Sorinne Mallory, a festőnek készülő lány éjszakánként sohasem álmodott, de a tizenhetedik születésnapján ez megváltozik, és jelenetek bontakoznak ki előtte a régmúltból.
Szeptembertől az a srác, aki évekig észre sem vette, hirtelen közeledni kezd fe...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A tehetetlen düh úgy forrt bennem, akár a láva. Saját magamra is mérges voltam, amiért annyi mindent elmeséltem Tonynak, de tisztában voltam vele, hogy pár napja még aligha sejthettem az igazságot. Nyugodt szívvel meséltem neki magamról, hiszen csak egy átlagos fiúnak gondoltam, akivel együtt jártam. Az ember pedig megosztja a szerelmével az élete eseményeit.
– Mit ígért nektek a köd? – kérdeztem a csuklyásoktól ökölbe szorult kézzel. – Örök életet? Fiatalságot? Kifogyhatatlan szerencsét? Képesek vagytok pár nyamvadt képességért cserébe elárulni az emberiséget?
– Sorinne, hagyd ezt – szólt rám Sebastien, de nem érdekelt.
– Van róla fogalmatok, hogy mit zúdítotok a világra? Ti is rosszul fogtok járni, még ha most nem is így gondoljátok. Mi van, ha a köd nem teljesíti, amit megígért? Akkor hiába áldoztatok fel mindent és mindenkit. Vagy mi van, ha teljesíti az ígéretét, de nem lesz benne köszönet? Utána már nem lehet visszacsinálni. Ha rájöttök, hogy ez mégsem olyan jó vásár, ki fogja likvidálni a ködöt? Senki! Az utolsó lehetőséget is eljátsszátok arra, hogy megszabaduljon a világ ettől a...
– Sorinne, mit akarsz ezzel? – kérdezte Sebastien, és rázott egyet rajtam, de figyelmen kívül hagytam.
– Gyertek ide, és nézzetek a szemembe! – kiáltottam. – Hadd lássam a szemeteket! Látni akarom, hogy valóban ennyire őrültek vagytok-e vagy simán csak ostobák!
A csuklyások rezzenéstelenek maradtak.
– Gyertek csak ide bátran! Mi az, tőlem féltek? – kérdeztem.
– Sorinne, fejezd be! – mondta Sebastien erélyesen, de a csuklyások ekkor egy emberként léptek hozzám. Villám cikázott át a gyomromon, nem tudtam, mit akarnak majd tenni velem, de álltam a sarat. Már meg tudtam figyelni a mindenre elszánt, fanatikus tekinteteket, a csuklyák és álarcok takarása alól rám villanó szenvtelen pillantásokat. A szemeket, amik előtt csak egyetlen cél lebegett, mellőzve minden mást. Olyanok voltak, mint a lovak, amikre szemellenzőt tettek. Szánalommal néztem végig ezeken a megvezetett szerencsétleneken.
– Most biztosan kivételezettnek hiszitek magatokat, amiért sikerült beférkőznötök egy elit társaságba és egy ekkora hatalmú lény követői lehettek. De tudjátok, mit? A saját vesztetekbe rohantok! – kiáltottam, aztán előrántottam a paprikaspraymet, és egy mozdulattal végigfújtam rajtuk, egyenesen a szemükbe, és amikor ordítva elhajoltak, akkor is utánuk léptem, kifújva feléjük a flakon nagy részét.
A zárt térben megrekedő eszencia olyan erősen mart, hogy elég volt belőle egyet szippantanom, hogy én is köhögni kezdjek. A szememet is csípte, könnyeztem tőle, és semmit sem láttam. Éreztem, hogy derékon ragadnak, aztán egy rántással fölemelnek. Résnyire kinyitottam a szemem, de azonnal be is csuktam, mert a maró levegőtől ordítani tudtam volna. Ám így is láttam, hogy Sebastien vetett át a vállán, miközben Adelát is megragadta, aztán rohanni kezdett velünk.
