Néztél-e már sima víztükörbe?
Láttál is ott valami érdekeset?
Visszanézett-e rád egy
látszólag fuldokló idegen,
s kinyúlt-e keze, kiemelkedett-e
feje, hogy újra levegőt vegyen?
Tán rémülten ugrottál odébb – megértem,
mélyére láttál valaminek,
és tán sok is lett egyszerre. Nem
kell fognod ezt a kezet.
Nyugalom, csitt, kimászik maga, hidd el!
Tud úszni, jobban, mint képzelte.
Talán néha visszahúzza egy-egy hínárköteg,
De nem süllyed el, nem merül lejjebb.
Ha mégis, azt is teljes tudtában, hogy mit tesz.
Lebeg. Ez a legjobb szó rá: lebeg.
A víz az otthona, ebben igazán él, lélegez.
Ha el is kapja a kétség örvénye,
és néha fodrozódik tavának tükre:
tudja, hol van, merre megy.
Hogy ijesztő ez annak, aki nézője?
Teljesen érthető. Csillapodj! Nézzed,
ha akarod – de mélyebbre nem mehetsz.
ESTÁS LEYENDO
Rímbokréta
PoesíaÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
