Nessi Tonks: October álma III. A Múzeum szelleme

18. Megbabonázott

15. június 1922.                                           New York

    Megtettük.

   Nem hiszem el, hogy megtettük!

   A tegnapi napon ugyanis Shaw felesége lettem.

   Ketten voltunk, csak Mi és ennél tökéletesebb nem

  lehetett volna .

   Éppen a nászutunkra tartunk a Niagara-vízeséshez.

  Izgatottak vagyunk, hogy milyen lesz, mert eddig

Egyiptomba utaztuk kettesben.

Egész nap fáradtnak és kimerültnek érzem magam.

Bastet egész este nem hagyott aludni, míg Mike mellettem olyan nyugodtan alhatot, hogy akár bombát is robbanthattak volna mellette.

Megfogadtam magamnak, hogy csökkentem a napi kávé adagomat, de ez mindig megbukik nálam októberben.

A tegnapi eset óta Mike-ot többször próbálták elérni az újságírók, de nem reagál rá. Apukája és a rendőrség felszólította az anyukája szeretőjét, hogy azon nyomban távolítsa el a fáról az ágyat. Pluszba pénzbeli bírságot kell fizetnie.

Miután a lakás elől eltűnik a kiállított ágy a múzeum után felmegyünk és elhozzuk Mike maradék cuccát. Apukája elnézést kér telefonon, hogy nem tud velünk ott lenni. A fia teljesen megérti és megnyugtatja. Egy kocsifordulóba befér minden.

Nem búcsúzkodik, nem sír, nem köszön el a felújított, giccses lakásból. Félek, hogy később jön ki rajta, akárhogy tagadja és rosszabb lesz neki. Tagadja a fájdalmat, de inkább sírna.

Gondolkodom hogyan tudok rajta segíteni, de rájövök, hogy elég, ha mellette állok.

Hazaérve sötétség fogad és behordjuk azt a kevés holmit.

Az utolsó fordulónál egy kis táskányi ruhát szorongatok.

Hogy megvédjem Mike-ot és magunkat az esedleges sajtótól varázslatot küldök a házra és a birtokunkra.

Hangom átrezeg, érzem, hogy kúszik a halvány lila köd, beterítve mindent. Elismétlem még egyszer, hogy ne maradjon egy megbabonázatlan terület.

Bastet érdeklődve nyávog fel rám. Puha orrocskájával pedig a levegőbe szimatol, miközben melső mancsa a cipőm orrát érinti.

– Ne aggódj! Minden rendben lesz.