A harcos győzelme

21. LELÉPÉS TRUTYIFÖLDÉRŐL

Miután mind összekapartuk magunkat, és felemeltük a lusta seggünket a földről, ahogy sajna Vandi tette a habtestemről, sikeresen eljutottunk arra a pontra, hogy segítséget kérjünk a nőciktől, hátha megsegítenek pár olyan oltári nagy szerencsétlent, mint mi.

Mellékes, hogy eddig is ezt tették, de leszarom. Szóval, fogtuk magunkat, el akartunk indulni, erre megállítottak minket az asszonyságok s a néhány jó bula, akiket láttam. A hármas buziság, a triumvirátus megtorpant előttük, hogy faszán eldumálgassunk az élet nehézségeiről meg a bűzről, ami az egész mocsárban terjengett, és remélhetőleg nem valami gigászi trutyilényhez tartozott.

– Jó reggelt! – köszönt Vander, a banda fő udvariaskodója, akinek már a kirúgásán töprengtünk, hiszen nem teljesítette a Bunkók Klubja követelményeit.

– Sziasztok, jól telt az estétek?

– Nekem nagyon jól, csak úgy szikráztunk – mosolyogtam rájuk perverz módon, aztán a göndör hajú óriás gombóckám felé biccentettem.

– Igazán?

– Igen!

– Ez nagyon jó hír!

– Csak kamuzik – szólalt meg a sárga szemű, mire csalódottan szusszantam egyet, majd megkíséreltem a hátára csapni, miközben a szexisten mindvégig köztünk vert éket, tanyát, farkat, bármit. Mennyi mindent lehet verni, nem igaz? – Az egyetlen, ami történt, és már attól is majdnem elélvezett, az az volt, hogy odabújhatott hozzá.

– Majdnem elélveztél? Ez nagyon édes! Tudod, mit? Bóknak veszem.

– Igen, határozottan így történt, nagyfiú, vedd bóknak, mert annak szántam, mindenképp!

– Köztetek tényleg forr a levegő! – jelentette ki egy fekete hajú boszi, mire én néztem, mi a faszt lehet belelátni ebbe a szituba, de nem jöttem rá. Mégis valahogyan reméltem, igazat mond.

– Ez csodálatos meg minden, viszont itt másról lenne most szó, végig szeretnénk jutni a mocsáron, ami két idiótával eleve megterhelő, de még mellé nem is ismerjük a terepet, tehát segítséget szeretnénk kérni.

– Rendben, csak reggelizzetek meg előtte, éhgyomorral elindulni szörnyű! – felelte teljesen érzelmesen, mintha éppen a szerelméről dumálna, nem pedig a kajálásról. Habár... előfordulhat, hogy a két dolog egy és ugyanaz.

– Oké, benne vagyok!

– Én is! Na, Vander? Mit szólsz hozzá?

– Azt, hogy már megint áll a farkad, de felőlem... együnk.

– Szuper! – mondtam, majd hangyafasznyit ugrottam örömömben.

Ezután nekiálltunk halat meg mocsári algát zabálni, ami nem jött be különösebben, azonban éhen sem maradtam. Látva pedig, ahogy a cuki fekete szemű leerőlteti a kajcsit, erőnek erejével én szintén letuszkoltam, egyedül Arion finnyáskodott tovább, akit ennek örömére szépen kicsúfoltam.

– Micsoda pazarló vagy, ejnye, Ari, tőled többet vártam!

– Kuss már, neked sem tetszett!

– Inkább induljunk – dobtam be a B tervet, mire a többiek is helyeseltek.

Ezután mindent összeszedtünk, és elindultunk a boszik vezetésével. Először lehajtották a fából készült lépcsőt, így a pallókról ismét a talajszintre kerültünk, vagyis a fosatós légkör magasságába. Én megint megnéztem magamnak a mocsarat, amiben csicsiztem, utána hálát adtam az összes istenségnek, legfőképp a szexisten Vandinak, amiért nem kell több időt eltöltenem itt.