A harcos győzelme

22. ÁRNYAK ÉS AJKAK

Másnap reggel elégedetten nyújtottam egyet, majd hamar realizáltam, milyen közel kerültem a jó régen megígért, azóta sem bekövetkezett szopáshoz, miután megéreztem valami elég keményet az arcomnál. Körülnéztem.

Előttem Vander terült el, enyhén horkolt, a jobb keze a mellkasán pihent, míg a balon ujjai a hajamba túrtak, és menőn az álló faszához nyomtak. Gondolkodás nélkül markoltam meg, hogy kényeztetni kezdjem, hátha megdug engem jutalomképp.

– Ó – érkezett a mély hangján a nyögés, amiből egyből többet szerettem volna. – A teremtőkre, Asterius, mi a fészkes fenét csinálsz?! – ült fel gyorsan, a szeme kipattant, tágra nyílt a csodálkozástól. Egy mozdulattal lelökött magáról, s én a kicseszett, már kialudt tábortűz közepére estem, aminek köveibe rendesen bebasztam a hátam.

– Vandi, ezt miért kellett?

– Hogy miért?! A farkamat markolászod, te kibaszott őrült, azért!

– Jaj nekem – érkezett Arion hangja, majd a gesztenyebarna loboncú srác feltápászkodott a földről –, inkább megyek, magatokra hagylak titeket, amíg pisilek, rendi?

– Oké, menj. De komolyan kérdeztem, mit képzeltél?!

– Ne kiabálj...

– Na, figyelj ide, idáig nagyon erősen megtűrtem a szarságaid, elfogadtam a viselkedésed, elkönyveltem magamban, biztosan csak ilyen vagy, viszont most már tele a tököm ezzel az egésszel!

Kurvára nem bírtam hallgatni, ahogy üvöltözik, ez biztosan a félrekommunikálás kliséje lesz, legalábbis reméltem benne, mert legbelül rohadtul félni kezdtem. Teljes testtel megremegtem, a sugárzóan kék eget bámultam, míg legbelül összeszartam magam. Volt valami rohadt ijesztő a jelenlegi viselkedésében.

Mégis percekig csak feküdtem, rettegve, várva a reakcióját, amitől annyira betojtam. Inkább nem mozdultam, hátha akkor kicsit lehiggadhatunk mind a ketten. A szívem kibaszott gyorsan kalapált, azt gondolhatta, Vandi baba fém, amin formálni kell.

– Van valami traumád? – hallottam meg a hangját.

– Te-tessék?

– Remegsz, mint a barlangi zselé.

– Mert kiabáltál velem.

– Sajnálom.

– Nekem kéne ezt mondanom helyetted – jelentettem ki magabiztosan. Jó, annyira, mint amennyire valószínű, hogy én egyszer magamtól fogok zombik nyálában fürödni.

– De én ijesztettem rád.

– A saját hülyeségem miatt.

– Tudom, nem akartál rosszat, azonban ezt... nem teheted, nem lehetsz önző.

– Ez igaz, bocsánat.

– Akkor megbeszéltük?

– Azt hiszem, igen – válaszoltam mélyen a sötét szemébe nézve. – Mennyi ideje fekhetek itt?

– Fél órája, miért?

– Nem kellett volna Arinak visszatérnie ennyi idő alatt?

– De, talán... jobb lesz, ha megkeressük!

– Oké, induljunk! – próbáltam meg felpattanni, amiben a gombóckám segédkezett. Mondd csak, Arion, merre vagy? Remélem, éppen a faszod vered az egyik farönkön! – Baromira remélem, jól van a kis srác! Állatira megkedveltem őt.