Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

4. Piacnap

A nap forrón égeti a bőrömet, ahogy tanácstalanul ácsorgok egy helyben. Arab beszéd üti meg a fülemet és jobban körül nézve egy piactéren állok. Van itt minden, ami szemnek és szájnak ingere. Gyümölcsök, zöldségek, fűszerek, melyek illata megrészegítenek, datolya és még egy csomó minden, amiről nem hallottam.

Egy gyönyörű, velem egy magas nő közelít felém. Barna bőre, sötét szemei szépen ki van emelve az egyiptomiakra jellemző sminkkel. Szemöldöke keretet ad az arcának. Annyi idős lehet, mint én. Nem azt a ruhát viseli, amit szellemként. Földig érő hosszú szoknyája a kezeit csupaszon hagyva. A fején levő fátyol, olyan mintha dísznek viselné. Hosszú, derékig leérő fekete haja úgy követi, mint az árnyéka. Jobban megnézve az arcát nagyon koncentrál és valahova siet. Ő Margaret Cleopatra Fathy.

Elmegy mellettem és édes, keleties illatot húz maga után. Sietve követem, ahogy a homokban menve csörtet előre. Váratlanul megáll. A fátyolt az arcába húzza és eltűnik az egyik sikátorban.

Akadálytalanul követem és földbe gyökerezik a lábam mikor meglátom, hogy kivel találkozik. Egy amerikai férfi a kornak megfelelő, felfedezőkre jellemző ruhában és igazán jó képűen feszít Margaret mellett. Megkönnyebbül, ahogy a nő megérkezik és egy kisebb mosoly keletkezik az arcán. Erős, izmos a férfi. Látszik rajta, hogy nem lottón nyerte őket. Az izzadtság gyöngyözik a homlokán, de nem törődik vele, hogy felitassa.

– Marg! Azt hittem sose érsz ide!

– Átvertelek valaha, Hunt?

Apró, de gurgulázó nevetés hagyja el a férfi ajkait és elmosolyodik. A keze elindul a nő felé majd fél úton inkább leteszi, de tesz felé egy lépést.

– Tudom, hogy nem tennéd, de miért ide hívtál?

– Ha a szállodába mentem volna az ott dolgozók szúrós szemmel méregetnének. Nem bíznak bennem, amin nem csodálkozom.

Margaret sötét szemében valami megcsillan és nyel egy nagyot. Szólásra nyitja az ajkát, de egy hang sem jön ki rajta.

– Miért hívtál ide?

– Látni akartalak az ásatás előtt.

Nem hisz neki.

– Csak ezért nem hívnál ide! Mondd ki!

– Vezeted még a naplódat?

– Igen.

– Rejtsd el! De olyan helyre, ahol csak Te tudsz róla.

– Miért? Kérlek, Shaw mondd el!

Tesz felé a nő egy lépést. A testük összeér. Mindketten szaporán veszik a levegőt és elmélyednek a másik tekintetében. Shaw a fátyolért nyúl és elveszi a nő arca elől. Lágyan végig simít az arcán, majd magához rántja egy szenvedélyes csókra. Ó, de milyen ez a smárolás! Margaret úgy csókol vissza, mintha az élete múlna rajta. Tiltott szerelem az övék, hogy ennyire bújkálnak?

– Nem akarlak elveszíteni! Azt nem élném túl. Véget ér neked az ásatás és nekem is az itt létem – nyel egy nagyot – szeretnék veled új életet kezdeni.

– Mi lesz a szüleiddel? Emlékezz arra, hogyan reagáltak rám mikor megláttak a múzeumban.

– Nem érdekelnek. Nem állíthatnak meg! Már így is bánom, hogy ott hagytalak. – Kisebb csend áll be köztük, de a szemkontaktust és egymást nem engedik el. – Még egyszer nem teszem.

– Ezért jöttél utánam egy éve?

– Ki másért hagynám el Amerikát? De a naplódat kérlek rejtsd el valahova! Rossz kezekbe nem kerülhet! Az a baj, hogy mindent leírsz abba a flancosba. – Azok az emlékeim és érzéseim. Az ásatást is abba vezetem. Ne aggódj! Megtudom magamat védeni, Hunt!

A férfi még egy utolsó szenvedélyes csókra magához vonja a nőt.

A tér homályosodik, majd teljesen eltűnik, míg a szerelmes párt látom magam előtt.

Szemeim úgy pattanak ki, mintha áramot vezettek volna belém. Két villogó aranybarna szempár néz engemet. Két mancs nehezedik a mellkasomra, míg a testének többi része a hasamon nyúlik el. Dorombol a cica és nem merek megmozdulni.

– Révencke! – Hallom mellőlem Mike álmélkodó hangját.

– Nincs semmi baj, Mikey!

– Hogy jött be?

– Nem tudom, de mutatott nekem valamit, amin elindulhatunk.

Megemelem az egyik kezemet, hogy megsimogassam a szépséges egyiptomi maut. Tartja velem a szemkontaktust, ám mielőtt a kezem a bundájához érne egy purr hang kíséretében a doromboást abbahagyja, felemelkedik rólam és a földön landol.

– NE! – Üvölti Mike velem egyszerre és lassan felemelkedünk az ágyról.

Szerencse, hogy este a tündérfényeim égve maradtak, így tisztán látjuk hol van. Mike-al néma párbeszédet váltunk, hogy elkapjuk és lassan elkezdek neki ciccegni.

Türelmesen ül és vár. Méltóságteljes tekintete, mintha a lelkem mélyébe látna.

Téged választalak.

Annyira meglep a fejemben megszólaló hang a fejemben és nyílik ki az ajtó, hogy egy pillanatra ledermedek.

– October, Mike nem igaz, hogy hajnalban Ti keltetek fel és nem az öcséd! – Morgolódik Anyu álmosan. Haja, mint a szénakazal. A macska a nyitott ajtón keresztül megszökik és utána vetem magam. Anyu még idejében ugrik félre. – Itt meg mi folyik?

– Megjelent és nem hagyhatom, hogy megszökjön!

A macska már a lépcsőn tart lefelé, de a nyomában maradok.

– Kérlek ne menj el!

A nappali résnyire nyitott ablakán keresztül eltűnik.

A sírás folytogat és érzem, hogy a méregtől végig csorog pár könnycseppem az arcomon. Nem tudom az álom miatt vagy a ténytől, hogy nem maradt. Becsukom a résnyire nyitva hagyott ablakot.

A nappali villanya felkapcsolódik. Az emeletről lehallatszik az öcsém sírása. Mike mellém lép és hosszan átölel.

– Mi történt? Valaki betört?

Észre sem vettem, hogy Clarence lejött az emeletről. A karjában az öcsém nézeget nagy szemekkel. Nem tűnik úgy, mint aki megijedt. Inkább érdeklődik.

– A macska volt az – feleli Mike.

Clarence szemei elkerekednek.

– Azaz a Macska?

Bólintok.

– Én is láttam – mondja anyu halkan.

Mellém lép és megnyugtatóan simogatja a vállamat és a hátamat. Jól esik az aggódása és leülünk a dohányzó asztalra Mike-al. Anyu és Clarence az öcsémmel a karjában leülnek velünk szemben és elmesélek mindent, ami álmomban történt.

– Mi volt, aminek a keresésére indultak? – Clarence egyből izgatott lett a fejlemények miatt. Anyu közben átvette az öcsémet, aki visszaaludt.

– Azt nem tudom, de ez egy emlék volt, amit mutatott – mondom. – Nagyon szerette a férfit és ez igaz fordítva, de az ásatásról sem mondott le. Azt mondta, hogy a naplójában vezeti az ásatást, amire ez a Shaw Hunt azt mondta rejtse el.

– Gondolod megtette? – Kérdez anyu.

– Szerintem nem. Muszáj lesz úgy feljutnom a múzeum egyiptomi szárnyába, hogy találkozzak Margaret szellemével.