CONTROLLING TIME

12. Nem vagyok a barátod.

Ransom és köztem egy elég erős kötelék alakult ki. Két hétig ápolt engem, minden kérésemet figyelte és próbált jobb kedvre deríteni. Semmi nem volt köztünk ölelésen kívül és ez Ransomot egyre jobban zavarta, ugyan próbálta leplezni, de egyre nehezebb volt neki.
Nekem kellett idő ahhoz, hogy bárki felé tudjak nyitni és ő ezt megértette.
Épp kikeltem az ágyamból és elkezdtem a cuccaimat összepakolni, elég ideig csüngtem Ransom nyakán. Ideje volt visszatérnem a való világba.
Mikor már majdnem minden cuccomat bepakoltam kopogást hallottam az szobaajtón.
- Gyere.-szóltam.
Ransom benyitott és neki támaszkodott az ajtónak összefont karokkal.

- Te meg hova készülsz? -nézett értetlenül a megpakolt táskára.
- Köszönöm, hogy a gondomat viselted, de ideje visszatérnem a valóságba, nem lakhatok veled, hiszen van saját lakásom és dolgoznom is kéne.
- Miért ne lakhatnál velem? Nagy ez a ház elférsz itt!-mutogatott.
- Mert nem lenne helyes azért. Haza tudsz vinni? Vagy hívjak taxit?
- Meg ma maradj itt, ezen az egy napon már nem múlik semmi!
- Nem Ransom. Megyek.
- Abby! Ne menj... - nyújtotta felém a nagy tenyerét és én a kezemet az övébe csúsztattam, közel húzott magához és a nagy mellkasának ütköztem. Elpirultam egyből és ezt észre vette ő is.
- Miért vagy még mindig zavarban előttem?
- N.. Nem tudom...-lehajtottam a fejem mert nem akartam a szemébe nézni.
- Abby.. Sétálj velem egyet, aztán haza viszlek, oké?
- Rendben.
Ransom az ujjainkat összekulcsolta és levezetett az előszobába ahol felvettük a cipőnket és elindultunk az erdő felé.
Ransom gyönyörű helyen lakott a ház egyik oldaláról a tengert lehetett látni, a másikról pedig egy több hektáros területet amin többnyire mamut fenyők helyezkedtek el.

Ahogy egyre beljebb sétáltunk egy tisztásra értünk ahol Ransom rám pillantott és megszólalt.
- Mostantól halkan lépdelj oké? - suttogta.
- Oké.. - válaszoltam kicsit értetlenül.

Egyszer csak Ransom teljesen rám simult hátulról, a feje az enyém mellett helyezkedett el, puha arcát az enyémhez nyomta és egy távolabbi pontra mutatott, ahol egy kettő szarvas legelt, egy nőstény és egy hím.

Eltátottam a számat, hiszen gyönyörűnek tartottam őket.
- Azta..
- Nézd, hogy védelmezi a hím a nőstényt.. - suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg.
- Olyanok mint mi. - elmosolyodtam. - Te is megvédtél engem.
Találkozott a tekintetünk és vészesen közel voltak az ajkaink. Nagyot nyeltem majd Ransom a szarvasokra pillantott és vigyor kúszott a szájjára.
- Tényleg olyanok mint mi..
Amikor odanéztem erős röhögés tört fel belőlem.
A két szarvas megkezdte a párzási időszakot. A hím beakasztotta a lompost a nősténynek.

Amikor kiröhögtük magunkat Ransom megsimogatta a fejem.
- Maradj ma estére...
- Jó, de aztán reggel megyek, oké?
- Oké! - felcsillant a szeme és örömében felkapott az erős karjaiba.
- Tegyél le! Van lábam nekem is! - csaptam az izmos mellkasára.
- Sajnálom, de a karomba viszlek vissza a házig.
- Ne már Ransom! - elkezdtem vergődni a kezébe, de ő szorosan fogott szóval sokra nem mentem vele.

Egy idő után beletörödtem és a mellkasához bújtam, bevallom eléggé élveztem ahogy cipelte a fenekemet.
Amikor visszaértünk a házba, a szobámig vitt és lerakott az ágyra.
- Készítek valami kaját, aztán megnézhetnénk egy filmet, mit szólsz? - nézett rám Ransom.
- Tökéletes lesz igen... Köszönöm, hogy ilyen jó barát vagy és, hogy gondoskodsz rólam.
- Mit mondtál? - Ransom visszafordult az ajtóból és a tekintete kicsit ideges lett.
- Hát, hogy köszönöm a gondoskodásod...
- Amit előtte mondtál!
- Hogy jó barát vagy... - néztem értetlenül.
- Tisztázzunk valamit Abby Dowak! - közelebb lépett hozzám és a tekintete teljesen ködös volt, sose láttam még ilyennek. - Én nem vagyok a barátod!!
- Nem? - kérdeztem elkeseredve.
- Kurvára nem! - teljesen kiakadt.
- Most mi bajod van? - nyúltam a kezéért de elrántotta.
Ransom szabálytalanul vette a levegőt és láttam rajta, hogy kezdte megbánni a kifakadását.
- S.. Sajnálom Ransom, azt hittem barátok vagyunk.. - motyogtam.
- Rosszul hitted. - zihált.
- Bocsánat.. - lehajtottam a fejem és jobbnak láttam elhúzni a csíkot.

Kimentem a teraszra rágyújtani és lehuppantam a székre. Lassan fújtam ki a füstöt és egy könnycsepp is legördült az arcomon. Nem értettem, hogy Ransom miért húzta fel magát ezen ennyire. Én tényleg azt hittem, hogy jóban vagyunk és barátok lettünk, de úgy tűnik, hogy tévedtem.
Miután elszívtam a cigimet nagy levegőt véve mentem vissza a szobába, ahol Ransom az ágyon ült. Felém fordult és csak bámult azokkal a rikító kék szemeivel.

- Én nem maradok itt. Elmegyek.
- Abby! - felpattant az ágyról, újra ideges lett.

Hátrébb léptem egyet.
Nem, nem lehet ő is erőszakos.

- Had menjek! - motyogtam neki.
- Abby, miért idegesítesz feleslegesen? Azt mondtad, hogy itt maradsz estére még!
- Nem vagyok a barátod, minek maradjak itt. Nem is értem mit gondoltam. - motyogtam.
- Abby a kurva életbe! - megemelte a hangját és összerezzentem.

Újra szorongás jött rám, és amikor megláttam, hogy ökölbe van szorítva a keze, megrémültem. Sírni kezdtem annyira pánikba estem.

- Abby! Jól vagy? - hangja lágy lett, nem értette mi történik, nyúlt felém de hátrálni kezdtem, összeszorítottam a szemem és ráztam a fejem, rettegtem attól, hogy ő is bántani fog.

- Te félsz tőlem? - döbbenten nézett rám ahogy zokogtam.
- N.. Nem..tudom..
- Abby! Sose bántottalak téged! Miért állnék neki most?
- Nem tudom mivel húztam ki így a gyufát nálad, hogy ilyen ideges lettél.. - szipogtam és a földet bámultam.
- Nem vagyok a barátod Abby.. Ezzel felcsesztél.. Ne haragudj, nem szabadott volna kiabálnom veled.
- Akkor mi vagy? - sóhajtottam.
- Magam sem tudom, de a barátod nem akarok lenni.
- De miért? Nem vagyok jó fej, vagy mi a bajod velem?
- Semmi bajom veled Abby.. - lassan megfogta a kezem.
- Akkor?
- Kedvellek Abby, jóban vagyunk, de soha többé ne hívj a barátodnak, haverodnak. Kérlek..
- Én nem vagyok egy hülye ember, de ezt most nem értem. - sóhajtottam.
- Szimplán csak nem akarok veled barátkozni Abby, nem ez a cél.
- Akkor mi?
- Hogy védelmezni tudjalak téged, örökre.
- De előbb utóbb biztosan szeretnél magad mellé családot, feleségét, gyerekeket. Ott majd őket kell védelmezned..
- Abby..
- Hmm?
- Te leszel az első.. Mindig.
- De ez nem így működik! - most én akadtam ki. - Ha lesz feleséged, azt biztos belém állítja a konyhakést. Nem lehet egy random nő neked az első.
- De te nem vagy random. - összeráncolta a szemöldökét.
- Barátkozni se akarsz velem, akkor miért akarsz megvédeni?
- Mert szükséged van rá.
- Oh... Köszönöm... Majd felveszek egy testőrt és ő majd megvéd! Neked nem kell, köszönök mindent. De én most elmegyek.
- Nem mész Abby.
- De! Ne legyél olyan mint Mads!

Ransom mindkét kezét a vállamra tette és idegesen neki nyomott a falnak.
- Ki ne ejtsd ezt mégegyszer a szádon! Kibaszottul messze vagyok a hűtlen, szarházi férjedtől!
- Ő  kontrollálta az időmet a szabadságomat.. Te sem engeded, hogy azt csinálják amit akarok!
- Miért mondod ezt?!
- Nem engedsz haza!
- Tudod mit? Menj.. - hátrébb lépett.
- Rideg vagy Ransom, nem engedsz be senkit a szívedbe. Pedig azt hittem én oda tartozok..
- felvettem a táskámat az ágyról és kimentem a házból.