Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

Előszó

A tavalyi év izgalmasra sikeredett.

Nem elég, hogy October, a Szellem Látó. Pluszba még az is kiderült, hogy az apai vérvonalából adódóan örökölte a varázserejét, ami a helyi covenhez vezetett bennünket.

Callum és családja teljes szeretetével foglalkozik és tanítja a mennyasszonyomat. Sajnos ezeken az eseményeken nem lehetek jelen, de nagyon érdekes mikor látom, hogy gyakorol. Már értem miért mondják, hogy az emberiségnek visszább kéne venniük abból, amit elvesznek a természettől. Sokszor olyan, mintha jógázna, de közben mégsem. Varázslatos és megnyugtat amikor látom. Azóta tökéletes harmóniában van önmagával, melynek köszönhetően tavaly december huszonnegyedikén elfoglalta az őt megillető helyét a boszorkányok klánjában.

Ami a valódi meglepetést okozta azaz, hogy October édesanyja, Helen és a történelem professzorunk, Clarence Barnes bejelentették, hogy gyermeket várnak. October úgy örült a hírnek, hogy elsírta magát és megölelgette őket. Azóta Mr. Barnes, vagyis Clarence Helenhez költözött még az év végén és a New yorki lakását eladta. Márciusban pedig örök hűséget fogadtak egymásnak a hivatalban. Nem volt nagy szertartás, de pont ettől volt tökéletes, melyen a szüleim is boldogan részt vettek.

October olyan szinteken felküzdötte magát az egyetemen, hogy a tanárok felajánlották neki, hogy az idei év legyen neki az utolsó. Rengeteget tanult és dolgozott, hogy felvegye a versenyt a felette egy évvel járókkal. Külön bejárt az óráikra, rengeteg mindennek utána járt és nem utolsó sorban rengeteget olvasott, esszét leadott. Év végén meglett az eredménye. A New York-i lapokban megjelent vele egy interjú és az a lapszám még aznap elfogyott az újságárusok standjairól.

A teljesítményéért az egyetemnek ajándéka volt, hogy elutazhattunk Edinburghba és ott megkezdhette restaurátori gyakornokságát, a National Galleries of Scotland: Portrait – ben. Már június végén elrepültünk Skóciába, hogy legyen időnk felfedezni a helyet. Megszerettük Skóciát és mi a nem meglepő? Naná, hogy egy szellem betalálta a menyasszonyomat és ennek köszönhetően megismertük Claire Evans nyomozónőt és Eric Aitken nyomozót, akik nekünk, vagyis Octobernek hála felgöngyölítettek egy rég elfeledett ügyet. Eric a bunkóssága ellenére egész jó srác és marha vicces, míg a párja, Claire egy kedves és aranyos nő, akinek vág az esze. Azóta tartjuk velük a kapcsolatot. Mondhatni barátok lettünk?

Igen arról még nem meséltem én mit kerestem Edinburghban. Az egyetem felajánlotta, hogy keresnek nekem ott egy idegenvezetői egy hónapos gyakornokságot. Hülye lettem volna nem elfogadni az ajánlatot, így Octoberrel egy helyen voltunk, míg az a szellem be nem sétált vagy lebegett hozzá. Nem volt nyugodt az idei nyarunk.

Mikor hazaértünk Skóciából Octoberrel kiélveztük az utolsó egy hónapot.

Augusztus 31-én pedig megszületett Valentine Wayne Barnes, aki csodaszép szőke hajjal, négy kilóval és ötvenkét centivel látta meg a napvilágot.

A boldogság beköltözött a mindennapjainkba. October előszerettel altatta és foglalkozott vele mikor a pici sírt vagy valami dolga akadt Helennek. Szeptemberben minden hétvégén szinte mi ketten vigyáztunk rá pár óráig. Nem tagadom, hogy olyan jól állt neki, ahogy a kisöccsét dajkálta, hogy elgondolkoztam azon, hogy hamarosan nekünk is jó lenne családot alapítanunk.

Végül szeptember vége felé a hétköznapjainkba beszívárgott a gyakornokságunk.

Mindketten a Metropolitan Múzeumba kaptuk meg a kiküldetésünket. Míg Ő a színfalak mögött ügyeskedik, addig én tárlatot vezetek és mesélek az embereknek. Nem tagadom, hogy élvezem és boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.