A harcos győzelme

7. BOSZORKÁNYOS JÓ REGGELT!

Mögöttünk egy kibaszott gyönyörű nőci állt, a haja vörös volt és enyhén hullámos, a bőre hófehér, mögötte pedig lilaakác lengedezett a szellőben. Halványlila, szinte már-már fehér, egyszerű ruhát viselt, kicsit sem tűnt boszorkánynak.

Milyen gyönyörű, na, ilyennel basznának a férfiak! A kurva istenit, a teremtők anyjának valagára, ez a Vander jól végigmérte őt! Az árusra meg rámosolygott, kezd ez gyanús lenni nekem, mondom én, valami nagyon nincs itt rendben, az egyszer biztos!

De annyira csodálkozott, hogy el sem engedett, hanem így hátulról fogott, akárcsak valami szerető, én meg imádtam az érzést! Közben persze végig a szépséges boszival voltam elfoglalva, aki nagyon tudhatott valamit, hiszen az én tekintetem is vonzottam, pedig fixen buzi vagyok, az egyszer biztos!

– Örülök a találkozásnak – mondta a barna hajú, majd bazi nagy bánatomra, elengedett.

– Úgy hallottam, engem akartok megtalálni.

– Igen, ez így van, azt mondták, itt kaphatunk mindenféle gyógyítással és varázslattal kapcsolatosat – ecsetelte Vander, miközben én néztem a szóváltást meg a nőci lila szemét. Így már értettem, miért mutat olyan jól az akácokkal!

Lehet nekem is kéne szereznem valami szexi rucit, ami megy hozzám, aztán azt viselném minden egyes nap, hátha ez a vonzó, hazudozásra lazán képes faszi megkíván. Egy biztos, a nő olyanokat tudott, amit más nem, ránézésre tiszta varázslat, már a tekintetéből lejön.

– Erre van a kunyhóm, még öt percnyi sétára! Csak virágokat gyűjtöttem éppen, és meghallottam, hogy rólam beszéltek, ezért úgy gondoltam, közbeszólok – mondta nyugisan, miközben elindult egy irányba, mi pedig vak farkak módjára követtük.

Rohadtul reméltem, valójában pont olyan ártatlan, mint aminek látszik, hiszen lehet képes a kinézetét változtatni, amitől fiatalabbnak tűnik, annál, ami! Az kurvára nem lenne jó, ha elcsábítaná az én valósággá alakult Cassienem! Igen, mennyire nem élvezném, az egyszer biztos, nem tudom eléggé hangsúlyozni, gerincre kell vágnia, ha előttem teszi bárkivel, megőrülök!

– Gyönyörűszépek – nézte a virágokat Vander, én pedig azon tűnődtem, mégis mi a jó francért hízeleg itt ennek a tök ismeretlennek, majd hamarosan rájöttem, a képessége miatt közel lehet a természethez.

– Köszönöm, szereted a virágokat?

– Igen, a növények és virágok növesztése az egyik képességem, sűrűn foglalom el magam némi tereprendezéssel, ha nincs más.

Ahogy sétáltunk, elértük a falu határát, a táblát meg talán csak azért vettem észre, mert megrogyott a térdem, és elestem útközben. Itt van a szokásos bénázás, na, tessék! Nem akarok, de megteszem, ez esetben éppen a bongyor mély hangja volt a dolog kiváltó oka, hiszen megremegtem tőle, imádom azt a kibaszott szenvedélyt a hangjában, amivel a gazokról beszél!

– Kár, hogy még nem láttam a képességed, pedig amúgy úgy megnézném – szóltam közbe most először, miután túlestem a csodálatomon, a semmin meg már korábban, aztán mindketten nagylelkűen a kezüket nyújtották felém. Élveztem a támogatást, így egyszerre nyúltam ki értük, aztán hagytam, hogy felhúzzanak. – Köszönöm!

– Nincs mit, csak legközelebb ne vágódj el!

– Tudod, hogy notórius szerencsétlen vagyok, csak tegnap ismertük meg egymást, de ezt már tapasztalhattad többször is!

– Az igaz, esni azt tudsz, mondjuk úgy láttam, az esetek többségében nem sérülsz meg, kivéve, ha dobnak – nevetett fel, a hangjától pedig majdnem elájultam.