Vajon sikerül végre nem félelemben élnem? Vajon végre rá találhatok a boldogságra?
A nevem Kim Eunsim. 23 éves vagyok. Zenével foglalkozom, de szeretek táncolni is. Sajnos elég komoly depresszióban és rohamokban szenvedek. Anyukám már nem él, apuká...
-Anya anya mi..mitörtént? - kérdeztem lassan már sírva ahogy anyukám véres testét pillantottam meg.
-FUSS-ordította újra
-Áh pici Eunsim örülök hogy felkeltél legalább végignézheted ahogy megölöm az édes anyukádat- mosolyodott el gúnyosan és betegen az apám
-Ne..Ne necsináld! Kérlek!-könyörögtem...
Hangos zihálásal kelltem izzadtan és könnyel áztata arcal. Remek megint újra álmodom. Hurrá.
Még mindig remegő testel keltem fel és mentem be a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Kellenek a gyógyszereim és nyugtatóim. "Én ezt nem fogom kibirni." Mondtam magamba a tükkörképemel szemben.
-Nem vagy normális Eunsim, ennek már 15 éve, hogy megtörtemént és mégsem tudod elengedni. Légy már normális!- ordítottam az utolsó mondatot
Remek megint remegek mint egy kocsonya. Azt hiszem ebből sosem fogok kigyógyulni úgy ahogy a többiből sem. Sóhajtottam csalódottan.
Gyorsan megfürödtem, bevetem a gyógyszereimet. Egyáltalán hány óra van? Visszamentem a szobámba a telefonom után kutatva. Fél hét. Hát akkor ma sem leszek valami fitt. Mint mindig.
Mivel még elég korán van és a fiukért is 8-ra kell mennem. Na igen Sejin megkért hogy holnap vagyis ma mennyek el a fiukért mivel neki dolga akadt. Ezért úgy döntöttem táncolok mivel elég rég voltam a tánc stúdióba. Ja igen olyanom is van na meg persze zene studióm is, nem kicsi a házam de ezt mások nem tudják hisz nem nagyon jön ide senki. Na meg persze senkit sem érdekel. Ezt csak mellékesen. A ház legvégén van a tánc terem, studiom pedig a szobám mellet van.
Gyorsan elővettem a táncos ruhámat és átöltöztem
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fogtam egy üveg vizet és elindultam. Három lépcsőfok vezet a szobához. Uramatyám de rég voltam már itt, sőt táncolni is rég táncoltam. Kicsit bemelegitetem. Odamentem a laptophoz amivel a zenét tudok inditani. És elkeztem táncolni.
(Itt csak a tánc a lényeg)
Jézus isten de hiányzott már ez. Hogy végre azt csinálhattam amit szeretek. Hogy végre nem a multaman rágodok és nem a fájdalmaimom. Nekem ez a gyógyír a zene. Ha nem lenne én már tuti nem az élők oldalát bővíteném.
Egy jó 1 órás tánc után rájöttem hogy nekem kurvára el kell mennem a fiukért. Fasza van körúbelül 10 percem elküszükni. Gyorsan felmentem a fürdőben hogy megfürögyek. Megint. Egy kisebb sminket felkenltem, csak a szokásos egy tuss vonal, szempillasprirál, párosító és egy matt rúzs. Semmi extra. Nincs kinek szépnek lennem, inkább magam miatt csinálom, rosszul érzem magam nélküle. Felvetem egy visszafogotabb ruhát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fogtam a táskámat és kulcsaimat. Beszáltam az autóba és elindultam, hogy nekem mennyire nincs kedvem ehez. Mármint félre ne értsétek nagyon bírom a fiúkat, jó fejek, csak hát nincs kedvem Jungkook beszolásait hallgatni. Nem esnek a legjobban. Pedig engem általában nem szokott érdekelni. Nem tudom mi van velem.
Oda érve leparkoltam a ház elé. Majd csöngetem. Semmi. Újra csöngetem, majd kopogtam. Ekkor hallotam ahogy valaki kiáltja hogy "mingyárt" aztán az ajtót kinyitva ált meg elötem én pedig áltam mint egy fasz. Végigmértem. Ép féllpucéran állnak elöttem, én pedig semmi zavarodotságal csak egy kisebb meglepetcségel nézem végig feszes hasfalát, és mellkasát, majd a tekintetem tovább vándorol enek remek test tulajdonosával. A levegő is bennem rekedt. Még mielőtt megszolalhatnék, megelőz.
-Te meg mi a faszom gecijét keresel itt?-kérdezi Jungkook nem túl kedvesen.
