Miért pont te?

Part 15

Az ölelésemet nem viszonozta, de hiába számomra az ölelés (még úgy is hogy egyoldalú) nagyon meleg volt, régen amikor kisebb voltam anyám ölelt meg utoljára így. A teste melegsége, mint egy meleg otthon számomra.

-Scarlet?
-Hm? -kaptam fel fejem, és ráeszméltem hogy még mindig szorítom őt a karjaimban.
-Oh bocsi... -néztem le a földre,de megfogta a két kezem és a kezébe tette.
-Nem azért mondtam hogy engedj el, hanem azért mert tisztázni szeretnék valamit kettőnk között... -a hangja egyre jobban elhalkult, vajon el akar küldeni?
-Hát én nem is tudom hogy mondjam... -mondta kínosan mosolyogva, mivel már tudtam mit akar rávágtam a kérdést.
-El akarsz küldeni, ugye? -kirántottam a kezéből a kezem, amire újra visszahúzta magához őket.
-Nem..., tudod én... KEDVELLEK! -összezavarodtam, most akkor nem akar elküldeni, de szerelemes belém?
-Oké, csal én nem igazán tudom mi is az... -elengedtem a kezét, majd meghátráltam.
-Majd én megtanítalak rá! -közelebb lépett és újra megölelt.

-Megtudnál többet ölelni? -motyogtam
-Minden vágyam az volt az elmúlt 8 éve...-kezeivel még jobban magához húzott és szorosabban átölelt jobban mint eddig. Nem tudom miért, de mosolyogtam. A sok kamu mosolygásom óta ez az első hogy tényleg valaki mosolyt csalt az arcomra.

-Lenne pár kérdésem Austin.
-Hm?
-Mit csináltál ennyi ideig? A másik pedig hogy miért vagy vizes? -röhögtem rajta, de hiába volt hideg a ruhája a teste melege és az ölelése semmihez sem fogható volt.
-Esik kint az eső és nem találtam a kocsim.
-Austin! Te meg fogsz fázni! Gyere velem! -fogtam meg a karjánál fogva, majd berángattam a fürdőszobába. Engedtem a kádba forró vizet, majd szóltam neki hogy áztassa meg magát vagy úgy 10 percig minimum.

Kimentem, majd mentem volna hogy csináljak nekünk kaját, de Austin behívott, hogy elfogyott a tusfürdője.
-Pedig mintha láttam volna... -törtem rajta fejem. Benyitottam, és tényleg nem volt benne így aztán hoztam neki egy másikat.
-Tessék! -adtam neki oda, majd megfogott a karomnál fogva és berántott a kádba.
-AUSTIN! -üvöltöttem rá, amire elkezdett röhögni. Közelebb húzott magához, majd a két kezem a vállára tette. Csípőmet megfogta és a lábaimat a lábára tette. Arcunk szinte összeért, és kapkodta a levegőt. Szívem olyan gyorsan dobogott mint még soha. Hasamban leírhatatlan érzést éreztem, lehet ez az amit mindig leírnak a könyvekbe amikor pillangók repkednek a hasban?
-Látod? Mosolyogsz és egyben el vagy pirulva. -mondta Austin, teljesen megvagyok zavarodva, mi ez a sok érzés?
-Köszönöm.
-Köszönsz mit? -kérdezte összezavarodva.
-Hogy képes vagy engem boldoggá tenni... -megfogta az állam és felemelte a fejem, az egyik haj tincsem a fülem mögé simította.
-Ezért vagyok neked. -mosolygott rám, ennyiszer még sose láttam őt mosolyogni, mintha új emberré vált volna.