Sorinne Mallory, a festőnek készülő lány éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd fe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kivártunk egy olyan számot, ami mindkettőnknek megfelelt – bár összemixelve és felgyorsítva valahogy mind egyformának tűnt –, addig csak vegyültünk a tömegben, majd amikor úgy éreztük, itt az idő, a táncparkett közepére nyomultunk, pontosan Mr. Zharkov orra elé, és helyet csináltunk magunknak. Ez nem nagyon tetszett az érintetteknek: voltak, akik felháborodottan lamentáltak, mások csak mérges pillantásokat vetettek ránk, de végül mindenkinek sikerült megértenie, hogy készülünk valamire. A végén sokan abba is hagyták a táncolást, és kíváncsian várták, mi fog történni. Talán a parfümünk is közrejátszhatott abban, hogy senki sem akart minket meglincselni.
Amikor elég helyünk lett, megálltunk egymással szemben. Sebastien színpadiasan a kezét nyújtotta felém, táncra kérve engem, én pedig kegyesen elfogadtam a felkérést. Ezután elszabadult a pokol. A zene lüktető ritmusára mozgott a testünk, Sebastien pörgetett és forgatott, ellökött magától, aztán újra magához rántott. Egyszer még a feje fölé is emelt a csípőmnél megtartva, én pedig a vállaira támaszkodtam, pont ugyanabban a lehetetlen, gravitációnak szinte ellentmondó pózban, amiben a partnernőjét tartotta a Facebookra kitett képén. Egy pillanat múlva már újra a földön álltam, a lehetetlenségig hátrahajolva, a vörös parókám vége pedig a földet seperte. Szerencsére alaposan rögzítettem, nyugodtan vállaltam be a legmerészebb mozdulatokat is. Lángvörös sörényem úgy repült körülöttem, mintha folyékony tűz volna.
A közelünkben állók érdeklődve figyeltek, köztük Jekatyerinával, akinek egy pillanatra elkaptam csodálkozó és egyben elismerő tekintetét. Persze az elismerés nyilván Sebastiennek szólt, de ez már akkor is fél sikernek számított. Sebastien valóban lenyűgöző volt, ahogy kiszámított mozdulatokkal, lendületesen és férfiasan táncolt. Órákig el tudtam volna nézegetni egy kényelmes kanapén ücsörögve, de igazából így, hogy vele táncoltam, még izgalmasabbnak találtam a helyzetet.
A kezdeti feszültségem Sebastien magabiztos vezetésétől lassan feloldódott, egyre jobban élveztem a dolgot. Egy idő után az sem zavart, hogy mennyien néznek, sőt, felszabadultan mozogtam, kiélvezve a srácok éhes tekintetét.
Amikor egy lassúbb rész következett a zenében, Sebastien a szemembe nézett, mintha bűvölni akarna, persze csak a show miatt. Én is csábosan néztem vissza rá, mire ő magához rántott, már-már viharosan, mint egy természeti erő, nyers ösztönösséggel. Olyan volt, mintha egy pillanatra csak mi ketten maradtunk volna a táncparketten. Éreztem a szívverését, és az a kérdés fordult meg a fejemben, hogy vajon milyen lehet, ha szerelmes? Nem az a Sebastien, aki meghalt, hanem Sataniel. Vajon hogyan ölelné azt, akit szeret?
Megint egymás szemébe néztünk, de most máshogy. Mintha kiolvasta volna a gondolatomat, és újra az az érthetetlen szomorúság tükröződött a tekintetében, mint az Apokalipszisben.
Aztán eszembe jutott, hogy ez őrültség, ő nem lehet szerelmes, és nem járhat senkivel. Csak meghülyített a feromon parfüm, ezért gondolok ilyen ostobaságokra.
