𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷: A legenda úgy tartja, Tüphón leszármazottai vagyunk.
𝓝𝓸𝓮𝓵𝓵𝓮: A legenda úgy tartja, leszarom, honnan származtok, Madden.
𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷 𝓜𝓪𝓭𝓭𝓮𝓷 heves természetű, konok, ebből fakadóan nem szívleli az anyja választását. Úgy véli...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor teljesen kitárulkozik az ember valakinek, olykor megbánja. Egyelőre bennem csak a bűntudat keringett. Waylen nem röhögött a képembe, sőt, abszolút normálisan viselkedett, amikor elrebegtem neki az igazságot. Ennek ellenére rosszul éltem meg, hogy megtudta a „titkom". Nem kellett volna elmondanom neki, ám megtettem.
Utána nem forszírozta tovább a témát, amiért külön hálás voltam neki. Persze furcsának ítéltem a helyzetet, hiszen tényleg nem volt még rá példa, hogy valaki ne kérdőjelezze meg az állításaim, de mélyen, legbelül örültem ennek. Először az életemben úgy éreztem, végre meghallgat valaki, és ez... durva. Durva, mert annak ellenére, hogy nem indult túl kellemesen a kapcsolatunk, mégis megváltozott a véleményem Waylen Maddenről. Persze nem terveztem ennél is közelebb engedni magamhoz, se örök barátságot kötni vele, viszont hajlandó vagyok normálisabban viselkedni vele. Mondhatni, adnék neki egy esélyt arra, hogy kialakítsunk egy elfogadható, testvéri kapcsolatot.
Ebből adódóan történt az a megmagyarázhatatlan eset, hogy együtt kezdtünk bujkálni a hotelban. Lényegében a szüleink és Cameron elől menekültünk. Mindketten tudtuk, ez még gyanúsabbá tette az egészet, de azóta se jött meg a kedvünk végighallgatni a szörnyülködésüket.
Az ebédet kihagytuk, helyette kiszöktünk a pár utcával arrébb található hot dog árushoz. Közben Waylen ezer kérdéssel bombázott, én pedig megválaszoltam őket. Többnyire a suliról, ahova járni fogunk, illetve a szerelmes regényekről, amiket állandóan olvasok. Aztán áttértünk az apámra, majd én is érdeklődtem az anyja felől. Megtudtam, hogy Lauren, a többi hozzá hasonló pouliannal együtt vegetáriánus. Legalább Waylen azt állítja, nem találkozott még olyan madárvérűvel, aki vigyorogva ette volna a húst.
Megkockáztatom, egy nap erejéig sikerült megdöbbentően jól éreznem magam a társaságában. A srác nem is annyira borzalmas, mint amilyennek eleve hittem. De a löketet ehhez mindenképpen a folyosón lezajlott beszélgetésünk adta. Csak nem viselkedhetek bunkón vagy elutasítóan vele, miután ő az első személy, aki elhiszi az én igazságom. Legalábbis ma nem. A holnap már egy új nap, nem igaz?
– Hát, Méregzsák – ereszti le a kezében tartott könyvem Waylen –, ez a csávó itt nem igazán győz meg engem.
– Colleen Hoover írásai általában megosztóak – rántok vállat, majd odébbsöpröm a nyakamba lógó fejmosófejet. Talán nem a legjobb ötlet az emeletünkön található takarítóeszközöknek fenntartott helyen bujkálni, ám kellően csendes. Jók a fények, és a törölközőkből remek fotelt lehet építeni. Bár Waylen inkább nekidőlt az egyik polcnak, míg a hosszú lábát keresztbe vetette.
– De érted, elviszi a srác randizni a szomszéd csajt, ami király, bejönnek egymásnak, aztán kiderül, hogy a tanárja...fasza. És?! – csapja a könyvet maga mellé. – Mit dilemmáznak? Egy tanévet ki lehet bírni titokban, nem? Kicsit visszafogják magukat, aztán el van intézve!
