𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷: A legenda úgy tartja, Tüphón leszármazottai vagyunk.
𝓝𝓸𝓮𝓵𝓵𝓮: A legenda úgy tartja, leszarom, honnan származtok, Madden.
𝓦𝓪𝔂𝓵𝓮𝓷 𝓜𝓪𝓭𝓭𝓮𝓷 heves természetű, konok, ebből fakadóan nem szívleli az anyja választását. Úgy véli...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ha soha többé nem járhatnék futni, szinten biztosan felrobbannék. A testem kipukkadna, akár egy léggömb, a beleim pedig felkenődnének a falra. Melós feladat lehet lemosni. Sőt, kurva undorító, mert ott bizony cafatokat is kellene szedegetni. Esetleg végtagokat, szemgolyót, beleket, lábujjakat...
A véres gondolatok nem ritkák, amikor farkas alakban vagyok. Ilyenkor eluralkodnak felettem az állati ösztönök. Persze ettől még én maradok, az agyam képtelen kikapcsolni, mégis valahogy egy farkas szemén át látom a világot. Mit tenne a farkas a helyemben, ha ideges? Széttépné az áldozatát, miután jól körbeszaglászta.
Nos, én nem vacsorázhatom meg Noelle-t, amiért ekkora hatással volt rám a kibaszott csókja. Helyette tartom tőle a távolságot, amennyire ez lehetséges. A tervem ráadásul kiváló, hiszen ő sem keres. Leszámítva a mai napot. Amikor átadta a levelet, közel álltam hozzá, hogy véletlenül normális beszélgetést kezdeményezzek, aztán az ajkára siklott a pillantásom, és már el is vetettem ezt a buta ötletet. Mi sosem lehetünk jóban. Azok után meg főleg nem, ahogy napok óta bánok vele. Szégyellem ezt a fajta viselkedést, de ez az ára annak, hogy ne csináljak baromságot.
A csaj teljesen beleköltözött a fejembe, pedig ő nem is csinált semmit. Én hoztam magunk kínos helyzetbe, úgyhogy kizárólag magamnak köszönhetem ezt az egészet. Ha nem tudom meg, milyen az ajkának játéka, valószínűleg sosem jut eszembe romantizálni a kapcsolatunkat. Mégiscsak a mostohatestvérem, a franc essen belé! De ez mit sem számít, amikor a testem minden egyes porcikája reagál rá. Főleg a farkam, amin képtelen vagyok uralkodni azóta az este óta. Komolyan össze kéne szednem valami csajt, akit megdughatok, mert ez így nem mehet tovább. Ezzel talán orvosolhatom a hibát, melyet a nyaralás alatt követtem el, és elfelejthetem Noelle puha száját.
Önkéntelen morgás tör elő belőlem, amikor felágaskodok, hogy lenyomjam a kilincset. Ezúttal nem töröm magam, hogy csendben jussak az emeletre. Gondolkodás nélkül csörtetek be, a tágas előtérben megrázom a fekete bundám.
Fura, bőgéshez hasonlító hangok ütik meg a fülem. Felkapom a fejem, ebben az állapotomban az érszékszerveim sokkal erősebbek, így nem nehéz kivenni, hogy Noelle már megint sírdogál. Oké, ez nem sírdogálás; keservesen üvölt.
Az ütő is megáll bennem a szörnyű, fájdalmas ordításra. El sem tudom képzelni, mi történhetett, így fejvesztve rohanok fel, hátha valaki éppen bántja őt. Mi másért sikoltozna?
Megállok az ajtó előtt, hallgatózom pár pillanatig, azonban nem hallok dulakodásra utaló jeleket, így eldöntöm, jobb lesz visszaváltozni, mielőtt megkörnyékezem. Így is teszek, aztán felkapok egy gatyát meg egy pólót, és visszasietek hozzá. Az ujjaim a kilincsre simítom, bizonytalanul lépek be.
A lány az ágyán ül, átkarolja magát, és úgy ringatózik, mint valami hibbant. Remegés fut végig a testén, nyüszítve zokog, de rám se bagózik. Talán észre sem vette az érkezésem, így óvatosan megközelítem. Leülök mellé, és megérintem a vállát, mire összerezzen. Rám kapja megrendült, barna íriszét, mely vöröslik a kislámpa lágy fényében.
