Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

9. ,, Ne csináld ezt! '' - ,, De..."

Az idegesség úgy tombol bennem, hogy nem merek több kólát inni. Mike elveszi mellőlem még mielőtt eszembe jutna akár egy kortyot innom belőle. Túl jól ismer. Helyette megkapom az ő vizes palackját, amiből még semmit nem ivott.

Duzzogva nézek ki az autó ablakán, ahol New York utcáinak fénye már felkapcsolva világítja meg az utakat.

– Az útra kéne figyelned, nem arra, hogy mit iszok.

Mike mosolyogva néz felém pár másodpercre, majd halkan kuncogva az utat figyeli.

– Előbb el kellett volna elvennem előled.

–Álmodban sem! Holnapra kelleni fog a plusz cukor!

– Ne nyafizz Révenckém! Imádlak és szeretlek, de hallgass rám! Ne csináld ezt!

– De csinálom, mert hazaérek és úgyis sütit fogok enni!

Mike lemondóan fogja a fejét és elgondolkodva mered maga elé.

Megkönnyebbülök, mikor leparkol a kocsival a garázs előtt és bemegyek a házba.

– Mondd el légyszíves mit mondott tegnap a professzor haverod!

Ajaj... Ha már anyu is kezdi, amit én Mike-al a kocsiban Clarence biztos nincs a legjobb hangulatában.

Anyu ajkát elhagyja egy nehéz sóhaj a nappaliban. – Helen, kérlek! Várd meg míg October és Mike hazaérnek! Jesszusom nem csodálom, hogy nem tudjátok letagadni Octoberrel a családi kapcsolatot köztetek!

– Hogy mit mondtál?!

Teljes nyugalomban megyünk be a nappaliba mikor lehorgonyzok és eltátom a számat.

Ott ülnek ketten a kanapén. Anyu Clarence ölében ül és egy párnával püfföli. Mike mellettem röhögő görcsöt kap, míg én egy kisebb sztrókot kapok.

– Baszki! Menjetek szobára! – Hördülök fel és remélem, hogy ez nem a valóság, ahol vagyok.

A hangom hallatára anyu abbahagyja a férje ütögetését és a kanapé mögé dobja a párnát. Haja ziháltan áll és, ahogy a levegőt szedik nem tudom eldönteni, hogy ez az előjátékuk része vagy a veszekedésé.

– Mióta álltok ott? – Kérdezi anyu kétségbeesetten.

– Éppen eleget láttunk.

Elkapom Mike csuklóját és bevontatom magammal a konyhába.

Hogy eltereljem a gondolatomat az előbb látott jelenetről készítek magamnak egy szendvicset. Mike még mindig röhögcsélve tükörtojást készít. Mellé kenyérkockákat, melyet lepírit olívaolajon.

Leülünk egymás mellé mikor anyu megjelenik sokkal jobb formában, mint ahogy pár perce láttam. A haja szépen megfésülve áll, ahogy a ruháját is megigazította.

– Val?

– Fent alszik. A bébicsőszön keresztül meghallom mikor felkel és akkor megcsináljuk az esti rutint.

A szendvicsem utolsó falatját majszolva nézek mélyen anyu barna szemeibe. Izgatott mit mondok neki, ahogy ujjai a márványlapon dobolnak.

– Kérlek ígérd meg, hogy több ilyen váratlan helyzet lesz!

– Megígérem, Oct! Szóval elmesélitek mi volt tegnap este?

Megjelenik Clarence is. Ő is rendbe szedte magát és leül velünk szemben. Elmondunk anyunak mindent.

– Ennyi? – Mintha magamat hallanám mikor a történet végére érünk.

– Anyja – lánya – csóválja a fejét Clarence.

– Arra gondoltam...

– Ez már most rosszul kezdődik – torkolnak le egyszerre mindhárman.

Felmutatom a mutatóujjamat.

– Még el sem mondtam!

– Ne is folytasd – torkol le Mike.

– De ez jó ötlet! Muszáj előcsalogatnom Margaret szellemét. A cicával kezdve.

– Tonhallal akarod előidézni? Azt se tudjuk élő macskáról van-e szó vagy egy szellemtársról.

– Élő. Éreztem, hogy dorombol mikor aznap este mutatta az álmot. Anyu, Clarence, Mike kérlek titeket, ne ellenkezzetek! Inkább segítsetek, hogy holnap munka közben vagy zárás után hadd hívjam elő a cicát!

Egymásra néznek. Anyu érzi magát a legkellemetlenebbül, mert az ujjaival megint dobolni kezd az asztalon.

– Jó legyen! Segítünk!

– Mi van? – Hördülnek fel a fiúk egyszerre.

– Ideje elkezdenem bíznom a lányom képességeiben.

Elmosolyodom és áthajolok az asztal felett, hogy megöleljem. Jól esik ezt hallanom.

Visszaülve elmesélem a tervemet.

– Nem! – Hangzik Mike egyértelmű válasza, amire anyuék csak bólogatnak.

Elmondom a B tervet, de arra egyöntetűen nemet harsognak.

Füstölgök, hogy megvétózták mindkettő tervemet.

– Pedig valamelyiket megteszem – adom ki az ultimátumot. – Tavaly és előtte nem avattalak bele Titeket, kivéve Mike-ot. Nekem fontos minden egyes lélek, aki megtalál, hogy elmondhassák mi történt velük és mi okból vannak még a Földön. Nem tudjátok milyen az én helyemben lenni és nem akarom, hogy valaha megtudjátok. Bízom bennetek! Ezért avattalak be, mert nem akarok soha többé titkolózni előttetek. Fontos nekem a véleményetek. Ha semmit nem mondtok akkor majd én döntök.

Mélyen hallgatnak, majd Mike megfogja a kezemet, megszorítja és elmerengve megszólal:

– Ne csináld ezt!

– De muszáj megtennem. Vagy veletek vagy nélkületek, de tovább fogok lépni Margaret ügyében. Hiába van még csak hónap eleje, tudom Halloween napja hamar ideér. Annál előbb szeretnék neki segíteni és engem nagyon érdekel átjut-e épségben.