Árokparton, bokrok alatt,
csendesen hajolgató árva
virág. Azt hiszi, nem látja
senki, szirmát takarja,
véd-e óh, a boróka ága?
Ha esik, annak szól mosolya,
hidegre kis fejét kidugja –
hiába inti a boróka, a dac
erősb, s nem néz a napra.
Pedig mily szelíden csalja,
hívja egyre, az árvácska
kukucskál, de reszket szára,
a nap mégis egyre csak várja.
2024-09-17 Miskolc
YOU ARE READING
Rímbokréta
PoetryÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
