Sorinne Mallory, a festőnek készülő lány éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd fe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Ezt... öm... miért csináltad? – kérdezte Tony zavartan, amikor másnap reggel suliba menet összefutottam vele az utcán és játékosan megérintettem a kisujjammal a kezét.
– Köszönésképpen – feleltem mosolyogva, ám némileg megcsappant lendülettel.
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük a múlt héten.
Mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel. Addig fel sem tűnt, hogy megint szemüveget visel, jófiúsan fésülte a haját, és két vállon van rajta a hátizsák, olyan hirtelen léptem oda hozzá. Meg sem fordult a fejemben, hogy az éjszaka alatt ismét törlődhettek az emlékei.
– Elfelejtetted a tegnap estét?
– A tegnap estét? – kérdezte Tony bizonytalanul.
– Igen. Találkoztunk.
– Semmire sem emlékszem – rázta a fejét tágra nyílt szemmel. Nagyon úgy festett, mint aki teljesen össze van zavarodva.
Egy kis gondolkodás után elővettem a telefonomat, és kikerestem a legutóbbi fogadott hívást, ami tőle jött előző este, és megmutattam neki.
– Tegnap este a találkozás után felhívtál, hogy jó éjszakát kívánj.
Tony elképedve nézte a kijelzőt.
– Tiszta őrület. Vajon miket művelhettem még, amikről nem tudok? Fogalmam sincs, mi történik velem – mondta kétségbeesetten, és a hajába túrt. A kiakadását látva úgy gondoltam, talán majd máskor mesélem el neki a részleteket.
– A múlt héten azt mondtad, szeretnél egy kis időt, hogy leülepedhessen benned ez az egész, és rájöjj, miért történik ez veled. Ha szeretnéd, most egyedül hagylak inkább – feleltem, és mivel nem jött felelet, megindultam a termünk felé.
– Kérlek, várj! – szólt utánam. – Ne haragudj, amiért így kiborultam. Én csak...
– Érthető a reakciód – fordultam vissza. – Nem minden nap esik meg az emberrel, hogy valaki egyszer csak odamegy hozzá, és azt állítja, hogy előző este randiztak, miközben neki ebből semmi sem rémlik.
– Igen, persze, de akkor is... Annyira emlékszem, hogy délután leültem tanulni, aztán meg már hirtelen csörgött reggel az ébresztőóra. Félelmetes érzés arra ébredni, hogy kiesett az előző fél nap, és hiába gondolkodom, mit csinálhattam, teljes üresség az egész. A szüleimet sem tudom megkérdezni, hol voltam, mert ha elmegyek otthonról, annyival szoktam elköszönni, hogy majd jövök. Csak a kilométeróra mutatja, hogy valahol jártam. Azt sem tudom, miért vettem a kocsit. Elmeséled, hogy mi volt tegnap?
– Tényleg ezt szeretnéd? – kérdeztem.
Bólintott.
– Tegnap délután eljöttél hozzánk, és elmesélted, hogy az orvosok epilepsziára gyanakodnak – kezdtem. – Utána elhívtál, hogy találkozzunk este, majd hétkor értem jöttél, és elvittél a National Gallerybe.
