1. Riovaggio Story 1. Könyv - A Maffia Kapujában (18+)

28. Felszabadulás

Eiko visszatért az ő megszokott szegényes futonjára és az helyett, hogy azonnal mosakodni akart volna, hogy az emlékét is elűzze a férfi érintésének. Elmondhatatlan hiány lett rajta úrrá. Adam hiánya. Mert a férfi alig szólalt meg az ebédnél. Ráadásul az ebéd nagyobb részén távozott, aztán csak a desszertnél ért vissza. A lánynak pedig az járt a fejében, hogyha a teste az ára annak, hogy visszakapja, akkor az nem nagy ár érte, elvégre olyan sok embernek már oda adta...

Mély levegőt vett és megnyomta a hívásgombot. Kicsöngött, hosszasan, de végül nem kapott választ. Az ajkába harapott és felült. Úgy érezte mintha széttrancsírozták volna a szívét. Nem akarta elveszíteni. De talán már meg is történt. Végül egy sms-t kapott tőle.

Ne haragudj, de tárgyalok. Hamarosan visszahívlak.

Eiko elfogadta és várta a hívást. Adam viszont nem hívta. Éjfél után pedig arra jutott, hogy Adam vagy tűzharcban van, vagy egyszerűen nem akar vele beszélni. Hányingere támadt magától, hogy sikeresen tönkre tette a kapcsolatát a férfival.

Végül ismét felhívta. Adam pedig kinyomta a hívását. Soha nem csinált még ilyet. Reménykedett benne, hogy nem azért, mert gond volt. Végül már elnyomta az álom, amikor kopogás hangzott. A lány felült és kinyitotta az ajtót. Adam állt előtte cipő nélkül, zokniban még mindig ugyanabban az öltönyben, csak a zakója volt más. Az arca fáradt volt és szigorú.

- Csomagolj.

A lány lélegzete elakadt.

- Mit...?

- Megegyeztem a klánnal. Szövetséget kötöttem mindegyik örökössel. Békében távozhatunk. Tiéd marad az örökséged is.

A lány lélegzete elakadt. Adam mégis mit csinált, hogy ezt elérje?

- De hát... miért tetted ezt?

- Nem tudom elképzelni azt, hogy nélküled hagyjam el az országot - mondta a férfi halk, komor hangján.

A lány megborzongott és majdnem felsóhajtott. Gyorsan elfordult és vissza csukta az ajtót. Öltözött, pedig nagyon is tudni akarta, hogy mégis mit beszélt meg a tanáccsal, de a szíve túlságosan boldogan kalimpált, hogy gondolkodni tudjon. Remegett minden porcikája. Végre...haza mehet!

Egy háti táska volt csupán a személyes holmija. Írt mindenkinek búcsú üzenetet aztán boldogan nyitotta ki az ajtót. Adam éber volt. Ugyanott várta.

- Ennyi az egész poggyászod? - kérdezte és a táskára mutatott.

- Igen. Az arany bőröndöm már nincs meg.

- Hogy-hogy?

- Már nem voltak jók rám azok a ruhák - vonta meg a vállát. - Öt kilóval több vagyok, mint ahogy terveztem.

Adam összeráncolta a homlokát, majd nem mondott rá semmit.

- Vedd le a háti táskád, viszem.

A lány ellenkezni szeretett volna, de aztán mégis szó nélkül megtette. Adam a vállára vette majd maga elé mutatott.

- Teljesen egyedül jöttél? - kérdezte idegesen és az üres fegyverhámjára pillantott.

- Igen.

- Hogy tudtál bejutni?

- Ne aggódj többé ezen. Minden rendben van.

A lány próbálta elnyomni a boldog mosolyát. Pedig dühösnek kellett volna lennie a férfire, hogy elintézte helyette a szabadulását.

Szó nélkül hagyták el a nagy régi házat és léptek a föld alá vezető lépcsőre, ahol Hayato kísérte őket a kocsikhoz. A föld alatti tengeri utat még úgy ötven éve építették ki és több szigetet is érintett. Ezért nem találták meg soha a központját a Klánnak. Mert csak a különböző szigetekre lehetett kikötni, onnan pedig a tenger alatt utaztak a nagy házig.