A harcos győzelme

12. FALUSI SUTTYÓK

Határozott léptekkel megindultam előre, aztán ez a bátorság egészen addig tartott, míg bele nem botlottam az egyik falusiba. A faszomba! Kétségbeesetten kerestem Vandert a tekintetemmel, de se jobbra, se balra nem volt. Aztán elnéztem hátra, és totál lenyugodtam.

A faszi ott ácsorogott tökre nyugodtan, majd előrébb lépett, mikor meglátta a velem szemező idegent. Megkerült engem, hogy beálljon a haláli bűzt árasztó testem elé, készen egy jó dumcsizásra.

– Hellóka! – köszönt oda a göndör, én meg hüledeztem, próbáltam elbújni mögötte.

Ez nem bizonyult túl nagy melónak, a csávó óriási! Konkrétan szerintem csak a lábam látszott ki, az sem túl durván, tehát nyugodtabban figyelhettem meg Vandi hátának a közepét, ami rendkívül szexi látszatot keltett.

– Mi ez a szag? – kérdezte a csajszi, én meg összehúztam a habtestem.

– Ez bonyolult ügy. Voltunk mi, a levegőben, én sárkány formámban, ő egy fingadozó pegakornis hátán, aztán hirtelen, hát... szarba került.

– Gusztustalan!

– Főleg a pegakornisok, amik hagyták! – mutatott hátra Vander, mire lassan előléptem.

– Öhm... szia.

– Szióka! Komolyan beleestél egy kupac ürülékbe?

– Sajna igen, mert valaki a dagadt, csúszós sárkány testével szarul landolt!

– Senki sem olyan szerencsétlen, hogy az egyetlen adagba csússzon az egész mezőn!

– Kikérem magamnak, estem, úgy megizzadtál, te állat!

– Elég! – szólt közbe a nőci, amitől abbahagytuk a vádaskodást, és odafordultunk felé. – Gyertek nyugodtan, lemosakodhattok mind a ketten, utána étellel is szolgálunk!

– Köszönjük!

– Igen, köszike – hálálkodtam.

Követtük a szőke hajú, kék szemű csajt, aki zsenge virágszál volt, hogy a három farok egyikét idézzem. A nyomában jártunk, annyira nem hatotta meg ez a szag, szépen elvezényelt minket, nem kérdezett, mi meg nem rosszalkodtunk.

Minden a maga módján tökéletesnek tűnt, a faszom se tiltakozott pillanatnyilag semmi ellen, pedig én aztán nem bírom a társaságot. Egyenesen kivagyok tőle! Kivéve a barna hajú testétől, de ezt már mindenki tudja! Odáig vagyok érte!

Lassacskán bejutottunk az egyik házba, vagyis az én szopatósom, sajnos valami okból kifolyólag, bebaszták előttem az ajtót. Vagyis a szél volt az. Én meg hülyén arra gondoltam, biztosan Vandi farka lehetett, de rá kellett jönnöm, kurvára nem.

Hamarosan, fél perc duma után, ismét kitárták. Addig én kiskutya szemekkel meredtem rá, gondoltam, megkaparászom a körmömmel, ha más nem. Még mindig csöpögött belőlem a faszom víz, így megértettem a döntésüket.

Aztán megjelentek, magukkal pedig valami dézsát cipeltek, ami kicseszett nehéznek tűnt, ezért örültem, amiért hozzá sem kellett nyúlnom. Végignéztem, amint lebasszák kicsit távolabb a háztól, jó, gyakorlatilag a kert végébe, a bokrok közé. Ott már senki sem láthatta, micsoda szaros került hozzájuk.

Egy büdös szó nélkül követtem őket, hiszen, ha a szavaim nem is árasztanak megemésztett fos szagot, én biztosan. Nemsokára ledobták a cuccot, míg én a nőci dagadó izmokkal borított karját néztem. Elgondolkodtam rajta: nekem miért nem lehet ilyen?