1. Riovaggio Story 1. Könyv - A Maffia Kapujában (18+)

21. Erőd a sziklákon

Adam telefonja ébresztőjére ébredt az egyik bahamai villájában. Sajnos a szívét tényleg jobban megterhelte a sok szivarral és stresszel, így kényszerpihenőre küldte az orvos, aztán a családja is, ahogy meghallották, hogy az EKG-ja és a laborja sem sikerült a legfényesebbre. Ráadásul kapott egy papírt arról, hogy a vércukorszintje megint nőtt az előző terheléséhez képest. Ismét megmondták neki, hogyha nem hagyja abba a sütemény zabálást, akkor rövid úton cukorbeteg lesz. De hát ki szerette az édesítő szerrel készült fenséges finomságokat? Mert ő nem tartozott közéjük. A cukor volt az alapja minden süteménynek.

Rég nem volt ilyen, nem volt semmi dolga a pihenésen kívül. És bárcsak elmondhatta volna Eikonak, haza is utazhatott volna hozzá, hogy kiránduljanak együtt, vagy bármi más. De a lány nem kereste mióta elköszöntek tőle, ők pedig még az olasz reptéren elvesztették a nyomaikat. Számtalan járatra jelentkeztek be valódi és álneveken, de az szinte biztos volt, hogy Japánba mentek.

Adam sokszor rágódott a sok szabadidejében, hogy ő is oda utazik és megpróbálja valahogy előcsalni Eikot, de végül elvetette az ötletet. Bíznia kellett és várnia. Egyébként is ha valóban a Karmában volt, aminek Leon szerint is magas volt az esélye akkor kétséges, hogy egyáltalán meg tudják találni. Még Japánban is mítoszként élt az alvilágban a Karma létezése. Nem tudták a szándékaikat, sem azt hogy mi alapján döntenek. Annyi bizonyos volt, hogy ahogy a nevük is sugallta igazságszolgáltatással foglalkoztak. Ráadásul annak véresebb oldalával, halállal fizettek meg mások sérelméért.

Különböző templomokban lehetett kívánni és a társadalmi helyzet szerint fizetni adomány képében, ha pedig jogosnak látták, akkor teljesítették a gyilkosságot. De van, hogy az adományt elfogadták és végül nem öltek meg senkit sem. Ebből volt a több, innen jött a bevétel. Azonban a megdöbbentő az volt, hogy nagy, jól őrzött embereket is megöltek a történelem folyamán. Ráadásul profi módon. Soha nem maradt hátra senki sem. Rejtélyesek voltak, nem lehetett tudni a számukat, a módszereiket vagy az irányítóit. Az egyetlen nyomuk Eiko volt és az anyja. Inkább elvetett hogy ezen morfondírozzon tovább.

Felkelt az ágyból és kinézett a lírai szépségű fehér homokos tengerszakaszon. Imádta ezt a helyet, a magas szirtet, ami alatt a tenger hullámozott. Még az egyik exe hozta el ide, és ő bele szeretett. Azonnal megvette tőle a villát dupla áron.

Kilépett a nappaliba. Fábió éppen a reggelijét fogyasztotta a kezében újság volt, amit figyelmesen olvasott.

– Jó reggelt – morogta Adam.

Ha akarta, ha nem, még mindig neheztelt a férfire, hogy képes volt a szabadság poklába zárni, amit szórakozás nélkül kellett átvészelnie. Semmi megterhelőt nem tehetett, így csak golfozhatott, kártyázhatott és sétálgathatott. Gondolkozott, hogy elhívja valamelyik barátnőjét, de mind olyan unalmasnak tűnt, hogy csak fárasztaná... Eszébe jutott Eiko, hogy neki kellene itt lennie vele, de gyorsan elhessegette a fájó gondolatot, hogy biztosan meghívta volna, ha még mindig a Riovaggio rezidencián lenne.

A szakács ott volt a pult mögött és mosolyogva üdvözölte az alsógatyás családfőt.

– Mit készíthetek reggelire, Főnök?

Adam Fábió tányérjára nézett. Összefolyt a nyál a szájában a frissen sült croasson láttán.

– Nem, Adam. Semmi édes.

Adam elkomorult.

– Rosszabb vagy mint egy házsártos feleség.

Fábió ezen jót vigyorgott. Alonzó egy szál törölközővel az oldalán lépkedett eléjük és ásított.