Alastor. Mondta nagy ásítás közepette.

- Felség kérnék valamit. Keztem bele a mondandómba.

- Mi lenne az?! Kérdezte kicsit gyanakodni

- Szeretném ha  elhagyná a szobámat és vissza menne a sajátjába. Közöltem kimérten

- Mii? Te most szórakozol? Aztán miért? Kérdezte hadonászva.

- Szükségem van magánszférára kérem tartsa tiszteletben. Mondtam higgadtan.

- Hah meg mit nem... Téged se érdekel a személyes tér akkor engem miért kellene?! Bögte nekem gúnyosan.

- Hát attól tartok szélsőségesebb dolgokhoz kell nyúlnom. Mondtam vigyorogva

Lucifer szemszöge:

- Rohadj meg te semmirekellő bűnös azonnal engedj vissza! Kiabáltam miután a rádiós úgy vágott ki a szobájából mint valami olcsó kurvát.

- Bazd meg kibaszott seggfej! A cuccaimmal mi lesz? Kérdeztem ingerülten

- Majd átviszem a szobájába ne aggódjon . Jött a válasz a túloldalról.

Személyes tér, magánszféra na persze néhány hete   még flörtölt velem most meg húzzak el itt valami nincs rendben de rá fogok jönni mit titkol.

Órákkal később:

Már a pultnál ültem és hallgattam ahogy Husk próbálja lerázni Angel-t kisebb nagyobb sikerrel ám ekkor szerintem a pók észrevehette hogy nagyon elvagyok ezért oda jött hozzám:

- Hello Chardlie szexi apucija min jár az esze ilyen mélyen.? Kérdezte kajánul vigyorgva.

- Hello Angel semmi különös csak Alastor még nem tolta ide a mocskos pofáját azt már délután 3om. Mondtam miközben a poharamat szorongattam.

- Ohh vigyorit nem is nagyon fogod látni mostanában. Mondta kuncogva.

- Miért?! Kérdeztem kíváncsian

- Hmm nem is tudod? Te vagy a pokol ura és fogalmad sincs a szarvas idényről?! Kérdezte gúnyosan.

- De hát AL... basszus tényleg ő egy szarvas, de mitörténik vele most? Kíváncsiskodtam tovább.

Pokoli Románc😈❤️18+Donde viven las historias. Descúbrelo ahora