Miért pont te?

Part 8

Bámultam a földre, féltem a kérdésére válaszolni, mert nem akartam igazán tudni mi lesz a követekezménye. Testemet újra kismilliónyi érzés töltötte el, és éreztem hogy alig bírok megállni a lábamon.

-Nem akarod elmondani?-kérdezte tőlem,
amire megráztam a fejemet, majd megpróbáltam elsuhanni mellette, de megfogta a karom.
-Az..., hogy most itt hagysz engem kérdésekkel, a dolgokat nem fogja megoldani... Szóval állj meg, ülj le és beszéljünk!
-És mi van, ha én nem akarok? -bámultam rá könnyes szemekkel.

Éreztem, hogy egy kis időre megszorítja a karom, és elengedi. Testét oldalra fordította, majd megkért hogy menjek ki.
Nagy nehezen elhagytam a szobáját, felvettem az egyik szakadt gatyám, mellé egy meleg pulcsit, és elhagytam a házát.

Miközben szedtem a lábam ezernyi kérdés tornyosult fel bennem, Mi van ha csak kihasznál? De ha kihasznál, akkor miért engedett el? Mit jelentek egyáltalán neki?

A sok gondolkodásom mellett, eleredt az eső, hajamat elöntötte a víz, arcomról csak úgy folytak a könnyek, úgy mint eddig soha.

És most Scarlett? Most hova fogsz menni? Anyádhoz nem mehetsz ebben a pillanatban szíve szakadna meg ha így látna, barátaid nincsenek ez miatt hozzájuk sem mehetsz... Szépen elcseszted...

Ahogy sétáltam, belebotlottam egy emberbe, aki annyira meglökött hogy neki estem egy padnak. A padnak a széle megütötte valamelyik belső szervemet, hogy látásom elhomályosult és elvesztettem az egyensúlyomat is.

Becsuktam a szemem, a testem lebénult nem tudtam semerre sem megmozdulni.
Az úton csak jöttek-mentek a kocsik.
Hirtelen egy nagy fekete kocsi megállt előttem.
Megint eljött hozzám, hogy megmentsen?
Meglepő módon nem egy ember szállt ki a kocsiból, hanem kettő...
Az egyik megfogott előröl, a másik pedig támogatta a hátam hátulról.

Leültettek a kocsi valamelyik részébe, és megkínáltak egy kis teával.
-Tudod mozgatni a tested? -kérdezte az egyik.
-Nem igazán... -mondtam nekik, amire láttam hogy mindketten összenéznek. Bárcsak láthattam volna az arcukat, akkor tudtam volna anyám melyik ismerőse, vagy netán a főnököm mely beosztottjai voltak...

-Hogy találtatok rám? - kérdeztem tőlük, mert fogalmam sem volt hogy kik ők.
-Anyukád szólt nekünk, hogy vigyünk el hozzá mert nagyon hiányzol neki, szóval most elmegyünk hozzá, hogy láthasson téged.
A látásom egyre rosszabbult, majd teljesen elvesztettem testem fölött az irányítást és elájultam, újra minden feketévé vált.