A tetovált "szív" ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

32.rész

El se tudom mondani mennyire ideges voltam. Fáj, de meg kell tennem.

Mikor meghallottam az ajtó nyitódását és megláttam őt, azt a férfit akit teljes szívemből szeretek, a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Le kell nyugodnom mert a végén szükségem lesz még egy műtétre. Ránéztem Jayre, meg volt törve. Istenem, nem ezt akartam. Ez az erős férfi teljesen maga alatt volt. Karikás, piros, felduzzadt szemek, sápadt bőr. Árnyéka volt önmagának, rossz volt ezt látni, nagyon rossz. Mikor odaért az ágyam mellé egy szót sem szólt, térdre hullott és megfogta a kezem. Könnyes volt a szeme mikor a tekintete össze találkozott az enyémmel.
-Shhh semmi baj, jól vagyok.-próbáltam nyugtatni, közben a fejét simogattam. Millernek igaza volt, nagyon megviselte ez a dolog. Szégyelltem magam, ha mindent időben elmondtam volna neki akkor nem kellett volna mindezt átélnie vagy legalábbis feltudott volna készülni rá. Önző voltam, magamnak akartam ezt a pár hét boldogságot. Ő és Én, senki más.
-Annyira aggódtam Freya. Mért nem mondtad el? Hmm? Mért, mért titkoltad előttem?-sokáig nem feleltem. Nem tudtam, hogy kezdjek bele. Ahh ez annyira nehéz.
-Sajnálom Jay! Nem akartam eltitkolni előled, akartam magunknak egy kis időt. Aggódás és félelem nélkül. Most már mindent tudsz, Miller mesélte, hogy mindenbe beavatott.-szorosan megfogtam a kezét, még utoljára érezni akartam az érintését.
-Időt? Hiszen rengeteg időnk van. Sikerült a műtét, rendbe jössz.-igen az sikerült, ebben igaza van.
-Ha apám miatt aggódsz vagy amit megtudtál rólam és a családomról ez aggaszt, felesleges. Bánt, hogy rám küldte Sofiat de ő sose kellett, nem érdekel az a nő. Csak te számítasz senki más. Igazából már Millernek mondtam, hogy ha kiengednek akkor szeretném ha hozzám költöznél. Vigyázni fogok rád, széltől is óvlak majd. És mielőtt neki állnál tiltakozni csak gondold át rendben? Be tudom osztani az időmet a vendégeim közt és ha nagyon kell veszek fel valakit, amúgy is régóta gondolkodtam már rajta. Sok a vendég mi meg kevesen vagyunk. Veled akarok lenni amíg lábadozol, segíteni akarok. Szeretlek Freya.-érzem, ahogy egy könnycsepp útnak indul az arcomon, aztán még egy a végén már sírok, zokogok. Alig bírom abbahagyni. Én is szeretem. De nem akarom, hogy miattam bármit is feláldozzon. Mindent eltervezett de hiába, nem gondoltam meg magam. Fájni fog, ahogy neki is de ez lesz a legjobb.
-Jay! Nagyon kedves vagy, tényleg de ezt nem várhatom el tőled. Tulajdonképpen az lesz a legjobb ha elfelejtesz. Te se ezt akarod, egy beteg lányt magad mellé. Igen, most jól vagyok, igen sikerült a műtét de ez nem 100% ezt te is tudod. Nem akarom, hogy mellettem keseredj meg. Vagy valami olyan dologról maradj le miattam amit tőlem nem tudsz megtenni. Életem végéig utalnám magam miatta.-próbáltam kihúzni a kezem a kezéből de erősen tartotta. Csak bámult rám azokkal a nagy kék szemeivel.
-Ezt most nem mondod komolyan ugye? Viccelsz velem? Mond, hogy ez csak egy vicc, kérlek.-megráztam a fejem. Ha megszólalok újra sírni fogok ebben biztos voltam.
-Nem engedlek el Freya. Te vagy életem szerelme. Azt várod tőlem, hogy csak úgy sétáljak ki előbb az ajtón majd az életedből is? Ezt még is, hogy tehetném? Hmm? Elmondanád nekem?-elengedte a kezem, felpattant és idegesen sétálgatni kezdett a szobában.
-Nekem is épp olyan nehéz mint neked de..-nem tudtam végig mondani mert közbe vágott.
-Nem látszik rajtad, hogy nehéz lenne.-na jó most meg szemétség amit mond.
-Amióta megismertelek odáig vagyok érted. Rólad álmodva fekszek és rád gondolva kelek reggelente. Nem akarom, hogy ez vége legyen köztünk. Te nem érzel irántam semmit?-persze, hogy érzek.
-Jay, hidd el így lesz a legjobb.
-Válaszolj Freya a kérdésre. Érzel irántam valamit vagy sem?!-Szeretlek, nagyon szeretlek de ezt nem mondhatom neki, sose engedne el. Újra hazudnom kell neki de most utoljára teszem ezt.
-Kedvellek de nem vagyok beléd szerelmes.-ahogy kimondom a szavakat már egyből meg is bánom. Megsértettem, szívből utálni fog engem. Hiszen ezt akartad Freya, ez volt a célod. Tessék most elérted.
-Nem gondoltam volna, hogy képes vagy a szemembe hazudni. Rendben sikerült elérned amit akartál, elmegyek. Remélem most boldog vagy. Még mindig nem értem ez a cirkusz mire volt jó, de tudod mit, már nem is érdekel.-amint kimondja a szavakat, mintha kést szúrtak volna a mellkasomba. Fáj, nagyon fáj de megérdemeltem, saját magamnak köszönhetem. Jay még az ajtóból rám néz, könnyes a szeme látom. Aztán kitárja az ajtót és bevágja maga mögött. Abban a percben újra elerednek a könnyeim. Levegőt is alig kapok annyira sírok. Egy meleg kéz fogja meg a kezem. Azt se hallottam, hogy valaki bejött. Riadtan nézek fel de a könnyeimtől semmit nem látok. Majd meghallom a hangját.
-Biztos jól döntöttél kislány?-már magam se vagyok benne biztos. Miller lágyan simogatja a karom, egy zsebkendővel próbálja a könnyeimet felitatni de semmi esélye. Képtelen vagyok abba hagyni a bőgést. Megbántottam és elüldöztem azt a férfit aki a világot jelentette számomra. Nekem teljesen elment az eszem.