Zokogó könnye hullik az ősznek –
ágra, levélre, sietős kisdiák köpenyére.
Elmossa mind a bánatot, gyötrelmet,
S párája az ő megkönnyebbült lélegzete.
Ess, csak, ess, moss engem is meg –
legyek tiszta, újra romlatlan és víg lélek.
Mint milyen voltam, mikor születtem,
S ringatott édes Földanyám örömmel.
Ázzak bár ezerszer, bánom-e –
legyen örök kérdőjel, de régi félelem
nem bánthat már, az a szégyen-
folt eltűnt, sosem volt ott, lehet,
csak én láttam annak ködös szemmel.
YOU ARE READING
Rímbokréta
PoetryÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
