Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

10. Fogadás, játék, verseny

Mivel tegnap ilyen elutasító válaszokat kaptam a családom felől úgy határoztam az első opciómat választom.

Nagyon vártam ezt a pillanatot, hogy elérkezzen.

Egész nap ezen járt az agyam. Alig bírtam koncentrálni az órákon, de valahogy kibírtam.

Clarence furcsán nézegetett felém óra után. Olyan, mintha tudná, hogy mire készülök. Jókedvűen felé mosolyogtam és igyekeztem mellé a legártatlanabb arcomat mutatni.

Mike egész nap elgondolkodva jár és kel. Közben sanda tekintettel néz felém.

Mivel visszakaptam Clarence-től a varázsláshoz szükséges dolgaimat, miután a vőlegényemtől elbúcsúzok erre a pár órára magamra csukom az ajtót. Előszedem a nekem kellő cuccaimat és elmondok egy lassító bűbájt. Ennek az a lényege, hogy belassítja az időt, de közben folyamatosan megy a megszokott formátumban. Mikor véget ér a varázslat pedig minden helyreáll és az idő odaugrik, ahol lennie kell.

A dallam, amit énekelek azt Callum varázskönyvében találtam. Könnyed zene, de a kiejtéssel meggyűlik a bajom, ahogy skót nyelven éneklem.

Ahogy a végére érek a gyertya elalszik. Csak az októberi hold süt be az ablakokon a terembe. A csend úgy ölel körbe, mint egy meleg takaró. Szinte éget a forróság, ahogy telnek lassan a percek.

Macskanyávogás hangja üti meg a fülemet. Az aranybarna szemű egyiptomi mau érkezett hozzám. Pont úgy néz ki, mint emlékeimben. Gyönyörű bundája és nagyobb termete teljesen lenyűgöz, mint minden alkalomal. Ott ül tőlem pár méternyire. Olyan érdekes lett a szőre, ahogy a hold kék fénye megvilágítja. Aranyban úszik körülötte a levegő.

– Szia! Örülök, hogy újra láthatlak! – Mondom a cicának, aki egyet pislog felém majd beleszimatol a levegőbe. – Megtudod mutatni nekem hol van Margaret?

A macsi megindul előttem a nyitott ajtón át. Furcsa, mert emlékszem, hogy kulcsra zártam, de minden további nélkül követem.

Körülöttem mindenki mozgásban van, de olyan lassan, hogy fel sem tűnik nekik, hogy elhaladok az emberek mellett. Ahogy elmegyek Mike mellett a szívem nagyot dobban a mellkasomban. Egy középiskolás csoportnak magyaráz valamit egy szobor előtt. Szívet melengető a látvány, de mennem kell.

Az egyiptomi részlegre feljutva páran lézengenek. Mindenki más fele néz. Senki nem lát engem, a macskuszt vagy Margaret éppen színre lépő szellemét.

Most is ugyanolyan gyönyörű, mint mikor legutóbb láttam, álmomban vagy a látomásomban.

– Örülök, hogy újra látlak, Margaret!

Őszinte mosoly játszik az ajkán, ahogy közelebb lép hozzám.

– Én is neked, October Slora! Régóta vártam rád! Bastet tudta, hogy Te olyan erővel bírsz, amit a többi ember körülötted nem érzékel.

– Bastet?

A mosolya nem halványul.

– A cicám. Velem együtt hunyt el. Ha Ő nem lenne Velem ezen a Másvilágon szerintem megbolodulnék.

– Hogyhogy látja más rajtam kívül? Anyukám, Mike és Chris...

– Ő akarta. Ő ment el érted.

Nem értem.

– Bocsánat, hogy megkérdezem, de megtudott engem érinteni. Éreztem, hogy dorombol a mellkasomon. Ő él!

Margaret nehéz sóhajt vesz.

– Képes magát élővé tenni.

Úgy érzem ezt a témát inkább hanyagolom és rátérek a lényegre.