Miért pont te?

Part 11

Karjaiban el is feledtem, azt hogy mennyire haragszom is rá. Beültetett a kocsiba, majd közel hajolt hozzám. A feje a fejem előtt volt, szemünk összeért, mindkettőnk szíve kalapált, de nem akartuk elismerni mit is érzünk egymás iránt. Szemeink találkozása, olyan mint egy pihenés egy fárasztó nap után, egyszerre volt nyugtató és feltüzelő.

A feje elkezdett közeledni az arcomhoz, izgatottságomtól és egyben összezavarodottságomtól, gyorsan rámarkoltam az ülésre. Egyszer csak felemelte a kezét és szintén az arcom felé írányitotta. Szemeimet becsuktam, és éreztem hogy a kezét egyre közelebb hozza.
-Mire gondolsz, Scarlett? -mondta röhögve, majd megfogta a biztonsági övet és becsatolta.
Ahj, de hülye vagyok...! Mégis hogy gondolhattam ilyenre?!

Legszívesebben kiugrottam volna abból a kocsiból.
Hogy tehettem ilyen idióta dolgot?! Hát még a vak is látja hogy nem érez irántam semmit!
Becsukta az ajtót, majd beült a másik oldalra. A csend közöttünk óriási volt, semelyikünk sem akart megszólalni, de aztán kis idő múlva eszembe jutott! MÉG NEM VÁLASZOLT A KÉRDÉSEMRE, MIATTA MAJDNEM MEGHALTAM! (Mondjuk ő is miattam, de az most nem számít...)

Na de várjunk csak, HOGY MONDOM ÉN EL NEKI EZT?! Mer hát ez a levegő köztünk nagyon kínos, és mi van ha még mindig emlékszik arra a pillanatra?! Jaj Scarlet..., neked véged van...
Forgolódtam jobbra-balra, gondolkozván hogy hogyan tudnám tőle újból megkérdezni, de egyben nem felhozni azt a kínos pillanatot.

Austin rám pillantott látva, azt hogy valami nincs rendben.
-Valamit szeretnél mondani? -kérdezte tőlem kíváncsian.
-Vagy netán mondani akarsz valamit arról, amiért becsuktad a szemed és elkezdtél csücsöríteni a száddal? -mondta nevetve, az arcom egyre jobban bizsergett és melegebb lett.
-Na ne mond hogy elpirultál. -nevetett hangosabban, miközben én a pulcsim ujjával próbáltam takarni az arcom és befordultam az ablak felé.

A csönd idegesített, ő pedig csak vezetett, az arcáról semmi érzelem nem volt kiolvasható.
-Fel hangosítanád a rádiót? -motyogtam neki, amire nem kaptam semmilyen választ. A levettem a számról a kezem, majd újra megszólaltam.
-Fel hangosítanád a rádiót? -semmi válasz, újra... A combjaim közül kivettem az egyik kezem, és a vállára tettem.

A tapintásomtól kirázta őt a hideg. A nyakára pillantottam, majd egy olyan dolgot láttam meg, amit eddig még nem.
A nyakát egy kígyó tetoválás borította, ami egy kardra tekeredett rá, de nem ez volt a meglepőbb, hanem az, hogy ezt mintát láttam amikor bent voltam abban az épületben ahol összevertek és szinte mindegyik emberen megtalálható volt.

Ijedtségemben levettem a válláról a kezemet, és visszaültem a helyemre.
-Valami baj van? -kérdezte tőlem, amire csak egy rövid válasszal válaszoltam neki.
-Nem, semmi. Folytasd a vezetést. -húztam egy mű mosolyt az arcomra, majd néztem tovább az utat.