Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

27. Délutáni séta

Lentről felhangzik hozzánk, ahogy Chris Neoni Loser című zeneszámát vidáman fütyörészi.

Megfagy a vér az ereimben minél tovább vagyok kénytelen hallgatni. Tisztában vagyok vele, hogy a tudatunkra akar hatni, de nem engedem, hogy megvalósuljon.

Néma pillatást váltunk Janettel, aki bólint, hogy készen áll. Az esti világítás a fél arcára különös fényt vet.

Mindketten a teraszról az ellentétes irányban indulunk Chris felé.

– Na végre, hogy a Hölgyek leméltóztatnak jönni! – Gúnyolódik az arcán megjelenő szörnyű vicsortól. – Már azt hittem kérvényt kell benyújtanom nektek, hogy le gyertek egy kis délutáni sétára!

– Ó, hogy fognád már be azt a rohadt nagy pofádat! – Szól be neki Janet. Hallani a hangján, hogy már nem bírja tovább hallgatni a Vadász monológját.

– Te meg ki a genny vagy? Nem láttalak még Octoberrel az egyetemen.

– Ahhoz neked semmi közöd, Idióta!

Kezd belelendülni Janet. Nem tudom meddig lesz kedves vele. Ahogy számolom van annyi időm, hogy lelapogassam a környéket Mike és Clarence után. Megnyugszom mikor jó jeleket kapok. Úton vannak felénk.

Igyekszem, hogy a lábam ne remegjen az átfagyott nadrágomban. Válltáskámat hátra vetem. Készen állok a harcra a kis téren a terasz előtt.

Megállunk egymástól egyenló távolságra a tűz használatához. Chris próbál a számszeríjával magabiztosnak látszani, de nem látok rá sok esélyt, hogy valóban tudja használni. Legalábbis reménykedem benne.

– Úgysem Te kellesz nekem, Luvnya! A barátnődre van szükségem! – Keserédes nevetés hagyja el az ajkát.

– Abból nem eszel! – Fellobannak az első lángok Janet ujjai között. Kitámaszkodik abban a pózban, mint én vagyok. – Tanulj egy kis jó modort, Te Hülye! Majd megtanítunk rá, hogy kell beszélni a lányokkal, ha otthon nem tanultad volna meg! Felfuvalkodott Hólyag!

– Anyáddal beszélj így, Boszorka! – Vakkantja indulatosan és felém lendíti felajzott számszeríját és felém lövi el.

Jól sejtettem, hogy nem tud vele célozni, mert bal felem mellett repül el a nyíl.

Felbátorodva ezen a tényen megjelenik a kezemen a tűz lángjai.

Egyszerre eredünk futásnak Chris felé, aki leguggol a földre a lángjaink elől. Próbál előlünk kitérni és újratölteni a puskáját, de elejti a tegezét, ahogy kitér az ütéseink elől.

– Mi lenne, ha csak egyikőtök támadna?

– Nem elfogadható a válaszod! – Szólok be most neki én. – Elvitte a cica a nyelved?

Háttal áll a fénynek, de a tűz fényében tisztán látszik, hogy idegesen szorítja össze ajkát. Kigáncsolja Janettet és megindul felé.

– Janet!

Mozdulatlanul fekszik a kövön és elkap a pánifélelem. Összeszedem minden bátorságomat, eloltom a lángjaimat és ekkor kapcsolok, hogy fegyvertelenül jöttem. egy esélyem maradt és minden erőmet összeszedve rávetem magamat a hátára.

– Szállj már le rólam, hogy megölhesselek!

Rosszabb az ő hátán lovagolni, mint egy játék rodeo bikán. A gyomrom émelyegni kezd, de eszemben sincs elengedni.

– Azért hülyének ne nézzél!

Egyre idegesebb, hogy nem esek le róla, ám az egyik fordulásánál kicsúszik a kezem alól és a hátamra vetődök. Hallom, ahogy koppan a táska a derekamnál. Éles fájdalom hasít oda, ahol a láda egyik sarka nekem ütődött.