𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷: A legenda úgy tartja, Tüphón leszármazottai vagyunk.
𝓝𝓸𝓮𝓵𝓵𝓮: A legenda úgy tartja, leszarom, honnan származtok, Madden.
𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷 𝓜𝓪𝓭𝓭𝓮𝓷 heves természetű, konok, ebből fakadóan nem szívleli az anyja választását. Úgy véli...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem vagyok egy idegbeteg típus, ma mégis sikerült már kétszer is kihozniuk a környezetemben lévőknek a sordomból.
Először ez az Owen fickó tette meg, amikor meg akarta szabni nekem, hogy elmehetünk-e vagy sem. Az elgondolását sem értettem, miért hallgatnék én rá, főleg azután, amit Noelle-lel tett.
Aztán a kis barna csaj is nekiállt itt nekem a cigarettával makacskodni. Gyűlölöm a cigi összes változatát. Nincs különösebb oka, azonban az úticélunkhoz közeledve már éreztem, túlzásba estem. Nem Noelle-re haragudtam, csak rajta vezettem le a feszültséget, amit a pasas váltott ki belőlem. Még azt mondja nekem, felőle én léphetek, de az unokahúga maradjon vele, mert az apja nem szereti, ha a tudta nélkül mászkál. Mégis honnan tudhatná, mit szeret Kenneth és mit nem, mikor évek óta nem látta őt? Legalábbis így gondolom Noelle szavaiból ítélve.
Eleve felhúzott a tény, hogy ide mer jönni, miután bántotta a mostohahúgom. Ráadásul még beszélgetést is tervezett kezdeményezni vele, ami már önmagában vérlázító.
Futólag felé sandítok, azonban ő nem engem néz. Persze, hogy nem. Az elmúlt ötven percben egy büdös szót sem szólt hozzám. Én sem erőszakoskodtam ezt illetően, felesleges is lenne. Én vagyok a hunyó, és tudom is. Majd idővel megbeszélem vele, egyelőre igyekszem a vezetésre koncentrálni.
Tavaly szereztem meg a jogsim, így nem minősülök profi sofőrnek. Még véletlenül sem szeretnék balesetet okozni, így is hülyeségnek bizonyult ez a közel kétórás kirándulás. Már mindegy, hiszen elhagytuk a Jacksonville-t jelző táblát.
Induláskor még jó ötletnek tűnt visszalátogatni ide, ám mostanra meggondoltam magam. Hirtelen azt sem tudtam, hova kéne mennem. Végül félrehúzódom az egyik szupermarket parkolójában, és tárcsázom a legjobb barátom számát. Jobb híján otthon van, úgyhogy vele elüthetjük az időt. Mave hamar fogadja a hívásom, és örömmel veszi, hogy meg akarom látogatni. A múltkor egyébként is felketettem az érdeklődését a poloskás beszólással.
– Mave-et – válaszolom, majd kikanyarodom a parkolóból.
– A csajod vagy mi?
– Nem. – Grimasz ül ki az arcomra, aztán eszembe jut, mennyire nevetséges is a neve. – Mavericknek hívják. Az anyja oda van Tom Cruise-ért és a Top Gunért.
– Szóval ő egy pasi? És komolyan ez a neve? – Lelkesen kérdezősködik, én meg kurvára nem értem, mi ebben annyira izgalmas. A legtöbben a szemüket forgatják rá, és poénkodni kezdenek vele. Noelle sosem úgy reagál, ahogy az ember számítana rá.
– Igen.
– Basszus! – Felkacag, aztán megrázza a fejét. – Végre valaki!
– Te mi a szarnak örülsz, Méregzsák? – érdeklődöm döbbenten. Eddig is sejtettem, többet kéne pszichológushoz járnia, ám mostanra már meggyőződtem róla.
