Zöldell az Avas alja
felettem, de már csipkés,
színes szoknyát ad rája
az ősz, s hajol esőízű csókért.
Bizony, a nyár elszaladt,
s itt hagyott az ősznek, még-
sem búsul a szívem, noha
sok rajtam is a tarka repedés.
Kiöntöm mind arannyal,
mint kis szigeti ember az edényt.
Lám, némi eső után látom azt,
mi bennem maradt szép.
Kis patakjai a múltnak,
már kiszáradt medrek rég,
de útjuktól lettem az,
akit most látsz: ez vagyok én.
Az edénykén a repedés.
YOU ARE READING
Rímbokréta
PoetryÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
