Ki szobámban állok én,
körülöttem dobozok hevernek.
Mindegyik poros, már rég
ki kéne hajítanom őket.
Mégsem megy. Reszket a kéz,
hogy kidobhatok valami lényegest.
Aztán ott maradnak még
velem, és egyre csak gyűlnek.
Egy árválkodik, üres a közép,
nincs ott más, csak az az egy.
Nyitva a fedél.
Mégsem nézek bele, s hogy miért?
Mert már tudom: annak mennie kell.
Hány meg hány ilyet látnék,
ha a más a kis szobájába beengedne.
És vajon hányat láthatna még,
akit én tételezzük föl, hogy beengedek?
Dobozoktól fuldokol aki él,
miket porlepte kis benső szobácska rejt.
Ideje a nagytakarításnak, ne félj!
Csak dobd ki őket, már nincs rájuk szükséged.
KAMU SEDANG MEMBACA
Rímbokréta
PuisiÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
