Miért pont te?

Part 3

Az éjszaka alig bírtam elaludni, de erre még anyám is rá tett, szokás szerint a konyhában csinált valamit. Egyszerűen nem tudom megérteni hogy miért nem tudja olyan halkan megcsinálni az ebédet ahogy én? Kikeltem az ágyból kócos hajammal és kék pizsamámmal hogy megkérdezzem drága anyámat hogy még is mi a bánatot csinál.

-REGGEL 7 ÓRA VAN MÉGIS MIT CSINÁLSZ?!
-Jaj, picikém felébresztettelek? Nagyon sajnálom. -hallottam egy kis kuncogást a háttérből.
-Most komolyan kiröhögsz? -kérdeztem, amire persze elkezdett vigyorogni.
-Nem, drága lányom nem én voltam. -el fordult oldalra.
-Ha nem te... -mutogattam az ujjammal
-Akkor ki? -kérdeztem, majd megpillantottam a randi partneremet akivel ugyebár tegnap lett volna randim.

  De jó, ez hiányzott nekem kora reggelre a tegnapi óta. Fogtam magam és egyből be is szaladtam a szobámba, hogy felfogjam mi is történik valójában. Bezártam a szobámat és leültem az ágyamra.

Miért nem szóltak nekem az egészről, és pont most?! Miért kell itt lennie?!?!
Elkezdtem rugdosni a földet, majd miután lett elég energiám felkeltem és összeraktam magam.
Jól van induljunk meg ennek újra...
Vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtót. A randi partnerem épp anyámmal beszélgetett az asztalnál. Mire anyám észrevett és odahívott hozzájuk.
Leültem anyám mellé és mint egy úrihölgy ültem mellette.

-Szóval Ms Davis a randi kapcsán akartam önnel beszélni. -szólalt meg a szőke hajú srác, amire csak bólintottam egyet.
-Ami azt illeti nem én lennék a következő randinkon a partnere.
IGEN, EZAZ! Várjunk csak..., azt mondta hogy következő randin?! Lesz következő?! -mondtam magamban

-Akkor ki lesz ön helyett? -Kérdezte anyám.
-Az egyik barátomnak a családja össze akarja adni a fiát egy mesebeli lánnyal aki megérti a fiúkat, meg persze rendelkezik elég tehetséggel. És amit mondani próbálok azaz hogy önt találták a legmegfelelőbb embernek...

-Értem...- mondtam, lehajtott fejjel
-Mikor lenne a következő randi? -kérdezte a kíváncsi anyám.
-Ha jó önöknek akkor ma este 11-kor.
-Az jó neked, ugye? Ma úgysem dolgozol -mondta anyukám.
Villantottam a srácnak egy nagy mosolyt mintha mindennek örülnék, de legbelül éreztem hogy mindjárt szétesek, újra.
A lényeg hogy essünk a leghamarabb túl rajta. Nem? -kérdeztem magamtól.

Később amikor már végre elhagyta a házunkat muszáj voltam elmenni venni egy szép ruhát, mert ugyebár ha előkelő családból származik, miért is ne?

Ki is választottam magamnak egy fekete testhez simuló ruhát, ami kiemeli vonásaimat. Nagyon féltem mit fog rólam gondolni, mert igazából soha nem voltam még randin. Nem tudom milyen érzés, ezért igazán aggódtam a dolgok miatt.

-MÁR 10 VAN?! -Néztem telefonomra. Gyorsan kirohantam a plázából, majd fogtam magamnak egy taxit és siettem az étterembe. Épphogy beértem időben. A lefoglalt asztalunkhoz leültem, de szerencsére nem volt ott senki. Amíg vártam addig rendeltem magamnak egy pohár bort, később egy nagyon erős parfümű ember lépett be az ajtón, fekete öltönyben, napszemüveggel a fején.

Minek hord valaki ESTE napszemüveget?
Még vártam úgy voltam vele, hogy kiugrok a mosdóba hogy megigazítsam a sminkem, de mire vissza értem ott várt az asztalnál egy férfi, fekete öltönnyel, napszemüveggel, erős parfümmel.

Ha tudtam volna hogy ő az ott maradtam volna, de sebaj gyorsan elüldözzük hülye dolgokkal majd mehetek végre haza.
Helyett foglaltam és nem is hagytam szóhoz jutni, amit láttam hogy felkavarta egy kicsit.
-Elnézést, ön lenne a vakrandi partnerem?
-kérdeztem, amire csak bólintott egyet.
-William Austin, örvendek a találkozásnak. Ez itt a névjegykártyám hívhatsz amikor akarsz vagy ha szükséged van valamire.

-Rendben, de nem hiszem hogy lesz ilyen -meg fordítottam a kártyát és a cégünk lógója volt rajta.
-Ki a franc ez?! Még soha nem találkoztam vele!
-Mi az ön teljes neve ha szabad kérdeznem?
-Scarlett D-Davis -levette a férfi a szemüvegjét
-Főnök?!
-Ms Davis?! -mondtuk egyszerre