The painful past ( Jungkook)

17.

Eunsim

Rohanva a kijárat felé véletlen nekifutotam valakinek, ezért majdnem elestem, de az a valaki a kezemnél fogva visszarántot az egyensúlyomba. Mikor felnéztem,eszméltem fel, hogy az a valaki Suga volt. Aggódó arcal fordult hozzám és szólalt meg.

-Kislány minden oké?-a becenevet elnézve Mivel egyre több ilyen becenével áldottak.

-Igen, vagyis nem de most mennem kell-válaszoltam nyugtalanul. Már ép indultam volna de a kezemet fogva megálitot.

-Miért rohant ki Jungkook olyan feldultan ? Megkérdeztem hogy jól van-e, de figyelmen kívűl hagyott. Mi történt?-kérdezte

-Majd késöbb mindent megtudtok-téptem ki a kezem övéi közül, és futottam az ajtó felé.

Kierve a fejemet ide oda forgatam hátha rátalálok Jungkook-ra. Nem juthatott messzire. Elindultam,hogy körül nézzek az épület körül, mikor hirtelen meghallotam azt amit nem akkartam. Jungkook sírt...
A falnál guggolt fejét térdére hajtva és lábait átkarolva. Lassan közelitetem hozzá, majd mikor oda értem legugoltam mellé és kezére tetem a sajátomat. Ettől a tettemtől hirtelen ilyetten nézett fel,  egyenesen a szemembe. Olyan gyönyörűek a szemei.
De mielött bármit is mondhattam volta, ő szólalt meg elöszőr.

-Menyj el!-mondta nem túl kedvesen,miközben lerázta a kezemet és elfordította a fejét, hogy ne lássam a könny áztatott arcát.

-Jungkook...-keztem el  de újra rámmordult

-MENYJ MÁR EL?-üvőltöte az arcomba teljesen kikelve magából

-Nem -mondtam,és láttam hogy meglepődött a válasszom hallatán

Csak csendben néztem szemeiben, miközben a könnyei némán folytak.

-Hagyj magamra-kérte visszafogott halk hangon

-Nem-mondtam neki újból, és közelebb hajolva fogtam meg tarkóját hogy magamhoz vonhassam, majd nyakát átkarolva súgtam halkan fülébe:
-Itt vagyok nem vagy egyedül -mondtam, és itt szakadt el nála az a bizonyos mécses. A fiú a derekamat átölelve bújtatta fejét nyakhajlatomba, miközben könnyei megálithatatlanuk folytak.

-Én annyira szeretem- mondta halkan. Már megint az a keserű íz.

-Tudom-válaszoltam
-De biztos vagy benne, hogy szereted annyira,hogy tönkre tedd az életed miatta?-húzodtam el. Ekkor eszméltem fel hogy mi mégis mennyire közel vagyunk egymáshoz. A szeméről ajkára tévedt a tekintetem,meg akkarom csókolni.De mielött bármit csinálhatnék, helyetem megtette ő.

Ajkai rátapadt enyémre, meglepedségtől elöször nem visszonoztam. Majd miután kapcsoltam lassan majd kicsit vaddaban csókolta ajkaimat. De mielött nyelveinket is bele vontuk volna, hirtelen elszakadt tőlem, majd ilyedtem nézedt rám.

-Ez..ez hibba volt-hebegte miközben a szemeivel minden hova nézedt csak rám nem.

- Tessék?-kérdeztem felháborodva

-Ennek nem kellet volna megtörténie- nézedt rám még mindig csillogó szemekel

-Miért? -kérdeztem

-Mert...mert én -mondta de most én vágtam közbe

- Mert te nem kedvelsz.-fejeztem be helyette a mondatot csalódottan

-Én..nem tudom mit érzek...