Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

12. ,, Ez kísérteties. '' - ,, Igazán? ''

Már bánom, hogy nem mondtam ki, amit gondoltam, hogy Clarence-nek tuti leesett a tervem és bíztam abban, hogy elmondja anyunak este mit tervezek csinálni, de anyu reggeli kiakadása arra enged következtetni, hogy nem tette meg.

Anyu félt és elkezd kioktatni reggelinél. Szerencsére Mike olyan könnyen fogadta, mintha csak azt mondtam volna neki, hogy elmegyünk moziba és megnézünk egy filmet. Szegény anyum kétségbeesésében folyamatosan hívogatta Callumot, aki nagy nehezen felvette és vagy fél órán át győzködte anyut, hogy bízzon bennem, mert tudom mit csinálok.

Jól esett Callum bizalma felém. Melytől, mintha mindenki megnyugodott volna, amikor hallották a hangját.

A szívem a torkomban dobogott mikor anyu így is megkérdezte miért kellett hazautaznia. Most is ugyanazt a választ adta, mint mindig és megnyugodhattam, hogy nem bukott le.

Örülök, hogy végre Valra jut időm, így szívesen vigyázok rá, míg anyuék elmennek bevásárolni és Mike fent tanul.

Bastet ott ül mellettem a kanapén. Érdekli a csöppség. Folyamatosan körülöttünk ólálkodik.

Olyan, mintha védené.

Jól esik az öcsémet felvenni és a karomban tartani. Megígértem neki a születésekor, hogy óvni és védeni fogom. Ezt az ígéretemet sose fogom megszegni.

Anyu és Clarence elég későn érnek haza. Ugyanis Valnak kerestek valamit, amit nagy nehezen találtak csak meg.

New York hatalmas és tényleg könnyű elveszni benne. Néha megfeledkezem róla, hogy milyen csöppnyi emberek vagyunk Mi, ebben az állandóan mozgó, sose alvó nagyvárosban.

********

– Készen álltok?

Anyu arcán látszik a félelem, Clarence arca bizakodó, míg Mike lazán támaszkodik a konyha és a nappali közötti falban és rám kacsint. Az öcsém a szobájában az igazak álmát alussza.

– Igen.

– Még jó hogy.

– Nagyon megharagszotok, ha felmegyek Valhoz? Nem akarom, hogy egyedül legyen.

– Nyugodtan menj!

Mosolygok anyura bátorítóan, aki egy hálás mosoly kíséretében neki iramodik a lépcsőnek. Megvárom, míg hallom a szobaajtót becsukódni és visszafordulok a dohányzóasztal felé.

– Megvan minden, October?

Végignézem az asztalon levő tömjénen, gyertyán, gyufán, teán és naplón.

– Itt van minden. Kérlek, Mike kapcsold le a villanyt!

Kérésemnek eleget téve leoltja.

Ujjaim között sercen a gyufa és a gyertya kanócához tartom, mely pár másodpercen belül lángra kap. A gyufát eloltom és leteszem messze a naplótól. Pont jól adja a fényt, hogy lássam mit csinálok.

A leírtaknak megfelelően dúdolni kezdem a Dalt és a napló köré locsolom azt a kis mennyiségű teát, amit lefőztem.

A dallam erősödik. Érzem, hogy változik a tér körülöttem. Ami eddig nyomott volt kezd lassan felengedni.

Hagyom, hogy hasson a varázslatom. A napló körül megjelenik egy rúnákat tartalmazó védőkör. Pont olyanok, mint amik tavaly a tarot kártyákon voltak. A fénye kéken világít és, ahogy elérem a csúcsot a gyertya fénye hosszasan megnyúlva lángol.

Fogom a tömjént és beledobom a lángba, mely azon nyomban arany színben egy nagy lökés következtében megszűnteti a napló feletti mágiát.

A lökéshullám a hátamra lök. Kell pár pillanat, míg magamhoz térek.

– Révenc!

– October!

Cseng a fülem. Úgy érzem magamat, mintha egy pillanatra elvesztettem volna az eszméletemet.

– Mi történt? – A hangom halk és reszelősen cseng.

– Egy óráig nem voltál magadnál!

– Egy másodpercnek tűnt...

Mike és Clarence aggódva néznek össze.

– Mi történt?

– Ez kísérteties. – Nyögi ki a fogai között Mike.

– Igazán? – Kérdezek vissza.

– Arany fényben tündököltél – válaszolja Mike.

– De nemcsak Te. Hanem Bastet is.