Sorinne Mallory, a festőnek készülő lány éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd fe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egész éjjel csak forgolódtam, mert nem bírtam megemészteni a vasárnap délelőtti eseményeket, még a gyomorfájdalmam is kiújult. Pirkadatkor végre elaludtam egy rövid időre, de akkor is csak nyomasztó dolgokról álmodtam, úgyhogy amikor hajnalban felébredtem, inkább felkeltem, nehogy visszaaludva folytatódjanak a szörnyűségek. Unalmamban a laptopom elé ültem, és rákerestem az álomcsapdákra, de amikor elolvastam, hogyan készülnek, rájöttem, hogy fogalmam sincs, honnan szerezhetnék hozzávalókat, ezért arra jutottam, inkább rajzolok egyet.
Elővettem egy papírt meg egy tűfilcet, és hozzáláttam lemásolni az interneten kiválasztott képet. Egy zentangle stílusút néztem ki, ami fekete-fehérben hasonlított egy kifestőre. A neten azt írták, a házi készítésű álomcsapdák csak szép szobadíszek, az indiánok viszont egy rituáléval teszik őket működőképessé, úgyhogy abban nem hittem, hogy egy rajz majd csodát tesz, de arra gondoltam, hátha segít elhitetni az agyammal, hogy nem kérek többé a rossz álmokból.
Mihelyst kész lett, kiragasztottam az ágyam fölé a falra.
Amikor Tony a suli előtt megvárt és mosolyogva üdvözölt, rezignáltan állapítottam meg, hogy továbbra is az új énjéhez van szerencsém. Ennek nemrég még mennyire örültem volna, ám most inkább a frászt hozta rám.
– Sápadtnak tűnsz – jegyezte meg, miközben beléptünk az épületbe. – Minden rendben?
– Jól vagyok, semmi bajom – feleltem lazának szánt hangon. Nehéz volt úgy tennem, mintha előző nap semmit sem láttam vagy hallottam volna. Amikor lopva megfogta a kezem, valami furcsát éreztem, ezért lepillantottam. Az ujján egy barnás színű kővel, talán füstkvarccal díszített ezüstgyűrű csillogott, amit még sosem láttam rajta. A hatalmas kő és a míves foglalat elütött a megszokott sportos stílusától. – Szép gyűrű – jegyeztem meg. – Nem is tudtam, hogy szereted az ékszereket.
Tony is lenézett a kezére.
– Nemrég találtam otthon. A nagyapámé volt, én meg arra gondoltam, vagányul festenék vele.
– Tényleg vagány.
– Kösz.
– Aiden jól van? – kérdeztem.
– Aiden? – nézett rám zavartan.
– Igen, ő. – Direkt nem segítettem neki plusz infókkal. Persze, hogy elfelejtette az öccse meg sem történt rohamát. Az arcán lassan felismerés jelei tűntek föl.
– A rohama szerencsére nem volt olyan komoly. Mire odaértem a kórházba, már sikerült lenyugtatniuk.
Hát persze. Hacsak nem egy elhagyott raktárépület romos pincéjében ápolják a srácot, ahol farsangi jelmezbe öltözött félőrültek időnként felgyújtják magukat, akkor Tony szemrebbenés nélkül hazudik nekem. Hogy képes erre? Szerettem volna jól leordítani, amiért hülyének néz. Hamarabb gyanakodnom kellett volna, de ki gondolt volna arra, hogy az évekig unalmasan normálisan viselkedő gyerekkori szerelme egyszer csak csatlakozik egy szektához, és szupererőre tesz szert meg plusz egy személyiségre? Legszívesebben kérdőre vontam volna, de okosabbnak kellett lennem annál, hogy csak úgy konfrontálódjak vele, más módon kellett kiderítenem, mi a fene folyik itt.
