Kisujjeskü-Lando Norris ff

Part 18.

Reggeli után úgy terveztük,hogy lemegyünk a partra. Max és Lando ismernek egy eldugottabb helyet,
ahol kisebb az esély,hogy felismerik őket.

Egy fekete bikinit vettem fel,az fölé pedig egy fekete csőtoppot,illetve egy farmer shortot.

Mikor készen voltam lementem a többiekhez,akik már nyilván kész voltak.

-Mehetünk?-nézett ránk Lando.

-Igen.-vágtuk rá egyszerre.

Beültünk a kocsiba és elindultunk. Elől a két fiú hátul pedig mi ültünk.Végig beszélgettük az egész utat,és,mint megtudtam azt a helyet ahova most megyünk,én is ismerem.

-Nem emlékszel erre?-kérdezte mosolyogva Lando.

-Nem. De ha segítesz feleleveníteni az emléket,akkor hamarabb eszembe jut.

-Mikor a szüleinkkel egyszer ide jöttünk nyaralni és mi ketten elmentünk felfedezni a környéket anélkül,hogy szóltunk volna akárkinek is. Akkor találtad azt az eldugott helyet ahol senki sem volt.

-Most már emlékszem. Akkor adtam neked a Bob becenevet.

-Amit azóta is használunk.-szólt közbe Max.

-Mi? Tényleg?-csodálkoztam el.

-Igen,hogy ne ismerjék fel ezt a nagy óvodást.

-Nem is vagyok nagy óvodás!

-De az vagy.

-Lory ugye,hogy nem vagyok egy nagy óvodás?

-Hát,Maxnek valahol igaza van. De mi így szeretünk téged.-tettem egyik kezem a vállára.

Amíg én és Brook lepakoltunk,a fiúk a vízbe rohantak,mi pedig nevetve néztünk utánuk. Brook leült az egyik napágyra,míg én elővettem a Landotól kapott könyvet.

-Hát az,hogy került meg?-nézett a kezemben lévő könyvre.

-Landotól kaptam. Emlékezett rá.-mosolyogtam a lányra.

-Ez igazán rendes volt tőle.

-Igen,az.-lapoztam bele a könyvbe.

Egy ideje már kint ültem és olvastam, a többiek pedig a vízben szórakoztak. Néha fel pillantottam rájuk,hogy mindenki él-e még. Láttam,hogy a többiek is rám néznek,de legfőképpen Lando.

-Jó kis könyv,én is szeretem.-ült le mellém egy lány. Hangja ismerősen csengett,de azt nem tudom honnan.

-Nekem az egyik kedvencem.-néztem fel a könyvből. Rövid,vállig érő,fekete haja és zöld szeme is ismerős volt.

-Megértem,tényleg nagyon jó.-mosolygott-Nem emlékszel rám,igaz?

-Bocsánat,de nem. Ismerős vagy,de nem tudom honnan.

-Az egyetemen Mrs.Brooks szak óráján voltunk hallgatók. Előtted ültem 2-vel.

-Igen,így már beugrott. Hogyhogy ide jöttél? Azt hittem nem bírsz engem.

-Én mindig is bírtalak,de Dominic miatt nem mertem a közeledbe menni,vagy akár hozzád szólni.

-Ó,ezt szomorúan hallom. De ezen változtathatunk,ha szeretnéd.

-Az jó lenne. Avery Martin vagyok.-nyújtotta a kezét felém.

-Taylor Price,nagyon örvendek.

-Szint úgy.

Averyvel sokat beszélgettünk amibe elég jól bele is merültünk,így azt sem vettük észre,hogy a többiek felénk tartanak.

-Sziasztok.-köszönt ránk Max.

-Avery?-csodálkozott el Brook-Hogy kerülsz ide?

-Szia Brooklyn. A szüleimmel eljöttünk nyaralni,aztán a parton sétálva felismertem Taylort.

-Ezt jó hallani. Jó pihenést kívánok nektek.

-Köszönjük,én is nektek. Viszont én nem is zavarok tovább. Illetve mennem is kell. Örültem a találkozásnak lányok.

Avery adott egy ölelést nekünk,aztán pedig elment. Egy ideig figyeltem távolodó alakját,de miután eltűnt,
barátaim felé fordultam.

-Eszünk valamit?

A többiek beleegyezésével elmentünk kajálni egy közeli étterembe. A cuccainkat a kocsiba raktuk,majd miután a többiek egy megszáradtak,
elindultunk.

Az étteremben a fiúk nem engedték,
hogy mi fizessünk,így egy kisebb veszekedés után megegyeztünk abban,hogy Max fizeti.

Vacsora után pedig elindultunk haza. Már mind fáradtak voltunk,így hamar elaludt mindenki.

Sziasztook!
Nagyon nagyon nagyon sajnálom,hogy eddig nem volt rész. De az őszintét bevallva,nem volt ihletem. Mostantól megpróbálok többet írni,de nem ígérhetek semmit.
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is és nézzétek el a szó ismétléseket,
kérlek. Ez az első rendes könyvem és még elég kezdő vagyok benne(ami szerintem látszik is).
Köszönöm,hogy ennyien olvassátok/olvastátok a könyvet,számomra sokat jelent. Lehet sokat mondom,de ez így van,így gondolom.
Mégegyszer köszönöm mindenkinek!❤️❤️